A tojáslikőr

Egyébként is, de ilyentájt, ünnepek környékén még inkább erőt vesz rajtam a múltidézés. Ahogy teszek-veszek, dagasztok, gyúrok, sonkát vásárolok, torma féléket és mustárokat válogatok, örömmel tobzódom a bőségben, egyre-másra bukkannak fel gyerekkori emlékeim, mint éppen most is, a tojáslikőr főzés emlék-képe.

Mostanában a leghitványabb boltocska polcain is ott sorakoznak Húsvét tájékán a különféle márkájú tojáslikőrök, de ez messze nem így volt hajdanában-danában, az 50-es évek végén, 60-as évek elején, amikor én már bőven abba a korba léptem, amikor egy jól nevelt lánygyerek rendes kötelességei közé tartozott, hogy kivegye a részét a házimunkából és így a vásárlásból is.

Ugyanebben az időben nagy kultusza volt még az otthon főzött házi likőrnek is, a barátok délutáni látogatásainak rendes együttjárója volt a házi sütemény (darálós keksz, vagy linzer, esetleg női szeszély) és az otthon pörkölt babkávéból főzött fekete mellé egy kis házi likőrt is kínálni. Akinek kisebb fantáziája volt csupán, az a boltokban vásárolható esszenciákat, aromákat használta fel, de számosan – köztük az én Nagyanyám is – titkos receptúrák alapján, zöld dióból, meg ki tudja még miféle csoda-alapanyagokból főzte a likőröket, amikből egy-egy gyűszűnyit mi, gyerekek is kaptunk, de csak ha nagyon jók voltunk.

Húsvét nem múlhatott el házi tojáslikőr nélkül, mert ugye palackozott az nem volt se égen, se földön kapható. Nagy előny volt a bajban, hogy viszont szinte mindenhol kapható volt a mézédes, nehezen csorgó, konzerv, sűrített tej, tojás is volt, és már csak némi cukor, vaníliás cukor meg a patikákban beszerezhető tiszta alkohol kellett a nagy üvegnyi tojáslikőr otthoni előállításához (ha jól emlékszem a hozzávalókra).

Úgy függ össze a tojáslikőrrel az én feladatköröm megemlítése, hogy az amúgy a főzést messze ívben elkerülő Édesanyám tojáslikőrt, azt bizony főzött, és az én jussom és kötelességem volt a tiszta alkoholt megvásárolni a szomszédos patikában. Már ha volt, mert ugyebár akkoriban 50 % esélye volt annak, hogy akármi bármi kifogyjon a boltokból. Úgy, de úgy utáltam ezt a missziómat, legalább annyira, mint hétvégére sört vásárolni a család felnőtt tagjainak!

Mert a sör, ahogy megérkezett a boltokba, úgy el is kapkodták, alig egy-két óra alatt. Ha szerencsés volt a vásárló, elcsípte ezt az egy-két órát, ha peches volt, akkor jöhetett a körjárat. Az én esetemben az első állomás a Szépvölgyi út - Árpád fejedelem útja sarkán lévő, általunk csak Duna-parti Közért, vagy a boltvezető miatt, Bácskai bolt néven ismert ABC volt, utána jött a Lajos utcai Meinl, aztán valahol a Kolosy téri piac környékén is volt egy Közért, és ha sehol sem volt sör, akkor jöttek a kocsmák. Egyszerűen gyűlöltem a kocsmákba bemenni, az állott bor és sörszag, a gomolygó cigaretta-füst és az ott időző, iszogató, a belépésemre elhallgató férfiak miatt. A Gödör, a Pléh-Krisztus volt a két legközelebbi kocsma, és ha még itt sem kaptam sört, akkor hazamentem, dolgavégezetlenül.

De a tojáslikőrt, azt bezzeg szerettem, ha egy negyedkupicányit az ünnepre tekintettel kiutaltak az amúgy roppant szigorú felmenők, azt a legnagyobb élvezettel szürcsölgettem, aztán a kisujjammal szinte tisztára kitörölgettem a pohárkát, és tessék, most, amikor megvehetném, megfőzhetném, ha úgy kívánná kényes kedvem, most meg nem is szeretem, meg nem is igazán ihatnám, tiltakozna a cukorháztartásom.