2018. július 5., csütörtök

Heti menü



Gondosan elterveztem, hogy ezen a héten mi mindent fogok magamnak, csak magamnak, kizárólag magamnak megfőzni, most, hogy csak magamról kell gondoskodnom, de hogy jártam?

Megfőztem az öt napra tervezett ételekből kettőt, a lecsót (jó volt) és a juhtúrós sztrapacskát, és itt el is akadtam.

Valami isteni lett a sztrapacska, habos, könnyű, kellően szaftos, de mégis rágni-való galuskákkal, ezért aztán rögvest villás-reggeli gyanánt, be is faltam egy jókora adagot, minek folytán úgy másfél évig még csak a környékét is elkerülném mindennek, ami juhtúrós!

Igaz, hogy már előző este is elcsábultam, ki tudna ellenállni a Bryndza csábításának, és vajas-juhtúrós zsömlét eszegettem, jóféle tejfölt kanalazgatva mellé, de most, jó időre elég volt!

Még szerencse, hogy Zita unokám várható mára, aki a kolbászfélék nagy imádója.

Erről, legendásan rosszul evő, Sárka lányom jut az eszembe, aki egyszer, alig másfél évesen, eltűnt! Minden anya tudja, hogy semmi sem annyira ijesztő, mint a csönd! Ha csönd van egy kisgyerekes családban, akkor nagy baj van, én is ijedten keresgettem Sárkát, akire végül a bejárati ajtó elé húzott szőnyeg és az ajtó közötti résben találtam rá, valahogy megkaparintott egy szál lángolt kolbászt a hűtőből (máig rejtély, hogy hogyan nyitotta ki az ajtót), és azt rágcsálta elmélyülten a függöny mögött.

Zitámról is készített Zsófi lányom egy fényképet a közelmúltban, amelyen éppen egy szál kolbit eszeget, Dörmi szelettel, hja, ízlésen nincs mit vitatkozni: De gustibus non est disputandum!

(A másik, a viták során örökre iránymutató intelem: Cum principia negante non est disputandum – ez volt kamaszkoromban a jelmondatom, és – ha csak lehet – máig is tartom magam ehhez.)

Visszakanyarodva a kolbász-fun utódokhoz, még szerencse, hogy a nagyanyai mélyhűtőkben mindenkor fellelhető az utódok kedvenceinek elkészítéséhez szükséges alapanyag, úgyhogy ma, tepsiben sült sütnivaló kolbász készül, vele-sült, vastagabb karikára vágott krumplival. Nekem, akad hozzá némi párolt káposzta, Zitám, aki most barátkozik a savanyúságokkal, és már azt mondja, hogy szereti a kovácsos uborkát (el is rágcsál, nagy fanyalogva, fintorogva egy két falatkát), majd azt eszik, amihez kedve lesz!

Nagyevő és kóstolásban bátor Zazám, amikor először kapott párolt káposztát, csak annyit mondott, hogy „azt a maszatot vedd le a tányéromról”, de mára mindenféle káposztás étel nagy barátja lett, úgyhogy – remélem – Zitám is megbarátkozik a káposztás, meg a savanykás ételekkel, köretekkel, salátákkal is, csak idő kérdése!

Mit törtük fejünket, hogy mi a frászt jelenthet Zaza undorodó megjegyzése egy-egy ételre, hogy az „börvös”! Máig sem vagyok abban teljesen biztos, hogy a családi megfejtés, mármint hogy börvös=savanyú helytálló, mert olykor a kesernyés dolgokra is ezt a szót használta, de ebben maradtunk, ehhez tartjuk magunkat, és ha túl savanyú mondjuk a savanyú-káposzta, hát az bizony börvös marad, most már örökre!

Még egy kis készülődés, smink, fésülködés, ruhaválasztás, és szaladok, már nyitásra a közeli boltba, megvenni mindazt, ami még hiányzik, mint kedvenc gyümölcs (télen-nyáron banán), kedvenc rágcsa (valami sós), egy kis édes nassolni-való, és aztán várom (most nem kaphat fagyit, kicsit gyulladt a torka), hogy a kis hölgy megjelenjen, széles mosollyal, egyenes tartással az ajtómban, „szia kis-Mandika, most csak a lányok jöttek” köszöntéssel, és indulhat is a végtelen játék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése