Már
jó ideje piszkálja a csőrömet, a házisajt készítése. Kedvenc főzőcsoportjaim
elszánt tagjai, időről időre, mindenféle natúr és fűszerezett, chilis, zöldfűszeres,
borsos, diós csoda sajtjaik képeivel váltják ki belőlem, azt a bizonyos Pavlovi
reflexet, úgyhogy – vettem egy mély lélegzetet - meg fél kiló tehéntúrót, jó
zsíros házi tejet, egy literrel, egy kis vajat, szódabikarbóna a sütemény-sütés
miatt volt otthon, és nekiláttam!
Csodálom
azokat a jellemóriásokat, akik nem hallgatják el a kudarcaikat, nekem harcolnom
kellett gyarló, emberi természetemmel, hogy bevalljam, az első sajt-főzési
kísérletem méltán sorakozhat fel, legendás múltbeli balsikereim sorába, a
szilvás hús és a Pavlova torta mellé.
Pocsék
lett! Szemcsés maradt, túró-szerű, ízre egész jó, de látványra randa, száraz,
és rugalmatlan. Távolról sem emlékeztetett a sajtra, és bár elfogyott, és nem a
szemétben, vagy Marci kutyánk hasában kötött ki, minden voltam, csak büszke
nem.
Pedig
egyszerű az elkészítése, a tejet és a túrót, lassú tűzön, állandó kevergetéssel,
forrásig kell hevíteni, akkor kicsapódik a túró a tejből is, azt le kell
szűrni, egy konyharuhába halmozva lecsepegtetni. Ezt követően mehet vissza a
túró a lábosba, 6 deka vajjal, csapott teáskanál szódabikarbónával, és púpos
teáskanál sóval, bár ezt ki-ki, saját ízlése szerint módosíthatja.
Ezt
a masszát aztán nagyon kis lángon addig kell főzögetni, kavargatni, amíg nyúlós
kezd lenni, és akkor mehet a kivizezett tányérkákba, egy-két nap érlelés
szükséges a hűtőben, és utána akár egy hétig, tíz napig is fogyasztható a
megromlás kockázata nélkül.
Na,
az én első kísérletem, amelyben nemhogy lecsöpögtettem a túrót, de akkurátusan
kis is csavargattam, olyan száraz lett már indulásra, hogy a javasolt hat deka
helyett, több mint tíz deka vajat adtam hozzá. Csakhogy, ezt a vaj-mennyiséget
már nem fogadta be a darabos, száraz túró, ezért aztán az odapirulás kockázata
miatt nem is lehetett nyúlós állagig főzni, szinte kavargatni sem hagyta magát,
az elemek nem elegyedtek, sehogy sem.
Ennek
ellenére szépen kiadagoltam a tálakba, és abban reménykedtem, hogy az érlelés
majd csak meghozza a csodát, és a sós, túrós vajból, majdcsak sajt lesz, Isten
áldásával!
De
nem lett! A teteje kopogósra száradt, a közepe eléggé sajtszerű lett, de a
külső felületén jól és elkülönülten látszottak a hozzávalók.
A
bölcs, a más kárán, aki pedig okosnak hiszi magát, az a sajátján tanul –
elvileg – ezért nekifutottam másodszor is a házisajt-projektnek.
Most,
tényleg éppen csak lecsöpögtettem a túrót, tényleg csak 6 deka vajat adtam
hozzá, viszont új elemként, 2 deci tejszínnel kavargattam-főzögettem a második
körben. Most sem lett igazán nyúlós, mint a kész sajtok melegítéskor, de
homogén masszát sikerült készíteni.
Az
íze nagyon finom, már most, még melegen is, kicsit sós, de mint tudjuk, amit
lehűtve tálalunk azt egy kicsit sósabbra kell készíteni ahhoz, hogy hidegen ne
legyen ízetlen. Lágy, selymes, rugalmas, helyes kis légbuborékok maradtak a
tálkában a belekanalazás során.
Most
már fóliával letakarva teszem majd a hűtőbe érlelődni, és alighanem ezek után
jöhetnek a fűszerezett változatok is hamarosan, úgyis mindjárt tele lesznek a
boltok snidlinggel, medve-hagymával.
Talán
még annyi újítást fogok bevezetni, hogy a mostani habtejszín helyett (ez volt
itthon), a jóval zsírosabb, főzőtejszínt fogom felhasználni.
Hoppá!
A szomszédos Aldiban mindig kapható, jóféle bryndza, juhtúró, legközelebb azzal
kísérletezem majd, egy jó kis juhsajt reményében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése