Váratlan telefon

Bevallom, hogy van egy vonalas telefonom is. Semmi másért, pusztán csak azért, mert számos kedvezményt, anyagi értelemben is kézzelfogható előnyt, akkor, csak akkor és kizárólag akkor érek el, ha mindhárom előfizetésemet életben tartom, mint telefon, internet és kábeltévé.

Senki az ég-egy-adta-egyvilágon nem hív ezen a készüléken, csak politikai szereplők és marketingesek. Ezért aztán éppen megfelel az a még Édesapám által vásárolt, alig 30 éves, és minden porcikájában elavult és lestrapált, gyakorlatilag működésképtelen készülék, amely arra az egy dologra még jó, hogy képes csörgésre.

Azonban a világ változik, és most már a mobilom sem jelent biztonságot, mert imitt-amott, azon keresztül is elérnek váratlan jelentkezők.

Elvileg nem veszek fel ismeretlen hívót, gyakorlatilag azonban mégis, mert ott bujkál a gondolataim legalján, hogy esetleg valamelyik megszorult családtagom, barátom kap ebben a formában, váratlan segítséget, és fontos, hogy felvegyem, elérkezzen hozzám az információ.

Aztán – szerencsére – mégsem valamelyik megszorult, bajba került szerettemről kapok hírmondást, hanem valamit rám akarnak sózni. Már nem üdülési jogot, telket, sokkal inkább biztosítást, hitelkeretet, és - éppen ma - gumiharisnyát!

Voltaképpen nem is annyira a váratlan telefon-híváson keresztül érkező, vásárlásra buzdítás bőszített írásra, hanem sokkal inkább, az a - most már tudom – hangsúly, intonáció, amely olyannyira jellemzi, ezeket a váratlan telefonokat!

A magyar nyelv dallamvonaltól teljességgel idegen dallamívek mentén, valamilyen roppant mesterkélt, fuvolázó hanghordozással ontja rám, csaknem megszakíthatatlanul egy fiatal lányhang, a számomra tökéletesen felesleges termék jellemzőit.

Elméláztam azon, hogy netán a telemarketingeseket oktató trénerek ezt tekintik a „megnyerő hangvétel” ismertető jegyeinek? Ezt a mesterkélt, idegen, művi hanghordozást? Alighanem, így lehet, mert ha nem, ha csak pusztán divatból alakult, szinte egységessé az eladni-vágyással együtt járó hangnem, nos, akkor nagyobb a baj – ezen a téren is – mint gondoltam.

A gyerekeimnek – annak idején – mindig azt mondtam, hogy ha kiókumulált, eltervezett az a bizonyos rosszalkodásuk, akkor baj van, ám ha ösztönös, zsigeri, akkor a baj sokkal-sokkal nagyobb, mint eredetileg gondoltuk, mert a tudat formálható, igazítható, fejleszthető, javítható. a zsigeri énünk azonban ennél sokkal kevésbé formálható, módosítható.

Rettentően félek, hogy ez a monoton, lebegtetett hanghordozású, éneklő, tartalmában tudálékoskodó, meggyőzőnek vélt, ám összességében visszatetsző hangnem csak átmeneti jelenség, elmossa, elhordja az idő! Imádnám!