Milyen
az, ha beköltözöl egy tízemeletes társasházba, ahol azt látod, hogy
személytelen folyosókon, személytelen ajtókhoz, azonos rácsozatokhoz vezet a „haza-„érkezés
útja!
Milyen?
Nincsenek
növények a széles, napos ablakok alatt, nincsenek személyes megjelenések,
illetve néhány emeleten, mégis megjelennek a koszos bakancsok, levetett
csizmák.
Az
első ténykedésem az volt. hogy a folyosóra telepítettem egy fikuszt, anit még vagy
húsz éve, magonc korában Anyunak vettem, ő nevelgette hosszasan, majd fácskányi
lett a növény, a nyesedékei számos lakást díszítenek, és most, teljes pompájában,
a folyosónk végén virul, amikor éppen nem forgatja el „valaki” ellentétesen, a szükséges
fényigényhez képest.
Ma,
Sári lányom áthozott egy asztalkát s két széket, mert nála fölösleggé vált, én
meg régóta vágyom valamilyen felületre, ahol letehetem a vásárlás terheit, ahol
megpihenhetek, mielőtt betörök a saját lakásomba. Ami szép, ami megtöri, az
embertelen folyosó egyhangúságát, ami más, mint amit eddig a világ
megteremtett.
A
dolog le is bonyolódott, jött Sári az asztallal és székekkel, a helyére tettük,
a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően, az egy méter széles, szabad útvonal
biztosításával, és örvendeztünk a látványnak!
Ez
így is maradt elég sokáig, mígnem az egyik szomszéd, estefelé, be nem
csöngetett, hogy, na, de aztán most rögvest, pakoljam akárhová a dolgaimat,
mert mindenki más, rajtam kívül elfér a lakásában, férjek el én is.
Nem!
A
folyosó is része az életünknek, a hazatérésünknek! Ott szeretnénk lehányni
magunkról a terheinket, mielőtt kibányásszuk a táskánkból a kulcsainkat! Ott
szeretnénk azt érezni, hogy hazaértünk! A mi szépségünkbe, a mi harmóniánkba, a
mi világunkba!
Nem!
Nem
pakolok el, nem húzódom vissza, mert a tűzvédelmi előírásokat betartottam,
nyitott az a bizonyos egy méteres út, ami az előírás! És szép, és harmonikus,
és hívogató az a miliő, ami a lakásom felé haladókat fogadja, és ez nekem
roppant fontos!
Az
asztalon áll egy váza, benne fenyőág, tuja, és egy különleges ciprusféle,
aminek sajátos, citrusos illata végre megadja azt, amire vágytam, a hagyma és
káposztaszagot elnyomó, sajátos, karácsonyi illatot. Na, ezt hozta fel a
szomszédasszony végső érvként, nem tetszik a bútor illata! Hiába érveltem, hogy
ez egy természetes, ciprus illat, a legeslégvégső-érv az volt, hogy ne simogassam
meg a karját.
Kedves
szomszéd! Én „betegesen” heteró vagyok! Ne félj! Ellenőrizheted, az eleddig 65 éves
működésemet!
Mi
a gond?
Mi
a félelem?
Mi
a tilalom?
Mi
a fene történik ebben a rohadt világban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése