A
tegnapunkat beárnyékolta a sors, az éjszakánk nagy része is leginkább úgy
jellemezhető, hogy zaklatott volt. Sárka az álmaiban tovább folytatta a
napközben már lezárt vitáit, én meg csak keltem, feküdtem, bámulgattam az „utcalángok
kettős vonalát”, csak nem restül, a sarkokon megállva, mint Babits javasolta,
hanem az ablakaimban, bőszen azon gondolkozva, hogy elszívjak-e egy 102.
cigarettát. Aztán letettem erről, mert a jó Kosztolányi szívét is izgatta, már
a 101 is, szóval jó volt, hogy végre virradni kezdett! Nem csak jó volt,
ellenben páratlanul szép is, már 4 órára olyan varázsosan megszínesedett az ég
alja, hogy komoly kedvem lett volna egy fotóra, ha nem tudva tudnám, hogy a
telefon-fényképek még csak közelítőleg sem mutatják be a valódi színeket.
Úgyhogy ezzel ma nem is untattalak Benneteket!
Ezen
a héten eddig (bár nem túl sok nap van mögöttünk) nem volt kedvem főzni,
úgyhogy a közeli, kedvenc Házisárkány Kifőzdéből hoztam a tegnapi ebédünket,
kimagyaráztam magamnak azzal, hogy takarítottam, meg ágyat húztam, mostam, de
előbb-utóbb vissza kell állni a napi rutinba, akkor is, ha semmi kedvünk sincs
hozzá!
Így
aztán neki is kezdtem, már úgy 5 óra tájékán. Gyorsan eldöntöttem, hogy a
fagyasztóból elővett, filézett csirkecombok legjobb feldolgozása az lesz, ha a
nagyjából sajtos szeletet, az aprajából meg, következő napra, egy kis paprikást
főzők a hortobágyi palacsintába, és így is lett!
A
sajtos szelethez jár a rizibizi, ahogy mi szeretjük, hogy azért egy egészen
kevés rizs is akadjon a sok zöldség között, meg természetesen az uborkasaláta.
Íme,
a fotók, ahogy készültek az ételek!
A
saláta, már szépen kettéválasztva, Sárkának ahogy ő szereti, csak salátalével
megöntözve, fokhagymásan, nekem is azzal, hogy szeretem a magamét megszórni egy
kis friss borssal és pirospaprikával. Annyira elevenen jelenik meg a szemeim
előtt Nagyi keze, ahogy akkurátusan, párhuzamosan, felváltva a fűszereket, a
kávéskanál nyelének végéről szórja szépen, egyenletesen az uborkasaláta
tetejére a szürkés-feketés és élénkpiros csíkokat! (Jogos, még csak alig 37 éve
költözött át az égi konyhájába, miért is halványult volna el az emléke?)
Lassan
elkészült a mai ebéd, szépen, elosztva várnak arra, hogy kihűlve bepakolhassam
azokat a hűtőbe.
Aztán
lassan elkészült a mini adag paprikás-csirke is, már fő a tejfölös, habart,
hideg almaleves, szegfűszeggel, fahéjjal, kis citrommal, a palacsinta-sütést
meghagyom holnap hajnalra!
Nekem, ez így harmonikus, sós leveshez édes tészta, mint a fejtettbableves után a bukta, míg sós tészta elé, édes leves, mint most!
A
mai második mosdás – főzés után ennek nagyobb szükségét érzem, mint az ébredést
követőnek – tiszta ruhában, minden elmosogatott kellék elpakolása, a konyha
felmosása után, mondhatom, hogy jól érzem magam!
Régóta
mondogatom, és egyre mélyebb ebben a meggyőződésem, a munka a létező legjobb
gyógymód mindenféle bajra, gondra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése