Úgy érzem, porig aláztak

Egy nem túl régi posztomban egekig magasztaltam a Pünkösdfürdői strandot, így mi sem természetesebb annál, hogy a mostani, kánikulai hétvégén megint elhatároztuk, hogy oda megyünk, ejtőzünk, napozunk, barnulunk és ázunk, ahogy nekünk tetszik.

Tényleg nagy volt a meleg, mert egy órával korábban érkezve sem találtunk szabad napozó ágyat, viszont hatalmas sort, azt igen, de sebaj, fel voltunk készülve, hoztunk plédeket, törülközőket, elhelyezkedtünk egy viszonylag szabad területen.

Aki köz-strandra megy hűsölni, és nem a saját, elkülönített tengerpartjára, az számolhat vele, hogy előbb-utóbb a nyakára telepszik valaki. Vagy a hátára, vagy az oldalára, vagy egyenesen az ölébe.

Már ott találtunk egy süket és termetes nagymamát, aki a két, egymással folyvást veszekedő, verekedő fiú unokájával töltötte az időt, de kis idő elteltével melléjük telepedett egy másik, jóval fiatalabb nagyi barátnő, a maga 8 éves forma, kislány unokájával. Megosztoztak a strand-ágyakon, a fiatalabb nagyi gondosan kipucolta lakkozott körmöcskéivel az orrát, a füleit, minden eredményt gondosan megszemlélt, mielőtt a földre dobta volna, majd elheveredett. A nagyik beszélgettek, a fiú ás lány unokák pedig a kar-úszóikkal, vagy a nagyobbak a nélkül, szabadon szaladgáltak a medencék és a strand-ágyak között.

A fiatalabb nagyi bokáján, a karján, és a nyakán, vidáman csilingeltek a napozáshoz köztudottan elengedhetetlen láncok, csüngők, 6-7 sorban, és szépen csillogtak az ujjaira (valamennyire) egy-kettesével felhúzott gyűrűk is.

Amikor végre a kislány unoka, enyhén lila szájjal, reszketve és libabőrösen visszajött megpihenni, a nagyi kedvesen hozzáhajította a törülközőt, majd miután a lányka éhes volt, egy-két pogácsát is utána dobott, persze a kis toalett-rendezés és a kaja-dobálás között kézmosásra nem került sor.

Mi olvasgattunk, ittuk a kólánkat, kávénkat, majd megebédeltünk, néha megmártóztunk, ebben-abban a medencében, jól elvoltunk, míg ebéd után rá nem gyújtottam.

Előző látogatásom során láttam, hogy sokan sörözgettek, bagózgattak, kártyázgattak a plédjük, törülközőjük szélén üldögélve, fel sem merült bennem, hogy valamit rosszul csinálok, olvastam, füstöltem.

A fiatalabb nagyi egyszer csak rám förmedt: a kijelölt helyen legyen szíves dohányozni!

Köszönöm, hogy figyelmeztetett – válaszoltam – majd folytattam, hogy nem is tudtam, hogy van ilyen kijelölt hely, a múltkor úgy láttam, hogy mindenki szabadon dohányzott és már álltam is fel, hogy megváljak a „félig szítt” cigarettámtól, amikor fenyegetőbbre vette a figurát a hölgy, és közölte, hogy jó, akkor most hívom a biztonságiakat, majd hátat fordítva nekem elviharzott.

Én meg csak annyit mondtam, hogy na, menjünk innen a p..ba, és a szavakat tett követte, gyorsan összeszedve a cuccainkat, hazamentünk. 

Most, 5-6 óra elteltével is pont úgy érzem magam, mint akit porig aláztak. Zsigerből vagyok törvénytisztelő, és irtó rosszul viselem – nem kérdés - a kritikát, a rendreutasítást, ez esetben lehet, hogy  különösképpen azért, mert minden bizonnyal, valóban hibás vagyok.

Olyan 20 éve egészen biztosan nem voltam strandon, működött Ráckeve, ami most már eladásra vár, miénk volt a Duna a szabad strandjaival, vagy a barátok, rokonok stégje, vagy a Balaton, ha oda utaztunk, mind-mind a szabad fürdés és dohányzás paradicsoma, és el is felejtkeztem a köz-helyek mind szigorúbban dohányzást-tiltó szellemiségéről.

Miután Pünkösdfürdőn már elnyíltak a rózsák, és neveletlenebb lett a közönség, vagy legalább is számomra kevésbé elfogadható, legközelebb, egy másik helyet teszünk próbára!

Vagy az emberek mindenhol egyformák?