Húsvéti kalács

Ma hajnalban, még az én rendhagyó mércémhez képest is szokatlanul korán, már alig negyed háromkor dobott ki az ágy, a teljes, békés kialudtság érzetével.

Békésen fogadtam, mi egyebet tehettem volna, bár tudom, hogy ez ilyenkor azzal a kockázattal jár, hogy sokkal gyorsabban fogy a cigaretta, ami aztán a békés lélegzés rovására megy, de mit volt mit tenni, éberebb voltam, mint a legéberebb éjjeli őr!

Olvasgattam, kávézgattam, cigiztem is annak rendje és módja szerint, mígnem eszembe ötlött, hogy ideje felhasználni ezt meg azt.

Hogy mit is?

Még a hozzám hasonlóan, végtelenül hiú egyedeknek is javára válhat, ha olykor beszámolnak kudarcaikról. Úgy jártam ugyanis, hogy tegnap sikerült annyira felverni a tejszínt, valami süteményhez, hogy igazi, békebeli, édes vaj lett belőle. Mi mást lehet tenni ilyenkor, mint sütni!

Éppen itt is van az ideje a húsvéti kalács sütésének, ezért aztán hajnalok hajnalán nekiláttam kelt-tésztát dagasztani. Már egy ízben bevallottam, hogy éppen akkortájt kaptam rá a kézi dagasztás örömeire, amikor Zsófi lányomtól ajándékba kaptam egy szinte ipari teljesítményű kever-masinát, amely habot ver, tésztát kever, dagaszt, de mindennél jobban felmelegíti az embert egy kései, márciusi hajnalon egy jó, kiadós dagasztás!

Alig fél óra alatt, a kézen leválaszthatatlan kesztyűt alkotó, ragacsos valami átlényegül a kézről is, a tál faláról is szépen, fényesen és selymesen elváló, egységes puha, de mégis tartással is rendelkező, rugalmas tésztává, amiben megkezdheti áldott tevékenységét az élesztő.

Alig fél óra alatt az én tésztám is szépen, a duplájára nőtt, az előírások és javallatok szerint.

Befonva, koszorúra formázva került vissza a kivajazott, prézlizett tortaformába, újabb fél óra kelésre. Ez a prézlizés a lisztezés helyett, a testvérem találmánya, de nagyon bevált nálam is, kezelhetőbb, és a vajon pirult prézli, kellemesen fokozza a kéreg ropogósságát is.

„Ölég formás lett” - ahogy Sanyi mondaná – úgyhogy tojással kenve, ment a sütőbe.

Jamie Oliver módszerével élve, amikor úgy véltem, hogy már megsült, megkopogtattam a tetejét, és kissé kiemelve a formából, az alját is, és miután kellemes mély hangon visszhangzott a koppantás, úgy döntöttem, hogy ez elkészült!

Most hűl a tálon, és amint ennek a végére értünk, kap egy nejlonfólia borítást, és irány a mélyhűtő, ahonnan majd csak a nagyszombati sonka mellé kerül elő, mert az én drágáim közül jó néhányan, édes, foszlós kaláccsal szeretik megenni a sós, füstölt, főtt sonkát. 

Egészségükre!

Alig lett csálé, de – tudjátok – mi az ilyen kis hibákkal érezzük úgy. hogy az csorba-csitri-csempe dolog igazán a miénk, senki másé!

Azért sütök Húsvétra mindig kerek kalácsot, mert majd tálaláskor, az – ezúttal egy üres konzervdobozzal előállított lyukba – egy üvegpohárba rakott, tavaszi virágcsokor kerül, ami mindaddig a legfeljebb öt percig, amíg csak nézzük az ételeket, szerintem igencsak szépen fog mutatni!

Húsvét

Most már igencsak hosszú ideje nem írtam még csak egy betűt sem, mert olyannyira sokkolt a húsvéti ajándékozás közeledése és az én súlyos késlekedésem, hogy szinte megszakítás nélkül szabtam és varrogattam, hímeztem és gyöngyöztem, hogy azok az apró, szimbolikus kedveskedések minden szerettem számára elkészüljenek.

Mindazokat, akik azt hiszik, hogy a házi készítésű apróságokkal, ha időt egyáltalán nem, de legalább pénzt megtakaríthat, nos, azokat kénytelen vagyok kiábrándítani. A sors úgy hozta, hogy szinte minden alapanyagomból kifogytam, ezért rendeltem színes filclapokat, vettem virág alakú, színesre festett fagombokat, selyemszalagból készült, apró rózsákat, gyöngyöket, fém levélkéket, selyemszalagokat, alkoholos filcet, meg még mit is?

Toronyórát lánccal…

Még szerencse, hogy a lánykorom óta gyűjtögetett-bővítgetett, folyvást pótolt hímzőfonal készletem csak apró kiegészítésre szorult, és volt néhány horgolófonalam és dekorgumi is készleten, de azért a hónap hátralévő része, igencsak spórolós lesz, az már biztos!

Egy a szép, kézzel készített filcmunkáit a Facebook-on rendszeresen publikáló ismerős munkájából származott az alapötlet, idén nyulakat hoz majd a húsvéti nyúl, minő meglepetés! Nem szégyenkezem, hogy mások ötleteiből is merítek, mert én szigorúan csak a családom számára készítek bármit is, egy-egy kivétellel, mert olykor a barátaimnak is, ezért mindazoknak, akik eladásra hirdetik a munkáikat semmiképpen sem jelentek konkurenciát, meg ahány kéz, annyiféle eredmény, akár a főzésnél.

Szóval készült 14 nyúl a kis-családoknak meg néhány barátnak.

Aztán – persze – sorra jutottak eszembe még újabb és újabb távolabbi családtagok, akikkel biztosan találkozunk, meg arra is gondoltam, hogy hátha még így is, listát írva, kifelejthettem valakit, vagy csak éppen erre jár egy régen látott jóbarát, ismerős, és olyan jó lenne, ha lenne kéznél valami apró kedvesség, ezért készült 12 filctojás. Az is lehet, hogy ebből állítom össze az idei tojásfát, amihez a barkát épp a napokban kaptam meg az egyik legkedvesebb szomszédasszonyomtól.

Aztán elkészült az összes katica és béka, az amőbához, a testvérpárok ajándékához, a tábla is, meg a malom táblája is, amihez a fakorongokat majd talán szerdán szállítják, azokat még ki kell pingálni, vagy filccel bevonni, majd elválik, hogy melyik mutat jobban.

Végül a jelenleg legkisebb, Nati-baba számára gyártottam néhány dekorgumi állatkát, mert ha jól saccolom, már ülhet a babakádban fürdetéskor, és a dekorgumi szépen lebeg a vízben. Lehet elkapdosni, nem fröcsköl, nincs súlya, szóval azt hiszem, jó játék.

Most éppen kiürült kézzel üldögélek a gép mellett, és hangosan fel-felnevetek a lányaim heccelődésén, amint egymással versengve, a leglehetetlenebb horgolt és kötött ruhák, stólák, sálak és mellények képeivel bombáznak, hogy ha már elkészültem, akkor ezt meg ezt csináljam meg nekik, de még Húsvétig! Amolyan „két-évig-se-lenne-kész-6-kiló fonálból” apróságokkal bombáznak. Mi mással?

Majd holnap, megint felmászkálok a létrával a beépített szekrény felső régióiba, és lerámolom a bedobozolt, korábbi évekből származó, húsvéti dekorációkat, válogatom, hogy idén mit használok fel, mit pihentetek, elővarázsolom és újra vasalom a terítőket, függönyöket, ha már eldöntöttem, hogy idén milyen színű lesz a Húsvét, gyanítom, hogy a szokásos sárga-fehér, de ki tudja? Hátha idén máshoz szottyan kedvem!

Csirkeszárnyas hétvége

Állandó kosztos-társammal, Sárka lányommal szinte egy-időben emlegettük sóhajtozva és kívánkozva a Nagyi régi, békebeli rántott csirkeszárnyait, amelyeknek természetesen, akkurátusan a hóna alá gyűrte Nagyi a csirke máját és úgy panírozta be a finomságot. Persze, akkoriban még három ízből álltak a csirkeszárnyak, nem úgy, mint manapság, amikor már csak a két, viszonylag húsosabb darabot vehetjük meg, még csak bele se szeretnék abba gondolni, hogy a szinte csak bőrből és csontokból álló harmadik részt milyen feldolgozott formában, milyen álnéven (például baromfi-párizsi, baromfi-virsli) látjuk viszont a boltok polcain.

Ez azért fontos, mert a három-tagú szárnyba, egy ügyes csavarintással úgy lehetett rögzíteni a májat, hogy még a panírozás és a kirántás műveletei közben sem mozdult el, ezt azonban a két ízzel nem lehet megtenni, ezért aztán majd a tányérban kell kirángatni azokat a fogpiszkálókat, amelyekkel megpróbáltam átszurkálva a helyén tartani a ficánkoló, csúszkálásra hajlamos májakat. Szerencsém volt, mindössze egy szárny és máj váltak külön egymástól, a többi szépen egyben maradt!

Ha szárny, akkor kihagyhatatlan az itthon pácolt, sült, fűszeres csirkeszárny. A pácolást már egy nappal korábban elvégeztem, olaj, bors, chili-pehely, só és az én házi készítésű pritamin paprikám az alkotó elemei. Sárka a karcsúbb részét, én a kicsit combra hajazó fazonú részét szeretem a sült szárnynak, így osztottam el kétfelé, amikor végre elkészült.

Ha már kétféle a szárny, legyen minden egyéb is kétféle, ezért aztán készült egy jó kis vajas, tejes, tejszínes krumplipüré, meg egy kis tepsiben sült, petrezselymes krumpli.

A következetesség jegyében a saláta is kétféle, fokhagymás uborkasaláta, és édes-sós, ecetes öntetes jégsaláta. A jégsalátát azért szeretem, mert még a kész salátalében sem fonnyad, szöttyed össze alig egy-két óra alatt, elég sokáig megőrzi a színét, a friss, roppanós állagát.

Ma mondhatnám, hogy elaludtam, mert fél öt is elmúlt, amikor az első kávémnak nekiültem, és most, amikor írni kezdtem, alig múlt kilenc óra, mégis minden fogás már ott hűl és sorakozik szépen, kétfelé csomagolva a konyhapulton, tárolásra és „elvitelre” készen, és eközben még olykor olvasgattam is egy keveset (Stephen King, brrrrr…. abból úgysem lehet hosszasan olvasni, mert az embert kileli a frász).

Valamelyik képen úgy rémlik, kikandikál a könyv is, egy kicsit!

Megfigyeltem azt is, hogy a szemben lévő, már szép, tavaszi, sárgás színben játszó fa felső ágai közé egy szarkapár kezdett fészket rakni. Annyira összhangban, annyira kitartóan dolgoznak, és szeretem, hogy hozzám hasonlóan, a szarkák is megpihennek olykor-olykor. Peckesen sétálgatnak egy keveset a szemközti négyemeletes, napsütötte, lapos tetején, majd irány a fű, a bokrok alja, és folytatódik a keresgélés és a fészekrakás.

Aztán elméláztam azon is, hogyha venném a fáradságot és számolnék a saccolt bőr-csont-hús arány alapján, egy összehasonlító árat a színhússal, akkor egykönnyen kiderülne, hogy a sokak által éppen az olcsóság miatt vásárolt csirkeszárny vagy far-hát, talán nem is annyira olcsó, de miért tenném, amikor mindenki tudja, még a legkisebb és legbutább is, hogy a csontjáról leszopogatott húsnál nincs finomabb, a világon!

Most már friss ruhában, tisztán mosom a „kirántós” ruhákat, és lélekben készülök arra, hogy folytassam a Húsvét okán megkezdett játékgyártást, varrogatást. Csak közben írok egy kicsit, meg fényképezgetek, szóval húzom az időt, aztán meg majd bánkódom, hogy milyen gyorsan szalad!

Furcsán vagyunk összegyúrva!