Játék a szavakkal

Zalán unokámmal annak idején, amikor még éppen csak kezdte a beszédet tanulni, azonnal elkezdtünk játszani a szavakkal is.

Azzal szoktam magamnak hízelegni, hogy középfokon beszélem az anyanyelvemet (felsőfokon ugyanis ritka kevesen, például kedvenc költőim, Babits, Kosztolányi, Radnóti, Faludy és még néhányan), ezért aztán szeretem a szavainkat, és Zalán kitűnő játszótársam volt, és szinte máig is az maradt.

Most írta meg például az első (hosszabb) meséjét, „Százszépségű Zita királylány” címmel, kicsit a Hamupipőkére hajadzik a történet, van benne gonosz mostoha, meg kiállhatatlan mostohatestvérek, és persze a százszépségű, ám szerény és dolgos Zita királylány jár a legjobban a mese végére!

Kedvenc játékaink egyike, hogy felváltva írunk meg egy történetet, egy bekezdést Zalán, egyet én. Mondhatom, hogy remek, de legalább csuda vicces történetek kerekednek ki a végére! Zalán mostanában beleesett a Word bűvöletébe, gondosan és hibátlanul ír, ez a későbbiekben sem lesz kárára, legutóbb például a cím középre rendezésének és a sorkizárásnak a csodáiban kalandoztunk.

Nagyanyai büszkeség jár át, és persze saját érdememnek is tulajdonítom, hogy magyar nyelvből kapta a négy évzáró dicséretének egyikét, mert szépen, színesen, választékosan használja a magyar nyelvet!

Kicsiként is játszottunk a szavakkal, szerettük a „hogyan mondják még másképpen” játékot, és én – balga fővel – azt hittem, hogy Zitánkkal is elérkezett az idő, amikor rákapcsolhatunk a szinonimákra és az azonos alakú, hasonló hangzású szavak körüli nyelvi játékokra, amire jó okot szolgáltatott, hogy a délelőtti sétánk után, egy jókora vihar készülődött, éppen a fejünk fölött.

Dörgött az ég, és én szerettem volna rávenni, hogy jegyezze meg, nem csak dörög, de zeng az ég, égzengés van, morajlik meg hasonlók, de Zitám rezisztens maradt, és neki csak dörög!

Bezzeg a liftben rákérdezett, hogy miért az éjtet nyomtam meg és nem a vant vagy a fort, és mire rájöttem, hogy a helyes válasz az, hogy a nyolcadikra megyünk, ezért nyomom az „éjtet”, már célba is értünk! Aztán egy színezős filmet nézve az ipadjén felvidult, hogy de szép jeló lett ez a csillag! Igen, ez így van, a számokat és a színeket is egyszerre tanulta meg magyarul és angolul, mert rutinosan kezeli az angol mesefilmeket is, és énekeket, mondókákat mond fel, csak győzzük azonosítani! Edz a nyelvi játszótér sokkal közelebb áll Zitám mostani érdeklődéséhez, mint az égzengés!

Bezzeg azt, hogy „basszus”, amit egy kiöntős, kiborítós, szétszóródó, összetörő pillanatban, valamelyikünk, óvatlanul kiejtett a száján Zitánk jelenlétében, első hallásra megjegyezte, és azóta is – mint mondani szokás – tűpontosan, megfelelő hangsúllyal alkalmazza!

Tételesen ismerem a kapcsolódó gyermek-pszichológiai nézeteket, amelyek zöme szerint a televízió, a számítógép, az okos telefon, az ipad minimum az ördögtől való, és osztom is ezeket a nézeteket, amennyiben egy adott gyerek innen származó és csak innen származó impulzusokból építkezik! Viszont, ameddig az én Zitám, ilyen házat épít egy hajdani szakés-ivókészségből és papírzsebkendőkből, és Zazám, ilyen fegyvert gyárt papírgurigákból és ragasztóból (ha épp nincs kéznél egy vásárolt csodafegyver, és el kell fogni a betörőket), addig az én világom kerek!

Ha a helyén, idején és kellő, nem túlburjánzó mértékben használják az utódaink a technika legújabb termékeit, addig azokkal is csak gazdagodnak! Az az idevágó tanmesém az, hogy valószínűleg, amikor a középkori templomtereken megjelentek az első táblaképes mesemondók, immár nem csak vallási, de világi történetekkel, akkoriban talán éppannyira a „kultúra, a nevelés és főleg az erkölcs halálának” rémképével riogatták az aggódók a népet, nem is szólva könyvnyomtatás megjelenésének rémisztő következményeiről!

Zalán, például napi egy óra limitet kapott a szüleitől a kütyü-használatra, de mindannyiunk hallgatólagos és elnéző egyetértésével, ez sokkal inkább napi két óránál áll meg, mindazonáltal még marad naponta közel tíz óra, minden egyébre, és Zalán ezt is remekül kihasználja!

Egy szó, mint száz, tántoríthatatlanul vallom, hogy ami egy gyereknek igazán fontos, az a minél több kar, amely átölelheti, minél több ember, aki szereti (legyen bármilyen is, korlátolt és ostoba, elmaradott vagy okoskodó), minél szélesebb forrás (a meséktől, könyvektől a kavicsokig és kütyükig), annál színesebb fejlődés, bővülő fantázia, tágabb választási esélyek, gazdagabb jövő!