Állandó kosztos-társammal, Sárka lányommal szinte egy-időben emlegettük sóhajtozva és
kívánkozva a Nagyi régi, békebeli rántott csirkeszárnyait, amelyeknek
természetesen, akkurátusan a hóna alá gyűrte Nagyi a csirke máját és úgy
panírozta be a finomságot. Persze, akkoriban még három ízből álltak a
csirkeszárnyak, nem úgy, mint manapság, amikor már csak a két, viszonylag
húsosabb darabot vehetjük meg, még csak bele se szeretnék abba gondolni, hogy a
szinte csak bőrből és csontokból álló harmadik részt milyen feldolgozott
formában, milyen álnéven (például baromfi-párizsi, baromfi-virsli) látjuk
viszont a boltok polcain.
Ha
szárny, akkor kihagyhatatlan az itthon pácolt, sült, fűszeres csirkeszárny. A
pácolást már egy nappal korábban elvégeztem, olaj, bors, chili-pehely, só és az
én házi készítésű pritamin paprikám az alkotó elemei. Sárka a karcsúbb részét,
én a kicsit combra hajazó fazonú részét szeretem a sült szárnynak, így
osztottam el kétfelé, amikor végre elkészült.
Ha
már kétféle a szárny, legyen minden egyéb is kétféle, ezért aztán készült egy
jó kis vajas, tejes, tejszínes krumplipüré, meg egy kis tepsiben sült, petrezselymes
krumpli.
A
következetesség jegyében a saláta is kétféle, fokhagymás uborkasaláta, és édes-sós,
ecetes öntetes jégsaláta. A jégsalátát azért szeretem, mert még a kész
salátalében sem fonnyad, szöttyed össze alig egy-két óra alatt, elég sokáig
megőrzi a színét, a friss, roppanós állagát.
Ma
mondhatnám, hogy elaludtam, mert fél öt is elmúlt, amikor az első kávémnak
nekiültem, és most, amikor írni kezdtem, alig múlt kilenc óra, mégis minden
fogás már ott hűl és sorakozik szépen, kétfelé csomagolva a konyhapulton, tárolásra
és „elvitelre” készen, és eközben még olykor olvasgattam is egy keveset
(Stephen King, brrrrr…. abból úgysem lehet hosszasan olvasni, mert az embert
kileli a frász).
Valamelyik
képen úgy rémlik, kikandikál a könyv is, egy kicsit!
Megfigyeltem
azt is, hogy a szemben lévő, már szép, tavaszi, sárgás színben játszó fa felső
ágai közé egy szarkapár kezdett fészket rakni. Annyira összhangban, annyira
kitartóan dolgoznak, és szeretem, hogy hozzám hasonlóan, a szarkák is
megpihennek olykor-olykor. Peckesen sétálgatnak egy keveset a szemközti négyemeletes,
napsütötte, lapos tetején, majd irány a fű, a bokrok alja, és folytatódik a keresgélés
és a fészekrakás.
Aztán
elméláztam azon is, hogyha venném a fáradságot és számolnék a saccolt
bőr-csont-hús arány alapján, egy összehasonlító árat a színhússal, akkor
egykönnyen kiderülne, hogy a sokak által éppen az olcsóság miatt vásárolt
csirkeszárny vagy far-hát, talán nem is annyira olcsó, de miért tenném, amikor
mindenki tudja, még a legkisebb és legbutább is, hogy a csontjáról leszopogatott
húsnál nincs finomabb, a világon!
Most
már friss ruhában, tisztán mosom a „kirántós” ruhákat, és lélekben készülök
arra, hogy folytassam a Húsvét okán megkezdett játékgyártást, varrogatást. Csak
közben írok egy kicsit, meg fényképezgetek, szóval húzom az időt, aztán meg
majd bánkódom, hogy milyen gyorsan szalad!
Furcsán
vagyunk összegyúrva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése