Ott jönnek a porok

 

Zita unokám a legutóbbi, három nálam töltött hétvége mindegyikén egyszer csak bejelentette, hogy juj, ott jönnek a porok, és ijedten bújt hozzám, mígnem a legutolsó alkalommal azt is hozzá tette, hogy és én azoktól félek!

A „porokhoz”, meg a félelemhez is van hozzáfűzni-valóm!

A félelemhez: évekkel ezelőtt olvastam egy tanulmányt arról, hogy miért is kezd el félni, még a legnagyobb szeretettel nevelt kicsi gyerek is, élete egy bizonyos pontján. A tudományosság igényének halvány kísérlete nélkül összefoglalva a tanulmány mondanivalóját, a lényeg az, hogy a félelem is egy tanulni való élmény, amit a gyerek, ha kimondottan okosan és nyitottan neveljük is, megkeres magának. Ezt az érzést is meg kell tapasztalni, meg kell tanulni a kezelését. A tanulmánybeli kisfiú történetesen egy utcai trafóház zümmögő hangjától kezdett el félni, amely a bölcsődébe menet került a család útjába. Zitám, viszont a poroktól kezdett el félni.

A porhoz: örömteli együtt-járója a panellakó életmódnak az a felfedezés, hogy a nyolcadik emeleten nincs por! Nincs a fenét, de zömmel a méregdrága panelprogram keretében a házba beépített, napelemmel működtetett, motoros szellőztető-rendszerrel ellátott helyiségekben, a fürdőszobában és a WC-ben! Ott, aztán van por, derekasan újratermelődik hétről hétre, lerakódik a kád peremén, a sarkokban, de ez felismerhető és könnyen orvosolható, mert zárt helyiségekről van szó, ám az egyéb szobákban, konyhában, mondhatom, hogy egy év alatt gyűlik össze annyi por, mint amennyi a közkedvelt, közvetlen kertkapcsolatos eddigi lakásaimban egy-két hét alatt! A kertes lakásokban, amint befejeztük a takarítást, kezdhettük volna elölről! Szinte azonnal elhomályosított minden fényesre pucolt felületet a leheletnyi, opálos, matt porréteg. Ezért aztán a kertes lakásaimat szinte naponta takarítottuk. Ebben a jól szigetelt, és príma ablakokkal ellátott panelben, bőven elég a kéthetenkénti takarítás, ha nem jön közbe semmi egyéb esemény (mint vendégség, morzsahegyek, unokák, barkácsolás).

Azért természetesen itt is van a takarítás szempontjából gyenge pont, itt akár hetente lehetne ablakot pucolni! Magam, nem vagyok híve, a mindenféle, jól reklámozott, szóró-palackos ablaktisztító csodaszereknek, az a tapasztalatom, hogy ezek a vegyszerek, idővel nehezen lemosható, szinte olajos réteget alkotnak az ablakok felületén, úgyhogy a leghagyományosabb, ecetes, forróvizes módszert preferálom. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem úgy helyezkednének el az ablakok kis lakásomban, hogy minden létező eső, jöjjön bármely irányból is, akkurátusan be ne borítaná az ablakaimat azokkal a gombostű-fej, bors-, vagy borsószem nagyságú, száradás után is megmaradó pöttyekkel, amelyek aztán a legfrissebben mosott ablakot is elcsúfítják, és az megszáradt esőfoltok, az ilyen napfény-járta lakásban, játékos árnyakat vetnek a padlóra. 

Kern András dalszövegét:

„Esik mocskosul az eső

Mennyit esik, piszkosul esik”

akár úgy is írhatta volna, hogy mocskosan és piszkosan esik – legalább itt, felettem biztosan, mert olyan nehezen lemosható nyomokat hagynak az esőcseppek, amelyek miatt duplán utálom az ablakpucolást, pedig szimplán sem volt a kedvencem, soha!

Ezeket a foltocskákat hívná poroknak Zitám?

Lehetséges az is, hogy miután Zitám éppen abban a nagy felfedező korszakában jár, amelyben nincs olyan eldugott zug, sarok, csücsök, ahova be ne mászna, és itt talál az én immár háromdioptriás szemem elől elrejtőző „porokat”?

Esetleg a lakásba betűző, sugaras napfényben keringő, aranyló és kiküszöbölhetetlen porszemeket látja, és ezektől fél? Mert ha így van, akkor sürgősen megosztom vele a saját gyerekkori élményemet, én ugyanis a tündérek aranyló varázsporát láttam a naptól megvilágított, ragyogó porszemekben, ez azért talán nem annyira félelmetes.

Vagy, ki tudja, Zitámon kívül?

Egyelőre azt az utat járom, hogy mega-takarítást tartok az unokák érkezése előtt, és – természetesen – a távozásukat követően, ugyancsak!

Végül is elég jól jártunk, annyi mindentől nem fél ez a kis drága gyermek, nem fél a víztől, szeret úszni, nem fél a vihartól, a villámoktól, a dörgéstől, vagy csak egészen kicsit, szeret harcolni, fegyverekkel játszani a bátyjával, nem fél az emberektől, csak egészen kicsit fél a kutyáktól (kivéve Marcit, tőle egyáltalán nem fél), szereti a sárkányokat, a dínókat, az oroszlánt és az elefántot, természetes dolognak tartja a csontvázat, jó barátságban áll a szellemekkel, szóval – mint mondtam - egészen jól jártunk a porokkal, mint félelmetes dolgokkal!