Volt Ráckevén egy doboz

Gyerekkoromban, és azt ki tudja hány évtizeddel megelőző idő óta, a Terus-néni szekrényének egyik polcán lapult egy doboz.

A doboz, maga volt a csoda! 

A leginkább, erre hasonlított:

Bőrszerű papírból készült külső borításán tobzódtak a félig nyílt, rózsaszínű rózsák, megsárgult, és rozsda-pettyekkel tarkított, selyem bélésén jól látszott a hajdani gondosság. Ki tudja, hogy eredetileg mit rejthetett? Talán, finom, kézzel mártott, különleges bonbont, vagy egy exóta-fából, finoman faragott képkeretet, vagy egy gondosan cizellált, ezüst képkeretet, néhány valódi selyemből készült, finom csipkés keszkenőt? Ki tudja, Apu se tudta, de amit bele rejtettek, az is maga a kincs volt!

Lapult benne egy megsárgult, elszürkült viaszvirágokkal és fényes fehérre festett papírmasé könnycseppekből, némi sárga, gyűrött, selyem szalaggal összekötözött, esküvői csokrocska, talán valamelyik vőfély, vagy vőlegény viselhette, aztán több méter hosszú, szintén elsárgult, szinte már borostyán-színű, apró üveggyöngyökből felfűzött rojt.

Ez díszíthetett akár egy hajdani, cifra, selyem lámpabúrát, vagy egy cselszton ruhát is, ember meg nem mondja már, hogy mi volt a rendeltetése, de az biztos, hogy érinteni sem volt szabad, mert a cérna, amire fűzték már a széltől is elporladt, elmállott.

Volt egy kis, megbarnult papírzacskóban, egy félmaroknyi, hajszálvékony rézlemezből kivágott flitter, ez most a gyöngyös dobozomban lapul, néha használok belőle néhányat, bár a kifényesítése okoz némi fejtörést.

A legfőbb kincs azonban egy pár, szinte még ép, felkarig érő, kézzel horgolt báli kesztyű volt.

A kesztyű olyan apró, hogy szerintem az éppen két éves Zita unokám, puttós, gömbölyödő karjára is szűk lenne, mi is felpróbálgattuk (itt-ott el is szakítottuk, sajna), de már kamaszkorunkban is izmosabb volt a karunk, mint amire ezt a kesztyűt, pláne szinte a vállig, fel lehetett volna préselni.

Töröm rajta a fejem, hogy vajon kinek készülhetett hosszas órák munkájával ez a kesztyű? Kora szerint a dédmamámat illethette volna meg, nagyanyáink idejében ez már divatjamúlt volt, de a dédanyám, csak abban a fekete fejkendős, kötényes, hajlott hátú, paraszt-asszonyos valójában jár az emlékeimben, amit életem első három évében nekem megmutatott önmagából, és annyira nehéz elképzelni és elhinni, hogy valaha ő is fiatal, törékeny, eladósorban lévő leányka lehetett, akit felcicomáztak az első báljára.

A kesztyűt elfeleztük a testvéremmel, ahogy illik, a pár egyik feléről készült ez a fénykép.