Agyvédelem

Hajlottam volna arra, hogy az „agymosás” szót használjam, ha ez nem válna egyre inkább kötött kategóriává, olyan, a gondolatainkba, érzéseinkbe való, intézményes, beavatkozás meghatározásává, aminek éppen az ellenkezőjéről szeretném Veletek megosztani a gondolataimat.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy védje az integritását, az identitását és a reményeit egy olyan világban, ahol, ha az egyik napon valaki rákattint egy – mondjuk – cipő reklámra, a másik napon (ha nem órákon belül), minden létező felületen, az emailjei között, a FB oldalán, hirtelen és tömegével, meg ne jelennének hasonló választási lehetőségek.

Amikor az alig három éves unokám, a gyerekmesék között rendszeresen megjelenő hírmondások alapján szeret bele egy-egy újdonságba, és köröm-szakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy ezt vagy azt, már egy percig sem nélkülözheti a továbbiakban.

Persze mindenki mondhatja, hogy nem szabad egy ilyen korú gyereknek mesefilmeket nézni! De amikor éppen lejárt a mosóprogram, és teregetni kell, amikor éppen forró az olaj, amiben a kedvenc falatokat ki kellene sütni ebédre, amikor vajas, nutellás morzsa lepi a konyhát, amit fel kellene söpörni, mielőtt azokat az összes szőnyegbe beletapossák a gyereklábak, akkor az ember hajlamos igénybe venni a mese-csatornák szolgáltatásait, de ennek bizony ára van!

Még csak egy büdös szót sem vagyok hajlandó ejteni, az ennél jóval veszélyesebb manipulációs lehetőségekről, arról, hogy a közgondolkodás milyen roppant egyszerűen befolyásolható, kellő mennyiségű, egyszerű és érzelmekre ható ismétlésekkel.

Nincs kétségem afelől, hogy a hatalom természetrajza és eszköz-rendszere azonos, mondhatnók változatlannak, minden csak a preferáltak körén, az arányokon, az alkalmazott módszereken, eszközökön és azon a bizonyos, szociális védőhálón, annak erősségén és szélességén múlik! Aztán, hogy ennek a hat elemnek a mentén felrajzolható mátrix melyik pontján rögzül az adott hatalmi rendszer, az bizony meghatározza a jelenünket és a jövőnket!

De ha folytonosan annak a tudatában létezünk, hogy egyszer majd kihűl a nap, és lakhatatlanná válik a Föld nevű bolygó, hogy az emberi faj, mint eddig számos, a Földön létezett életforma, mint minden, ami keletkezett, bevégzi a létezését, ha naponta halunk bele a lég- és egyéb szennyezésünk élettani következményeinek latolgatásába, nem is szólva az ennél rövidebb hatású, egyéb tényezőkről, akkor alig marad más lehetőség, mint az élet mielőbbi, gyors és lehetőleg fájdalom-mentes befejezése.

Persze itt a másik lehetőség, a totálisan felelőtlen életvitel, a „mindenbe sz.rok, nekem legyen jó” életfelfogás, de aki nem így született, az nem is így éli le az életét.

És aki nem ilyen, annak kell védekezési lehetőség és kapaszkodó, aminél fogva kiránthatja magát a feketén örvénylő gondolatok gomolygásából.

Miután már évek óta nem nézek televíziót (kiváltképp nem nézek hírműsorokat), a Bartók Rádió zeneműsorain kívül nem hallgatok rádiót, nem olvasok újságot, viszonylag leszűkítettem a nekem fájó impulzusok körét.

Persze, soha, semmiből nem maradok ki, erről gondoskodnak barátaim és ismerőseim, némelyik felhív, hogy „na, Mari, biztosan ezt sem hallottad” és részletesen beszámol, a többség saját posztokkal, vagy kommentekkel tudatja az eseményt és az álláspontját is.

Én, a zenében, a könyvekben, a mindenfélék gyártogatásában, az írásban, a gyerekeimbe és unokáimba vetett hitemben és reményemben találtam meg azokat a csimpaszkodókat, amikbe kapaszkodva a legsötétebb gondolatokból is megtalálom (előbb utóbb) a kivezető utat. Nem csoda, a zene és a könyvek szinte születésemtől a segítségemre voltak, a többi, meg idővel összejött!