A keverőcsap

Megvan már vagy jó 25 éve, hogy életem egyik (akkori) nagy vágya teljesült. Bedőlve a reklámoknak, megvettem, beszerelték, és én őrülten büszke voltam, a keverőcsapos, teleszkópos konyhai csaptelepemre, dicsekedtem is vele, ahol csak tudtam.

Az igaz, hogy a teleszkóp mindössze arra volt kiválóan megfelelő, hogy mindent, de mindent összespricceljek, a csempétől a padlóig, csorgott a víz a bútorok ajtajáról, de micsoda érzés volt egy elegáns mozdulattal kihúzni a csap végét, és azzal leöblíteni, mondjuk a gyümölcsöket! Szerencsére aztán a teleszkóp mittudomén-micsodája hamarosan elromlott, a csap vége beszorult, és (végre) újra, ebből a szempontból, hagyományos üzemmódban működött a konyhai mosogatóm és környéke.

Valami ilyesmi formája volt, de meseszép, fekete műanyagból készült, ami remekül passzolt a szintén fekete mosogató-tálamhoz. Mindez az egyébként hófehér konyhabútorom, és a fekete-fehér, márványmintás munkapult mellett, nekem maga volt a megvalósult álom.

Sokkal tovább tartott a keverőcsap iránti vonzódásom, hiszen milyen remek dolog, hogy az embernek nem kell akár percekig is tekergetni a hagyományos, hideg-meleg csapokat, és másik kézfejével folyvást ellenőrizgetni, hogy a kívánt hőfokú-e végre már az a fránya vízsugár, hanem egyszer beállítod, és akkor bármikor megnyitod, azonos hőfokon árad a víz.

Micsoda csoda! Lenne, ha az ember a csaptelepekből, mindig azonos hőfokon szeretne vizet nyerni. De ez sajna, nem így van! Mondjuk a konyhában, szeretek jó meleg vízzel mosogatni, de például a kávéfőzőbe már hideg vizet kellene öntenem, a zöldségeket és gyümölcsöket se szeretném feltétlenül meleg vízzel lemosni, leforrázni, a viráglocsoláshoz innen viszem a vizet, azt pedig szeretem állott-víz hőfokra belőni, szerintem a cserepesek ezt szeretik a leginkább. Ahhoz viszont, hogy ezt a változó hőfokigényt elérjem, a keverőcsapot kell tekergetni, beállítgatni, és közben egy kisebb vízesésnyi vizet elfolyatni, amíg a 10 perccel ezelőtt használt jó meleg helyett, mondjuk egy pohárnyi megiható, kellemesen hideg víz folyik, végre valahára. 

Már csaknem leírtam a téma kapcsán zárómondatként tervezett gondolatomat, hogy az új jelszavam: le a keverőcsapokkal, irány a hagyományok követése, amikor hirtelen elgondolkoztam.

Lehet, hogy két csapból is ugyanannyi víz csordogál el, amikor melegről hidegre váltok, vagy fordítva? Lehet, hogy nincs is különbség, hiszen a „vízpazarlás” oka a csövekben, rendszerben bennmaradt, előző hőfokú vízmennyiség és a csövek hőmérsékletének változtatása?

Én, aki genetikai védelmet kaptam a fizikai ismeretek befogadása ellen, most, élemedett korban fogok elgondolkodni azon, hogy vajon milyen előnyökkel járt volna a világ dolgaiban való eligazodásomban, ha nem pusztán, mint papagáj, ész és értelem nélkül betanulom és megismétlem feleléskor, a fizika órák tananyagát, és a jó tanulóknak járó, általános jóindulat farvizén, 4-5-ös jeggyel, szépen ellavírozok az érettségiig?

Igaz, nem sokat segítettek azok a tanáraim sem, akiknek módszertana kimerült abban, hogy szépen, vagy éppen roppant unalmas, álmosító módon felolvasták a következő tananyagot a tankönyvből, miután – szigorúan nyitott könyv mellett – lefeleltették az adott napra eső, szegény kiválasztottakat.

Fizikai ismereteimet illetően csak Zsófi lányomat tudom idézni, aki talán ötödikes korában kezdte meg saját fizikai tanulmányait, és rögtön a legelején jött egy dilemmával, hogy ha így olvassa, ezt jelenti, ha meg emígy, akkor éppen az ellenkezőjét, egy tankönyvi mondat. Alaposan elkérődztünk az adott mondaton, és immár ketten állapítottuk meg, hogy való igaz, kettős értelmezési lehetőséggel állunk szemben. Zsófim nem volt hozzászokva ahhoz, hogy az anyja bizonytalan, tájékozatlan és nem tudja a megoldást. 

Ez kellő módon felbőszítette, míg végül így förmedt rám: az nem lehet Anya, hogy ennyire hülye vagy a fizikához!

Bár nem volt szokás közöttünk a még csak ennyire csúnya beszéd sem, viszont megállapítása olyannyira megfelelt a valóságnak, hogy csak annyit feleltem: legyél nyugodt Aranyom, épp ennyire hülye vagyok! Viszont sok minden másban meg okos, úgyhogy a tanulság az, hogy mi emberek, ilyenek vagyunk, jóból és rosszból vagyunk összegyúrva, és minden, de minden a törekvéseinken és az arányokon múlik!

Erről persze egy kedvenc Madách gondolat jut az eszembe (Kiss Jenő tanár úr kilométer-számra tanultatta be velünk az Ember tragédiáját):

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek

A nő, méregből s mézből összeszűrve.

Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,

Míg bűne a koré, mely szülte őt.