Nízd Mami, bíka!

Zita unokám amióta megszólalt, az é hangot következetesen í-nek ejti. Szép hossza kitartva, és azóta mindahányan azt mondjuk, hogy ó de szíp, vagy kík az íg, és a békát sem nevezhetjük másképpen, csakis bíkának!

Ahányszor csak megérkezett egy-egy új gyerek a családba, és elkezdett beszélni, azonmód valamennyien követtük az elszólásait, furcsa megfogalmazásait, így hosszasan beszéltünk Dóriul, még máig is szölmegyünk szürdeni, szütyülünk, mint a sziúk, mert Dórink imádta a sziszegőket, viszont a fél világért sem volt hajlandó az f hangot kiejteni. 

Még a lányaim idejéből is hordozunk szólásokat, bár olykor már nem is tudjuk, hogy voltaképpen ki volt a szerző, de a palacsinta biztosan pantilla, a kamilla az hapcikamóni, a bukósisak bubósisapka, a helikopter helitütütű, ehhez kötelezően csatlakozik a hópilatatata, amiről nem tudjuk, hogy mi is volt, de Matyi ebben a párosításban használta a két kifejezést, tehát összetartoznak!

Zazánk már a legelejétől meglepően tisztán beszélt, alig voltak hangtévesztései, de ami volt, az aztán hosszasan kitartott! Propesszor, látcsöv, távortűz, betonkemelő-gép, bajkemelő kis majom, hat éveli (hat éven felülieknek nem ajánlott), mindet máig használjuk!

Ha átadjuk a helyünket a villamoson, akkor a „tessék lecsücsülni” formulát használjuk, innivalóval csakis úgy kínáljuk a vendégeket, hogy „kértek hozzá vizecskét”, a kávéhoz „tejecskét” ajánlunk, ha már egyszer a gyerekek megtanították nekünk, hát ne felejtsük el könnyedén!

A mi Zitánk professzionális hadaró, ügyesen leharapja a szavak felét, harmadát, és beszéd közben is folyamatosan tevékenykedik, úgyhogy kész rémálom vele tefonón beszélgetni (amit viszont ő imád), és ha nincs mellette a Mami-fordító-iroda, akkor bizony csak az „igazán ?”, „tényleg ?”, „nahát !”, „hmmm” válaszok mennek, mert a leghalványabb elképzelésem sincs arról, hogy mit is mondott.

A minap azt mondta nekem: hogy „kis Mandika, most mit csináljunk?”. Akit szeret, annak a megszólításához kötelezően hozzácsapja a kis jelzőt, és a nevét –ka, -ke, kicsinyítő képzővel használja. Így például a közel két méter magas apját is úgy keresi, hogy „hol van kis Apa ?”.

Alighanem, legfőbb ideje visszakanyarodni az eredeti témához, történt ugyanis, hogy a minap Zsófi egy kis üzenetet küldött, egy sáska fényképével, és azzal a szöveggel, hogy „nízd Mami, bíka!”.

Arany Zitám! Kétségtelen, hogy a sáska is ugrál, mint a béka, és ahhoz hasonlóan, szintén a fenekére (bocsánat, potrohára) nehezedve pihen meg. Zitám még nem állt ismeretségben a sáskával, amelyik beugrándozott a nappalijukba (lsd: közvetlen kertkapcsolat mellékhatásai), viszont jól ismeri könyvecskéiből a békát, és egy másodperc alatt összekapcsolta a zöld, ugráló élőlény fogalmát az általa ismertekkel. Nekem ez tündéri!

Azt hiszem, hogy mostantól kezdve, ha sáskát, vagy szöcskét látunk, akkor a „nízd egy bíka” felkiáltással fogjuk egymást figyelmeztetni, és persze senki nem fogja érteni, hogy miképpen tévedhettünk ekkorát. Nem hiszem, hogy sokkal bolondabbnak fognak minket nézni, mint eddig, de kit érdekel?