Karácsony

Talán a gyerekkori csoda karácsonyok óta nem volt ilyen mese-karácsonyom, mint az idei!

(Pedig biztosan volt néhány, de most éppen így érzem!) 

Több felvonásos volt már eddig is, pedig még csak az elején járunk a három napnak, és várom a folytatást is!

Most nem említem a több hónapos készülődést, amikor hímeztem, varrtam, ragasztottam, szerelgettem a családtagoknak szánt, itthon készült ajándékokat, csak egy-két darabról készült fényképet mellékelek, mert ezzel is felidézem az ünnepvárás hangulatát.

Először is karácsonyi ebédünk volt Sárkámmal. Utána –miközben vártam Zsófiékat – egyik kedvenc filmemet néztem a TV-n, Marry Poppins mindig megörvendeztet és elbűvöl!

Majd megérkezett, alig egy-két óra eltolódással a Zsófi féle csapat, Zalán, zakóban, Zita, mint hótündér-angyalka, és elkezdődött az ajándékbontás.

Zita leragadt a két Bogyó és Babócás könyve mellett, de közben a ”Mande gyeje!” felszólítást követően, a mutatóujjamnál fogva folyamatosan irányított, hogy hova menjek, hol kell leülnöm: Mande, oda csüccs, Zete csücsül itt!

Persze közben a szigorúan zöld elvek mentén vásárolt, gyökeres karácsonyfáról kiderült, hogy potyogtatja a leveleit és természetesen meg is dőlt a kényelmes, friss földdel feltöltött cserepében. (Az elpotyogtatott tűlevelek, a szőnyegként szolgálatot teljesítő csergében, valószínűleg hosszasan szolgálnak majd az akupunktúrás talpkezelés akkurátus eszközeként.)

Minden ajándék célba talált! Mindenki örült, törölgettük a sminkrontó könnycseppeket, a szemünk sarkából.

Csöpi, ahol a hagyományos halászleves rántotthalas vacsora várt ránk, alig háromszor telefonált, hogy mikor megyünk már, de Zitára rájött az anyatej iránti vágy, Mami kekecs! (=tejecske) és miután nekem is elmagyarázta, hogy ez finom dolog, hosszasan szopizott.

Zita hosszas, elnyújtott, dorombolás-szerű mömmögéssel jelzi, ha valakit szeret, ha valami finom, ha valami szép.

Az eredeti tervekhez képest, mintegy két órás késéssel érkeztünk Csöpi-dédiékhez, Sanyi bácsiékhoz, ahol a vacsorával kezdtünk.

Áldott félreértések! A karácsonyi anyagbeszerző időben érdeklődött, hogy van-e aki a hal fejét imádja a levesben, és volt. Igen ám, de a megvásárolt kis csuporban, nem halfej, hanem haltej volt! Gyerekkorom csemegéje, és egyben a számomra akkoriban egyetlen ehető része a halászlének! Dőzsi-hamzsi! 

A késésünk egyetlen áldozata, az időben előkészített, fóliával elválasztva fagyasztott, habos, könnyű, petrezselymes-borsos krokettem lett, amivel - kisütést és két órás sütőben töltött melengetést követően - ölni lehetett volna, de még ezt is örömmel ropogtattuk, vadászva a kevésbé kőkemény darabokra, még Zitus is ropogtatta, mint csemegét! Öntudatosabb szakácsok akár újdonságként is tálalhatnák, akár krokett-csipsz néven!

Aztán gyors ajándékcsere, némi nyafogás, kabát, autók, hazatérés, és boldog-boldog visszatekintés!

Annyira szeretném mindenkinek, akinek hidegebb, keményebb, zaklatottabb lett ez a napja, mint a miénk, azt kívánni, hogy legyen, melegebb, lágyabb és békésebb a következő! Annak, aki miatt a Huszti úton éppen most száguldozik a szirénázó rendőrautó, annak is, akihez a Szentendrei úton siet a villogó, kék lámpás mentőautó!

Egy-két képet azért még idefűzök, rólunk, együtt!