Hannika története

Igenis vannak csodák!

Tegnap egy ismeretlen fiatalember jelölt ismerősnek. Azaz csak részben ismeretlen, mert a vezetéknév egyezett valamelyik gyerekem, unokaöcsém, vagy vőm baráti köréhez tartozó egyik fiatal nevével, arra gondoltam, hogy ő, vagy a jelölő személy elérhető képein szereplő, tündéri kicsi fiú az, akinek a nevében a jelölés érkezett. Visszaigazoltam.

Noha soha nem szoktam fogadni ismeretlenek jelölését, most három okom is volt arra, hogy kivételt tegyek, egyrészt a már említett névazonosság, másrészt az a családi harmónia és szeretet, ami áradt a jelölő fényképeiből, harmadsorban – és ez igazán önző szempont a részemről – azt hittem, hogy „lelki társra” találtam, ahogy Anne mondhatta volna, Lucy Maud Montgomery, „Anne otthonra talál” című bűbájos regényében.

Lelki társra, mert a jelölő posztjai között remek versek voltak, közülük egy a saját verse, amiből arra jutottam, hogy ez a fiatalember is legalább középfokon beszéli, és szerfelett tiszteli, szereti a magyar nyelvet.

Azért mondom, hogy középfokon, mert úgy vélem, hogy felsőfokon úgy nagyjából Babits, Radnóti, Kosztolányi, Jókai, Arany, Faludy és még néhányan szerették, beszélték és használták ezt a nyelvet.

Na, ezért jelöltem vissza a jelentkezőt.

Ma hajnalra egy üzenetet kaptam, ami arról szól, hogy ez a fiatalember az én Csöpi nagynéném, hajdani keresztanyja hagyatékának gondozója, a néni 97 évesen meghalt, és a megmaradt levelekben szereplő nevek alapján jutottak el a blogomon keresztül hozzám. A fiatalember, nevezzük Csabának, talált egy fényképet is, ami egyértelműen az én Csöpimet ábrázolja. A hátoldali bejegyzés minden tollvonása ismerős, az én Csöpim kézírása!

Most nincs még reggel 6 óra sem, de már mindent megcsináltam, amit csak lehetett, megfőztem a kukoricát, meglocsoltam minden növényt, mindent elrámoltam, megvetettem az ágyat, kiolvastam egy könyvet, megittam – nem mondom meg, hogy hány – kávét, a hajam, sminkem már rendben, de még mindig nem érkezett el az az időpont, amikor végre felhívhatom Csöpit, hogy felolvassam neki az üzenetet.

Annyira szeretném, ha ez nagyon nagy örömöt váltana ki, meg jóleső izgalmat, ha közvetlenül is ismerősökké válnának (természetesen Csöpi is FB-ozik), és nem másik lehetséges verzió alakulna ki, mondjuk érdektelenség, vagy egy réges-régen elfelejtett, hajdanvolt sérelem éledne fel. Na, reménykedjünk!

Majd tudatom a folytatást!