2018. március 11., vasárnap

Csirkeszárnyas hétvége






Állandó kosztos-társammal, Sárka lányommal szinte egy-időben emlegettük sóhajtozva és kívánkozva a Nagyi régi, békebeli rántott csirkeszárnyait, amelyeknek természetesen, akkurátusan a hóna alá gyűrte Nagyi a csirke máját és úgy panírozta be a finomságot. Persze, akkoriban még három ízből álltak a csirkeszárnyak, nem úgy, mint manapság, amikor már csak a két, viszonylag húsosabb darabot vehetjük meg, még csak bele se szeretnék abba gondolni, hogy a szinte csak bőrből és csontokból álló harmadik részt milyen feldolgozott formában, milyen álnéven (például baromfi-párizsi, baromfi-virsli) látjuk viszont a boltok polcain.

Ez azért fontos, mert a három-tagú szárnyba, egy ügyes csavarintással úgy lehetett rögzíteni a májat, hogy még a panírozás és a kirántás műveletei közben sem mozdult el, ezt azonban a két ízzel nem lehet megtenni, ezért aztán majd a tányérban kell kirángatni azokat a fogpiszkálókat, amelyekkel megpróbáltam átszurkálva a helyén tartani a ficánkoló, csúszkálásra hajlamos májakat. Szerencsém volt, mindössze egy szárny és máj váltak külön egymástól, a többi szépen egyben maradt!





Ha szárny, akkor kihagyhatatlan az itthon pácolt, sült, fűszeres csirkeszárny. A pácolást már egy nappal korábban elvégeztem, olaj, bors, chili-pehely, só és az én házi készítésű pritamin paprikám az alkotó elemei. Sárka a karcsúbb részét, én a kicsit combra hajazó fazonú részét szeretem a sült szárnynak, így osztottam el kétfelé, amikor végre elkészült.







Ha már kétféle a szárny, legyen minden egyéb is kétféle, ezért aztán készült egy jó kis vajas, tejes, tejszínes krumplipüré, meg egy kis tepsiben sült, petrezselymes krumpli.



A következetesség jegyében a saláta is kétféle, fokhagymás uborkasaláta, és édes-sós, ecetes öntetes jégsaláta. A jégsalátát azért szeretem, mert még a kész salátalében sem fonnyad, szöttyed össze alig egy-két óra alatt, elég sokáig megőrzi a színét, a friss, roppanós állagát.



Ma mondhatnám, hogy elaludtam, mert fél öt is elmúlt, amikor az első kávémnak nekiültem, és most, amikor írni kezdtem, alig múlt kilenc óra, mégis minden fogás már ott hűl és sorakozik szépen, kétfelé csomagolva a konyhapulton, tárolásra és „elvitelre” készen, és eközben még olykor olvasgattam is egy keveset (Stephen King, brrrrr…. abból úgysem lehet hosszasan olvasni, mert az embert kileli a frász).

Valamelyik képen úgy rémlik, kikandikál a könyv is, egy kicsit!

Megfigyeltem azt is, hogy a szemben lévő, már szép, tavaszi, sárgás színben játszó fa felső ágai közé egy szarkapár kezdett fészket rakni. Annyira összhangban, annyira kitartóan dolgoznak, és szeretem, hogy hozzám hasonlóan, a szarkák is megpihennek olykor-olykor. Peckesen sétálgatnak egy keveset a szemközti négyemeletes, napsütötte, lapos tetején, majd irány a fű, a bokrok alja, és folytatódik a keresgélés és a fészekrakás.

Aztán elméláztam azon is, hogyha venném a fáradságot és számolnék a saccolt bőr-csont-hús arány alapján, egy összehasonlító árat a színhússal, akkor egykönnyen kiderülne, hogy a sokak által éppen az olcsóság miatt vásárolt csirkeszárny vagy far-hát, talán nem is annyira olcsó, de miért tenném, amikor mindenki tudja, még a legkisebb és legbutább is, hogy a csontjáról leszopogatott húsnál nincs finomabb, a világon!

Most már friss ruhában, tisztán mosom a „kirántós” ruhákat, és lélekben készülök arra, hogy folytassam a Húsvét okán megkezdett játékgyártást, varrogatást. Csak közben írok egy kicsit, meg fényképezgetek, szóval húzom az időt, aztán meg majd bánkódom, hogy milyen gyorsan szalad!

Furcsán vagyunk összegyúrva!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése