Félreértett dalszövegek

Korai zenei neveltetésem három fő pillére Anyu komolyzene iránti szerelme, Nagyi nóta és operett-imádata, és Csöpi nagynéném táncdal-szeretete volt. (Aztán ehhez később csatlakozott vagy nyolc évig a szolfézs és zongoratanulás, meg vegyeskari, később női énekkari éneklés is.)

Anyuval az első, a zöld varázs-szemes Orion rádiónk mellett, ami csodálatom állandó tárgya volt, már akkor ki-nyer-mát játszottunk, amikor még ki se találták ezt a játékot.

Nagyi délutánonként a konyhájában ülve (akkoriban csak itt fűtött, mert egyrészt ritkán lehetett szenet kapni, másrészt drága is volt, a korombeliek kell hogy emlékezzenek az olykor két hétig is elhúzódó iskolai szénszünetekre J), magyar nótákat és operett részleteket énekelgetett. Hol csak magunknak, de gyakorta az emeleti kávé-barátnői is átjöttek Nagyit hallgatni.

Csöpi akkoriban volt eladósorban, névnapján minden évben rendezvényt tartottak, zenével, tánccal, szendvicsekkel, tortával, udvarló-státusz szempontjából esélyes férfiakkal, ahol Csöpi zongorázta és énekelte az akkori táncdalokat, majd munkára fogták a kurblis gramofont, a bakelit lemezekkel, és arra táncoltak.

Ebből az időszakból származtak az első totális szöveg-félrehallásaim.

Nagyi repertoárjából ismertem, a „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll” kezdető operaslágert (Lajtai–Békeffi: A régi nyár), én az akkor talán 5 éves eszemmel úgy értettem, hogy hétrem a várom, és azt hittem, hogy ez valamilyen katonai műszó (én hétrem, te hétred, ő hétri), a váromra meg az volt a vélelmem, hogy a váram valami régies formulája.

Csöpihez kapcsolódik Kovács Erzsi egyik slágere, a Rejtély (Fényes Szabolcs, Bacsó Péter):

Rejtély, ez a szív egy nagy titok.

Talányos rejtély,

Néha furcsán izgatott, és fellobog,

De fáj is.

Tudom, ez banális,

Mégis el kell mondanom,

Mert nyugtalanít nagyon.

Természetesen 5 évesen fogalmam sem volt a banális szó jelentéséről, ebben a dalban hallottam életemben először, és ezért a „banán is” formulával helyettesítve énekeltem, aminek nem volt túl sok értelme, de ez a táncdalok esetében már akkor sem volt példátlan.

Ugyan a banánnal sem voltunk közeli ismerősök, bár Apu egyike volt az 56 őszén elsőként Bécsbe utazó magyar turista-csapatnak, és hozott egy-két banánt és narancsot, azokat a gyümölcsöket addig csak meséből ismertem.

Az asztalra tették egy tálra azzal, hogy majd ebéd után megesszük. De ki tudott addig várni? A felnőttek kimentek a konyhába befejezni az ebédfőzést, én meg behúzódtam kedvenc búvóhelyemre, az ebédlő, sarokra épített, kék cserépkályhája mögé, és beleharaptam a narancsba, persze a héjába, és a keserű, olajos íz meggyőzött arról, hogy a narancs rossz. Próbáltam a banánnal vigasztalódni, de mivel annak is a héjába haraptam bele, és a szappanos héj íze pocsékságban teljesen versenyképes volt a narancshéjjal, úgyhogy megvolt a véleményem a felmenőim gasztronómiai ízléséről! (Aztán még jó ideig nem fenyegetett az a veszély, hogy túl sok narancsot, vagy banánt eszem, mert még évekig nem volt kapható. Télre maradt az alma, a citrom és a Nagyi féle befőttek.)

Aztán megint Nagyitól, a „Házunk előtt mennek el a huszárok, édesanyám én is közébük állok” szövegét hallottam félre, mert úgy hittem, hogy a közé bükállok egy katonai műszó, ami kifejezetten a katonának való elköteleződést jelenti.

Ráckevéről jöttünk haza, ezúttal négyesben, Sárka, a partnere, az egyik unokaöcsém és én, és hogy-hogynem a félrehallások kerültek szóba. Sorra meséltük, ki-ki a kedvencét, és rettentő nagyokat vihogtunk.

Kivéve az unokaöcsémet, aki fennen hangoztatta, hogy vele bizony ilyesmi soha elő nem fordult, ő mindent jól és pontosan ért. Kicsit már mindannyian selejtesnek éreztük magunkat, amikor mégis elrukkolt azzal, hogy akkori egyik kedvenc együttese, a V-Moto’Rock számának

„Fekszem az ágyon

Még is épp olyan messze vágyom hová csak a szél jut el

Csábít az álom

És én eljutok minden áron ahova te nem viszel”

második sorát a koncerteken úgy énekelte tele tüdőből, hogy „prühacsek a szél jut el”, mivel nem értette Demjén Rózsi szövegét, de ezen senki nem döbbent meg.

Mindez úgy jutott az eszembe, hogy ismét Ráckevére menet, Quimby-t hallgattunk, amikor Sárka bevallotta, hogy a

„Lámpát ha gyújtok még jön rá bogár

De az utolsó fényevő csak sötétet talál

Csak sötétet talál”

refrén első sorát sokáig úgy értette, hogy „lámpát ha gyújtok, jön rám a gáz”, és ezért neheztelt Kiss Tibire. Most utólag is elnézést kérünk!