Zimankó

Micsoda időre ébredtünk! A már napok óta ígérgetett lehűlés íme, megérkezett, süvöltő északi széllel, szinte szakadatlan esővel!

Öröm a bajban, hogy tegnap megkezdődött a távfűtés is, legalábbis a mi házunkban, mert ugye szerződésenként (és az azokat megalapozó, társasházi, közgyűlési határozatonként) változó időpontban kezdi meg a távfűtés-szolgáltató a munkáját.

Na, ez a távfűtés felsorakozott azon dolgok listájára, amelyeknek megértését végképp feladtam!

A fűtési szezon megkezdését tegnap csupán abból észleltem, hogy a radiátoraim elkezdtek szörcsögni, csorgó hanggal muzsikálni, és némi langymeleg is érzékelhető volt a csöveken, radiátorokon, de ennyi éppen elég volt, hiszen hétágra sütött a nap, és az ember lánya örömmel „hasznosította a szoláris energiát”, azaz boldogan élvezte az ablakon betűző napfény melegét, egészen késő délutánig, amikor már rázendített a zápornál valamivel enyhébb, de csendesnek egyáltalán nem mondható, kitartó eső, és megérkezett a mai süvöltő szél kisöccse, egy közepes erősségű, ám kitartó észak-nyugati szél kíséretében.

Hagyjuk is a fenébe, hogy a két hete lemosott ablakaim mindegyikét beverte az eső, szépen egyenletesen és kellő sűrűséggel, mert mi dolga lenne akkor a takarító-segítségemnek, de azt nem értem, ha megfeszülök, akkor sem, hogy miképpen működik a távfűtés!

Ugyanis – és ez az elmúlt három évben mindig így volt – éppen akkor, amikor már szükséges lett volna, jéghideg csövek és radiátorok mellett esteledett be, és dideregve, csukott ablakokkal, köntösbe vagy meleg pulóverbe burkolódzva telt a késő délután, kora este, minden fűtés nélkül!

Sebaj, gondoltam mit sem okulva a korábbi évek tapasztalataiból, majd hajnalra megindul a fűtés, és kellemes langyosságra ébredek, de nem így történt, noha még tényleg kora hajnal van, alig múlt fél négy, (ma igazán korán kidobott az ágy) de fűtésnek semmi híre-nyoma, csak az északi szél süvölt, és lebegnek a függönyeim, még csukott ablak mellett is.

Ha én lennék … a fűtés szolgáltatója, egészen biztosan reggelre és a délutántól estébe nyúló időszakra tenném a szolgáltatási csúcsokat, amikor a családok otthon vannak, ébrednek és reggeliznek az apróságok, vagy estefelé éppen játszanak, fürdenek, alváshoz készülődnek, és nap közben, amikor még mi, itthon-élő nyugdíjasok is aktívak vagyunk, teszünk-veszünk, főzőcskézünk, kevesebb fűtés is elég. Gondolom! De nem így a szolgáltató!

Kedves közös képviselőnk már többször elmagyarázta, hogy miként is működik a távfűtési rendszer, hogy a háznak van egy központi hőérzékelője, amely a külső hőmérsékletet méri, és ha az, egy bizonyos érték alá süllyed, megnyílnak a csapok, és csatornák, és elkezd áradni a fűtővíz, míg ha megemelkedik a külső hőmérséklet, akkor leáll a rendszer, de a tapasztalatom ennek teljes mértékben ellentmond!

Ma azért is nagyon várom, hogy legyen egy kis fűtés, mert ellenőriznem kellene a radiátoraimat, és amelyik nem melegszik át teljes hosszában, ott légteleníteni szükséges. Ezt remekül elvégzem egy piros műanyag-tálka és egy megfelelő csavarhúzó segítségével, de áramló melegvíz nélkül ez nem megy, sajna! Aztán jön a következő lépés, a kisebb szobákban a radiátorok lezárása, mert – mint valamennyi, általam ismert lakótelepi lakásban – nálam is, minden helyiségben elég hosszú fűtéscső van (ez egyúttal szobánként egy-egy falnyi felületet elvesz a bebútorozás lehetőségéből, szerencsére az ablakos falakat), és ezek a csövek remekül befűtik a kisebb tereket, radiátorok nélkül is.

Az eddigi itt töltött éveimben, a konyhában és a nappaliban működött a radiátor, na, meg a fürdőszobában, ahol nincs elzárási lehetőség, és nem hiszem, hogy idén másképpen kellene döntenem, de a légtelenítést akkor is meg kell ejteni.

Meg annyira, de annyira jól esne egy kis meleg!

Ragyogó napfényes, színes lombos, gesztenye-gyűjtős, sétálgatós, szép őszi napot kívánnék! (Félek, hogy sikertelenül.)

Denevérkaland, avagy óvatosan a vágyak megfogalmazásával

Ez a történetem immár közel évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor egy kézműves-hobby-újságban ráleltem a kerti denevérlak „lapra szerelt” alapanyagaira, az első szögtől az utolsó csavarig, közvetlenül a szintén összeszerelhető rovar-hotel ajánlata mellett.

Természetbarát unokámra (is) gondolva, rohanvást megrendeltem mindkét készletet, és miután azt tudtam, hogy a denevérek kolóniában élnek, rögvest két denevér-szállást kértem.

Zalánnal az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt vacsora után és fürdés előtt, hogy a kertben üldögélve lestük a denevérek felbukkanását, cikkcakkos röptét, és a fele királyságunkat adtuk volna „saját” denevérekért!

Lelki szemeim előtt láttam, amint egyre ügyesebb kezű, barkácsoló unokámmal közösen fúrunk és faragunk (mint akkori szomszédom, Tibi-bácsi, aki megszakítás nélkül, mintegy 20 éven keresztül édesítette meg a délutáni pihenésemet némi ütve fúrással, kalapácsolással, szegecseléssel), kiakasztjuk a kis élőlény-csalogatóinkat a kertbe, és aztán együtt szemléljük az eredményét.

Sajnos az összeszerelés oly mértékben haladta meg a mi barkácsolási tudományunkat, hogy végül Sárka lányom akkori iskolájának technika tanára végezte el a feladványt, második nekifutásra már tökéletesen, és a három doboz kikerült a teraszunk kert felőli végére.

Persze, abban is van némi morbid humor, hogy mintegy „mini-táplálék-lánc” is keletkezett, a hasznos kerti rovarok áttelelését támogató rovar-hotel, és a rovarok legnagyobb fogyasztójának tekinthető denevér-szállás egymás mellé lógatásával, de ez igazán csak most tűnik föl.

A rovarhotel szépen benépesült, hasznos, vagy ki tudja miféle ezzel-azzal, a denevérek azonban elkerülték a házam táját (sőt Sárka háza táját is, mert szétköltözésünk során ezeket a fontos tartozékokat ő vitte magával, neki jutott egy tenyérnyi kertecske is a lakáshoz), egészen a mostani hét elejéig!

Békésen üldögéltünk a nappali asztalánál, megbeszéltük a nap eseményeit Sárka lányommal, aki már éppen készült hazafelé, amikor a beépített teraszom felső, nyithatatlan ablakrészénél, a redőny és a szúnyogháló árnyékában egyszer csak egy feketéllő árnyékra lettünk figyelmesek, és igen, ez nem volt más, mint egy megpihenő denevér!

Abban reménykedtem, hogy majd éjszaka elindul innen vadászni a kis szomszédom, és soha többé nem látom, ám nem így történt. Bár a reggelemet némi vérvétellel töltöttem, de mire hazaértem, a denevért éppen pont ott találtam, ahol alkonyatkor láttam, és a délelőttöm nagy része azzal telt, hogy nyomozati szakba helyezve magam, megpróbáltam kideríteni, hogy miképpen találhatok megnyugtató elhelyezést a denevérnek úgy, hogy ne azon rettegjek, mikor költözik be mondjuk a kipakolhatatlan könyvespolcaim háta mögé, midőn még hidegebbé válik az idő, és én – balgán – résnyire nyitom az erkély bármelyik ablakát.

Mint sokaknak, a Google nekem is barátom, s szinte azonnal találtam egy országosan hívható telefonszámot a „denevérmentés” keresésre. Fel is hívtám, nem is vették fel, ám örömömre, hamarosan kaptam egy visszahívást! Köszönet érte!

Igen ám, de kiderült, hogy ez a kedves és udvarias visszahívó, a sérült denevérek mentésével foglalkozik, de tovább irányított engem a Pest-megyei Kormányhivatal, Természetvédelmi Főosztályára.

Némi telefonszám-kutatás, majd telefonhívás, bemutatkozás, a probléma rövid felvázolása után kapcsoltak egy illetékeshez, akitől megtudtam, hogy a denevér-ügy az Érdi Járási Hivatalhoz tartozik. Ezúttal kaptam telefonszámot is!

Itt is bemutatkozás, probléma-vázlat előadása, illetékes kapcsolása, ismételt bla-bla-bla után egy végtelenül szépen beszélő, kis tájszólással rendelkező úr tudatta velem azt, ami voltaképpen kézenfekvő, hogy tudniillik ők hatóság, tiltanak és büntetnék, előírnak és végrehajtatnak, viszont az igazi illetékes a Nemzeti Park Igazgatóság! És tényleg így van!

Kedves Sorstársaim! Ha úgy hozza az élet, hogy denevérrel kerültök egy fedél alá, akkor álljon itt a telefonszám: 06-1-301-4610!

Itt már a kétszeri bemutatkozás és történet-mesélés végén, megkaptam a területileg illetékes, névvel rendelkező személy telefonszámát, aki még aznap délután – egy kollégájával közösen – meg is érkezett kis lakásomba, és egy helyes kis dobozban el is szállította kis időszakos lakótársamat, a téli nyugalmat éppen az én ablakomban kereső denevért!

Azt most hagyjuk is, hogy hogyan kaptam kis híján szívrohamot, amikor a fiatal denevér-mentő többször is fél kézzel csimpaszkodva, másik fél kezén kesztyűvel a nyitott nyolcadik emeleti ablak belső párkányán állva megpróbálta a kesztyűs kezét bepréselni a két centis résbe az ablak és a szúnyogháló közé!

Ez már a múlté, de a tanulságot, hogy ne vágyódjak saját denevérre, mert előbb-utóbb lesz nekem, és akkor lám, nem örülök neki, viszont szabadulni akarok tőle, mielőbb, nem spórolhatom meg, sem magamtól, sem tőletek!

Hajnali rejtvényfejtés

Mi tagadás, az egyik kedvenc passzióm, a rejtvényfejtés! Megrögzött vásárlója vagyok a rejtvényújságoknak, bár nagy gyakorisággal, Sárkától kapok újabb és újabb lapszámokat.

Főképpen akkor kerül terítékre a hajnali rejtvényfejtés, amidőn elfogynak a könyvtári könyveim, és bár erősen törekszem, mindenféle szempontból az önellátásra, nos, a könyvtárlátogatás, az bizony még egy darabig Sárkám szolgáltatása marad, nem is annyira az oda-vissza utazgatás miatt, hanem sokkal inkább azért, mert rettentő mennyiségű cipekedéssel jár ez a dolog, és azt bizony jóval egyszerűbb Sárka kocsijával intézni, mint buszon-villamoson!

Szóval, remek, pazar szórakozás a rejtvényfejtés, mindenféle alfaját szeretem, a skandinak becézett változatot, ami nem más, mint a hagyományos keresztrejtvény egyszerűsített változata, ahol az osztott mezőkbe írt feladványok, és a megfejtés irányát kijelölő nyilak segítenek megspórolni a némi tikkeléssel záruló, szem-ugrálós, feladványkeresést, ami a hagyományos keresztrejtvények ismert folyománya. De szeretem a szókirakót, a számos betűkirakókat, a számolósakat – kevés kivétellel - azonban kihagyom.

Mire elkezdem beírni a megfejtéseket, már többnyire legalább egy tenyérnyi feladvány megoldását tudom, mert imádom „fejben”, leírás nélkül kipróbálni az adódó lehetőségeket, hogy stimmelnek, pásszolnak-e keresztsorokhoz, és ez egy-egy kávékortyintás és cigaretta-szippantás között, valami remek elfoglaltság, így, hajnalonta!

Igen, tudom, ma főzőnapom van, elfogyott a hétvégi koszt, és el is döntöttem, hogy végül pásztortarhonyát készítek, a marhapörkölt felől hamar döntöttem (köszönhetően a mélyhűtőbe rejtett, kockázott marha-lábszárnak), de hogy nokedlivel, krumplival, vagy tarhonyával tálaljam-e, ebben bizonytalan voltam, így adódott a „vegyes megoldás”, tarhonyás-krumplis lesz a marhapörkölt, végül egybefőzve a körettel, friss, uborkasalátával. Tudom, neki kellene kezdeni, de amikor olyan remek szavak adódnak a rejtvényekben!

Mikor jutott eszembe utoljára az a szó, mondjuk, hogy gyepű, gyolcs, vagy éppen az, hogy masamód! A XIX. század jellegzetes figurája, a jobb sorsról ábrándozó, kalaposlány, esetleg lecsúszott, elszegényedett nemes család tanult sarja, utoljára Anyu által, és Colette novelláiban megemlített, hajdan jellegzetes figura!

Még a saját lányaim nevelésében is merítettem Colette-től, „A kis Colette egyenruhája” című novellát olvastam fel nekik, amikor éppen világformáló reformötletektől vezérelve hol a kopaszra nyírás, hol a teljesen formabontó ruházkodás elkötelezett híveiként próbáltak meggyőzni egy-egy új öltözködési irányzat bevezetéséről. Többnyire megúsztuk a nagy reformokat, bár majdnem egy évbe telt, amíg az egyik lányom tarkóján, a tök kopaszra felnyírt, elől azonban erősen dauerolt haja ismét frizurának lett mondható, és elmúlt, a „súlyos koponyaműtéten átesett” érzet, midőn a szél, az amúgy roppant dús haját szétfújta a lekopaszított részekről.

Ez, csak egy példa, arról a sziporkázó tűzijátékról, amit a keresztrejtvényekben felbukkanó szavak idéznek elő!

Hasonlóképpen pazar játék, és szellemi élvezet kapcsolódik nálam a kaparós sorsjegyekhez.

Zalán unokám, aki imádta ezeket a sorsjegyeket, és a következő (milliomodik), ám kihagyhatatlan lego-csodájához gyűjtött sorsjegyek segítségével (is) forrást, sorskaparónak nevezte el ezeket a sorsjegyeket, így hívjuk máig is.

Nem is annyira a kapargatás és a nyerési lehetőség lassúdad, ám biztos elenyészése az érdekes, hanem az ezt megelőző ábrándozás, álmodozás!

Mekkora az az összeg, amit megnyervén, eltitkolnék a család elől? Tudván tudom, hogy még 200 forintnyi nyereményt sem sikerült eddigelé titokban tartanom, de olyan jó arról ábrándozni, hogy kinek, melyik, ismert gondját enyhíthetném, ha mondjuk, nyernék ….

Aztán, tök mindegy, hogy az esetek többségében még a vételár sem térül meg, annyira remek élvezet és szórakozás az ábrándozás arról, hogy kinek, mit, hogyan, titokban, rejtve, annyira, de annyira jó!

Jaj, de most mára aztán végképp vége, mennem kell főzőcskézni, ágyazni, megszáradt ruhákat hajtogatni, tenni-venni, úgyhogy pazar, ábrándozó, sziporkázó hetet kívánok mindannyiunknak!