Ősanya (anyai ág)

Az Ősanya képe a Szépvölgyi úti otthonom hálószobájában, a kétszárnyú, nyitott ajtó mögött lógott, közvetlenül Ferencz Jóska fiatalkori portréja (ismét egy másik történet) alatt, a köntösök és köpenyek mellett, amelyekben – tudvalévőleg – éjszakánként a sárkányok bújtak meg, akiktől igen nagyon féltem.

Rettentően szerettem volna Anyuhoz bújni, de ez tilos volt, elég volt neki a húgommal foglalkoznia, ezért inkább egyedül féltem, bár egyszer (és igazán csak egyszer) Apuhoz bújtam, aki készséggel befogadott az ágyába. Azért Anyu jobb lett volna.

Talán innen ered, hogy az én gyerekeim bármikor átjöhettek éjszaka, elvégre az emberiség egy almon nőtt fel, csak a későbbi korok kezdték szétválogatni a családtagokat éjszakára.

Szóval az Ősanya képe gyerekkorom rémálmainak az egyik főszereplője volt, senki élő rokon nem tudta, már gyerekkoromban sem, hogy ki is ő, csak azt, hogy vagy a Rábl, vagy a Schäffer-Csollán vonal valamelyik tagja.

Ma a spájz melletti falon lóg, a nappali-étkezőben, és már senkit sem riogat, lehet, hogy megtalálta a helyét.

Elszemlélgetem a képet, és túl azon, hogy anyai nagymamámra és saját magamra is ráismerek az arcvonásokban, feltűnik, hogy voltaképpen egy vagyonosodó polgárasszonnyal (vagy egy elszegényedő nemesasszonnyal, ki tudja) állok szemben.

A diszkrét fekete ruha nyakán (talán nehéz-selyem lehetett) nem túl vékony csipkedísz, közepén egy bross. A ruha ujjánál előbukkan a batiszt alsóing ujja, a posztamensen pihenő jobb kéz mutatóujján egy – talán eljegyzési – gyűrű, szeretném azt hinni, hogy gyémánt.

A hajában rózsakoszorú, gyöngyökkel, s mivel akkoriban még nem létezett az azóta közismert teklagyöngy, alappal hihetem, hogy igazgyöngy.

Persze az egész kép aránytalan (remélem, hogy csak a kép, és nem a modell J), a túlméretezett fej alatt, aránytalanul rövid test húzódik meg, de az ember mit is várhat egy vándorfestőtől? (Nyilván nem más festette a képet.) A sötét háttér, a fekete drapéria, az igénytelen posztamens, egy nem túl sikkes, háromszög-alakba rendezett rózsacsokorral, nem túl sokat árul el a környezetről.

Optimista, és egyben plebejus lelkületem a feltörekvő polgár vízióját támogatja!