Támad a sötétség

Mesés októbert kaptunk idén. Napfény, sétára csábító, meleg levegő, enyhe szellő, ragyogóan színes hajnalok és alkonyatok, káprázatos, őszi lomb, ilyen volt, eddig!

Na, de az elmúlt héten többször is, ma is, támad a sötétség!

Minden kor- és sorstársam jól tudja, hogy a javam-korabeliek soha nem alusszák át az éjszakát. Egyszer-kétszer felébred az ember, bóklászik a sötét lakásban, iszik egy kis teát, vagy vizet, és közben ki-kinéz az ablakon. Jó esetben visszamegy az ágyba, és alszik még egy sort, de egy-kétszer az is előfordul, hogy végképp kimegy az alom az ember szeméből, és akkor jöhetnek a könyvek, némi zenehallgatás, vagy amihez az embernek kedve szottyan.

A kinézegetés közben újra és újra megállapítom, hogy vannak sorstársaim a szemben lévő házban is, egy-egy ablakból halvány fény szivárog ki, hol TV-t néznek, bizonyítja a kékes és változó fény, hol egy kislámpa világít, időnként felvillan a lépcsőházi világítás.

Távolabb látom a Szentendrei út lámpáit, megvilágított házait, közelebb a Szérűskert utcáét, balról meg a Huszti úti fényeket. Felhőtlen éjszakánként egészen Ürömig ellátok, a másik ablakokból a Hármashatár-hegy utcai fényei látszanak.

Ma éjjel, az első ébredésemkor még minden rendben volt, bár nem láttam el szokott távolságig, de azért látszottak az éjszaka fényei, és örömmel hitettem el magammal, hogy ma, aztán megússzuk a ködöt! De nem így történt, mert 4 órakor, a végső ébredésemkor, az első kávém mellől szemlélődve már pontosan látható volt, hogy támad a sötétség! 

Mintha áramszünet lett volna, a szemközti ház, mint egy egységes, fekete monolit, teljesen fény nélkül tűnt el a háttérben. Se Szentendrei, se Huszti út, mindössze a Szérűskert utca, hozzám legközelebb álló két ostorlámpájának a fénye derengett át fekete muszlinfátyolnak is beillő, egységes, tömbszerű, hajnali ködön.

Az már az én személyes problémám, hogy ilyen helyzetben felfokozott bezártság-érzet kerít a hatalmába, kőfalként nehezedik a mellkasomra és a lelkemre a mindent elborító, mindent körülzáró sötétség. 

Ráadásul egy olyan könyvet fogtunk ki, ami embertelen, politikai intrikákkal foglalkozik, családok, feleségek, gyerekek, kutyák elcsábításával és a kiszemelt személy életének teljes lehetetlenítésével kerítik a markukba, akit akarnak, és így állítják politikai céljaik megvalósításának szolgálatába.

Azt hiszem, hogy félre is fogom tenni ezt a könyvet, nem olvasom tovább, kerítek valami mesésebbet, ami segít eltölteni az időt addig, amíg végre valami kis fény szivárog át az immár sötétszürkére fakuló köd tömbjén.