Elfojthatatlan tettvágy

Nehéz eldönteni, hogy szeretem, élvezem, vagy inkább kimondhatatlanul gyűlölöm azokat a napokat, amelyek ilyen elfojthatatlan tettvággyal áldanak vagy vernek meg engem, mint ma is.

Biztonsággal állíthatom, hogy szinte sohasem tétlenkedem. Sokkal jellemzőbb, hogy párhuzamos tevékenységgel apasztom a bennem áramló, sokszor a magam számára is terhes energiát.

Soha nem „nézek” TV-t, vagy filmet, sorozatot a számítógépemen, mert közben a kezem is jár, hímzek, szabok, varrok, tervezgetem a következő csomag ajándékot, játékot a saját és a testvérem unokáinak, kötök, vagy horgolok, szóval önmagában a legérdekesebb, izgalmasabb, leginkább nekem való filmalkotás sem elég, mert perceken belül csaknem felrobbant, de legalábbis viszketegséget okoz a buzgó tenni vágyás.

Nagyon beteg kell legyek, vagy rettentően lehangolt ahhoz, hogy adjak magamnak egy-két pihenő napot, amikor csak olvasok.

Olvasás közben főzök, sütök, vagy fordítva is mondhatnám, még sütés-főzés közben is olvasok, de vannak olyan napok, amikor nincs tervem, vagy azért, mert éppen befejeztem egy-egy nagyobb lélegzetű kézműves munkát, mint most is, már alig valamit tehetek csak hozzá a karácsonyra-mikulásra készülő társasjátékokhoz.

Lesz egy horgászós, ahol a kicsik csak pecázzák a mágnessel gondosan kibélelt vízi lényeket, míg a nagyoknak egy-egy találós kérdésre kell válaszolni előbb. Lesz egy számtan gyakorlós, ez egy kert, aminek a közepén, egy falapon kell megforgatni a pörgettyűt, és amerre a ráfestett nyíl mutat, arról a fáról lehet a kosárba tenni egy gyümölcsöt. A kicsik pörgetnek és szedik a gyümölcsöt, eközben fejlődik a finommotoros mozgásuk, a nagyoknak pedig egy-egy számtan feladatot kell megoldani pörgetés előtt. Mindkét játékban az győz, aki több vízi lényt vagy gyümölcsöt gyűjt össze. A harmadik egy szimpla, lépegetős, dobókockás társasjáték, amihez majd most írom meg a kíváncsi kiskutyáról szóló mesét, aki mindenféle kalamajkába keveredik, sirályokkal találkozik, viharba kerül, beszáll egy idegen autóba, lépcsőn megy fel, és hol kimarad egy körből, hol szerencse éri és kétszer dobhat, hol egy körrel feljebb folytathatja, hol egy kört vissza kell lépegetnie.

Már kész az összes filcből varrogatott, hímezgetett, kigyöngyözött hozzávaló, csak dobókockákat, és négyféle színű kiskutya figurákat kell vennem, meg a játékok tablóit kell megvarrnom, amihez nagyobb filclapokat kell venni, mert azt a 20*30-as filclapjaimból nem tudom összevarázsolni, úgyhogy most ez ügyben kényszerpihenő van.

Ilyenkor rendszerint kitakarítom a lakást, de most éppen túl vagyunk az őszi nagytakarításon a csempemosástól ablakfélfa lemosásig, itt nincs semmi keresnivalóm. Nincs mosni, vagy vasalni valóm, nem kell főznöm, mert már elkészültem vele, nem sétálhatom ki magamból a fölöslegemet, mert második napja, vígasztalanul esik, nem szemerkél, hanem az a bizonyos, tavasszal olyannyira vágyott, kiadós, áztató eső kopog a frissen mosott ablakaimon.

Esőben nem sétálok, nincs az a hatalom, ami erre rábírna, annyiszor ázott el a lábam, amíg végre felnőttem, annyiszor ültem végig a napokat az iskolában vizes zokniban és cipőben, mert akkoriban még nem volt gumicsizma, legfeljebb az Anyuról, még a háború előttről rám maradt, fehér, csatos kamásnit vehettem volna a fűzős, maga szárú cipőmre, ami már önmagában is közröhej tárgya volt, pláne kamásnival! Fel nem vettem volna, inkább a vízben tocsogó, jéghideg lábakat választottam, mindennapos harc árán, mert Nagyi és Anyu persze, rám kényszerítette volna a kamásnit, de ebben hajthatatlan voltam!

Szóval, nincs séta se, ehelyett itt ülök a kis laptop mellett, és ezúttal nem a Downton Abbey-t, a Csengetett mylord egy-két epizódját, vagy a dr. Csont utolsó évadát nézem meg (hiszen nincs varrogatni valóm), hanem Nektek siránkozom!

Remélem, hogy sikerül gyorsan kitalálni valamit!

Addig is, megmutatom a már elkészült elemeket,  amik remélem, hogy három családban, családonként két-két gyereket fognak szórakoztatni.

A számtanos:

A lépegetős, dobókockás:

Végül a pecázós, találós kérdéses: