Silbernagel Emil, az ükapám, valahol a felvidéken élt, muzsikus volt, zeneszerző és zenekarvezető. A mai szemmel nézve is ritka szép ember. A tekintete tüzes, az arcán látszik, hogy szeretett jókat nevetni, mulatni, de az illő honderű mellett ott bujkál a mélabú is.
Feleségül is vette Batkay Papp Lujzikát.
Igen ám, de Lujzika zokon vette az ő jó urának kicsapongásait, hogy minden nap éjszakáig muzsikál másoknak, csapja a szelet a szépasszonyoknak, és ezen elbúsulva jól hazaköltözött.
Emil persze hívta vissza így is,
úgy is, de eredménytelenül. Erre egy szép napon Emil felravataloztatta magát a
háza előcsarnokában. Az ifjú „özvegynek” persze haza kellett térnie, hogy
meggyászolja az ő jó urát, s amint ez megtörtént, Emil felült, magához ölelte a
félig ájult ifiasszonyt, és soha többé nem is engedte el, viszont csináltak 8
utódot.
Lujzika ennyit bírt ki, és nem
többet, szép csendesen jobblétre szenderült. Emil ükapa azonban a jelek szerint
nem tűrte jól az özvegyi életet, ezért aztán feleségül vette Batkay Papp Jolánt,
vagy Johannát, igen, Lujzika kishúgát, és ebből a házasságból is 8 gyerek
származott.
Az én dédanyám, Silbernagel
Elizabeth, az első házasságból született, mint Kisnagymama, így emlékezett meg
róla Anyám, mivel mire Anyám nagymamájává vált, törékeny, apró néni lett belőle.
Őt sajnos nem ismertem.
Ő nem folytatta az apai nagyományt,
„csak” 9 gyereke született, és ebből 7 élte meg a felnőttkort, 5 lány és két fiú (igaz, hogy alig volt 40 éves a férje,
amikor meghalt, ebben a házasságban a férfi bírta kevésbé), de ez már egy másik
történet.
Az összesen 16 élő utódot maga
után hagyó ükapám emlékére álljon itt a névsor:
1. házasság: Emil, Elisabeth,
Ottó, Vencel, Károly-Antal, József, Terézia (Tézi), Heinrich
2. házasság: Josepha, Viktor,
Alfréd, Emma, Julius, Johanna, Baptist, Berta
Emma és Julius ikrek voltak, így
Johanna megúszta 7 szüléssel a 8 gyereket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése