Gondosan
elterveztem, hogy ezen a héten mi mindent fogok magamnak, csak magamnak,
kizárólag magamnak megfőzni, most, hogy csak magamról kell gondoskodnom, de
hogy jártam?
Megfőztem
az öt napra tervezett ételekből kettőt, a lecsót (jó volt) és a juhtúrós
sztrapacskát, és itt el is akadtam.
Valami
isteni lett a sztrapacska, habos, könnyű, kellően szaftos, de mégis rágni-való
galuskákkal, ezért aztán rögvest villás-reggeli gyanánt, be is faltam egy
jókora adagot, minek folytán úgy másfél évig még csak a környékét is elkerülném
mindennek, ami juhtúrós!
Igaz,
hogy már előző este is elcsábultam, ki tudna ellenállni a Bryndza csábításának,
és vajas-juhtúrós zsömlét eszegettem, jóféle tejfölt kanalazgatva mellé, de
most, jó időre elég volt!
Még
szerencse, hogy Zita unokám várható mára, aki a kolbászfélék nagy imádója.
Erről,
legendásan rosszul evő, Sárka lányom jut az eszembe, aki egyszer, alig másfél
évesen, eltűnt! Minden anya tudja, hogy semmi sem annyira ijesztő, mint a
csönd! Ha csönd van egy kisgyerekes családban, akkor nagy baj van, én is
ijedten keresgettem Sárkát, akire végül a bejárati ajtó elé húzott szőnyeg és
az ajtó közötti résben találtam rá, valahogy megkaparintott egy szál lángolt
kolbászt a hűtőből (máig rejtély, hogy hogyan nyitotta ki az ajtót), és azt
rágcsálta elmélyülten a függöny mögött.
Zitámról
is készített Zsófi lányom egy fényképet a közelmúltban, amelyen éppen egy szál
kolbit eszeget, Dörmi szelettel, hja, ízlésen nincs mit vitatkozni: De gustibus non est disputandum!
(A
másik, a viták során örökre iránymutató intelem: Cum principia negante non est
disputandum – ez volt kamaszkoromban a jelmondatom, és – ha csak lehet – máig is
tartom magam ehhez.)
Visszakanyarodva
a kolbász-fun utódokhoz, még szerencse, hogy a nagyanyai mélyhűtőkben mindenkor
fellelhető az utódok kedvenceinek elkészítéséhez szükséges alapanyag, úgyhogy
ma, tepsiben sült sütnivaló kolbász készül, vele-sült, vastagabb karikára
vágott krumplival. Nekem, akad hozzá némi párolt káposzta, Zitám, aki most
barátkozik a savanyúságokkal, és már azt mondja, hogy szereti a kovácsos
uborkát (el is rágcsál, nagy fanyalogva, fintorogva egy két falatkát), majd azt
eszik, amihez kedve lesz!
Nagyevő
és kóstolásban bátor Zazám, amikor először kapott párolt káposztát, csak annyit
mondott, hogy „azt a maszatot vedd le a tányéromról”, de mára mindenféle
káposztás étel nagy barátja lett, úgyhogy – remélem – Zitám is megbarátkozik a káposztás,
meg a savanykás ételekkel, köretekkel, salátákkal is, csak idő kérdése!
Mit
törtük fejünket, hogy mi a frászt jelenthet Zaza undorodó megjegyzése egy-egy
ételre, hogy az „börvös”! Máig sem vagyok abban teljesen biztos, hogy a családi
megfejtés, mármint hogy börvös=savanyú helytálló, mert olykor a kesernyés dolgokra
is ezt a szót használta, de ebben maradtunk, ehhez tartjuk magunkat, és ha túl
savanyú mondjuk a savanyú-káposzta, hát az bizony börvös marad, most már
örökre!
Még
egy kis készülődés, smink, fésülködés, ruhaválasztás, és szaladok, már nyitásra
a közeli boltba, megvenni mindazt, ami még hiányzik, mint kedvenc gyümölcs
(télen-nyáron banán), kedvenc rágcsa (valami sós), egy kis édes nassolni-való,
és aztán várom (most nem kaphat fagyit, kicsit gyulladt a torka), hogy a kis
hölgy megjelenjen, széles mosollyal, egyenes tartással az ajtómban, „szia
kis-Mandika, most csak a lányok jöttek” köszöntéssel, és indulhat is a végtelen
játék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése