Aurora borealis

Olvastam a hírek között, hogy ha minden igaz, a mi egünkön is feltűnhet a hét végén az északi fény. Nagy kedvelője vagyok ennek a tüneménynek (is), holott csak fényképen volt szerencsém személyesen megnézni.

Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy legfeljebb a Karapancsai kastélypark sötétjében lett volna esélyünk esetleg látni, de ez cseppet sem akadályozott abban, hogy Zalán unokámmal megtervezzünk egy késő esti égszemlélést a kertből. Elvégre aki nem hisz a csodákban, az nem is találkozik velük!

Viszont az igaz csoda az volt, hogy amikor elkezdtem volna mesélni Zazának az északi fényről, csak annyit mondott, tudom, Mami mesélte, olyan mint egy zöld, fátyolszerű felhő, de csak más országból látható. Nem is volt már más dolgunk, mint elbeszélgettünk az Északi Sarkról, a sarkkörről.

Megtanultuk az északi fény tudományos nevét, Zaza délutánra, úgy három-négy ismétlést követően hibátlanul mondta, a szépen hangzó tudományos nevet: aurora boreális.

Zalán egyszer csak így szól: ha már a Földről beszélünk, te tudod Mandi, hogy Ausztrália egy hatalmas sziget és egyben önálló kontinens?

Azonnal felmentünk az emeletre, ahol Zazás éjszakákon égve hagyjuk az ablakpárkányomon a földgömb-lámpát, csak hogy ha inna a kulacsából, vagy ki kell szaladnia a WC-re, lásson valamennyit, azon szépen végigvettük a kontinenseket, és örömmel állapítottuk meg, hogy végül is mindegyik sziget (ha úgy vesszük, és egybeszámítjuk Eurázsiát J).

A földgömb-lámpát egyszer, egy roppant búskomor időszakomban, amikor végképp és sehol nem találtam a helyem, Zsófimtól kaptam, hogy megtaláljam végre az én külön világomat.

Zazám következő meglepetése az volt, hogy miután megírtuk a hétvégére kapott (nem kevés) lecke javát, fél óra játékszünetben egyeztünk meg. Javában rendezgette a Star Wars legó-figurákat, és közben dúdolt. Mit dúdolsz Zazám – kérdeztem – mire jött a szabatos válasz: az Európai Unió himnuszát, Örömóda, Beethoven. Hozzátette, a Mamitól tanultam.

Elénekeltem szöveggel, nekiláttam a CD-k között megkeresni a IX szimfóniát, majd a gyorsabb eredmény érdekében, a számítógépen a YouTube-on, hogy zenekarral, eredeti német nyelven is meghallgassuk, de Zazám leintett: Mandikám, már eleget hallottam! Ezzel – gondolom - egyben az én interpretálásom kedves kritikáját is megfogalmazta, a kis büdös kölyök!

Azta! Mikor van Zsófinak Zita mellett ideje arra, hogy Zalánnal Örömódát hallgasson, északi fényről, Ausztráliáról, kontinensekről beszélgessenek?

Később az iskoláról, meg a lányokról is beszélgettünk. Zazám nagy rajongója a lányoknak, volt már felesége (több is), szerelme (számos, olykor párhuzamosan, egynél több), barátnője, csalódása, úgyhogy időről időre átvesszük, hogy most éppen mi a helyzet.

A párhuzamos szerelmekről mindig Janó unokaöcsém első szerelmes levele jut az eszembe, amit még az édesanyjának diktált óvodás korában, és így kezdődött: Drága egyetlen szerelmem, Zsófi és Kata J.

Zaza választottja most éppen Eszter, viszont Eszter azt állítja, hogy senkibe sem szerelmes.

Gondoltam megvigasztalom Zazámat, és elkezdtem magyarázni, hogy tudod Zaza, a lányok nem mindig azt mondják, amit igazán éreznek. Zazám közbevágott, tudom Mandikám, Apu már elmesélte.

Előttem a kép, amint szűkszavú vőm, Péter, megbeszéli a sors kérdéseit fiával, Zalánnal, mint férfi a férfival!

Túlcsordul a szívem! Sosem volt kételyem, de most annyira, de annyira érzem, Zazám nem járt rosszul a szüleivel!