A külön hálószoba varázsa

Ezzel az állítással nem találtam föl a spanyolviaszt, hiszen az J.B.Shaw-nak tulajdonítom azt a mondást, hogy a tartós boldog házasság titka, a külön hálószoba (és a két hálószoba között egy óceán), és ezt csak egy kicsit kell szűkíteni meg kiterjeszteni, máris eljutunk az én tézisemhez.

Az én életem úgy alakult, hogy a gyerekkori lakásunk nem tette lehetővé az elkülönülést. Lakásunk kétszobás volt, a szobák egybe nyíltak, és köztük egy kétszárnyas, üveges ajtó volt, úgyhogy szó szerint együtt éltünk.

Nekem ugyan volt egy kuckóm, egy lehajtható írólapos, három fiókos Varia íróasztal formájában, ahova minden kincsem, titkom elrejthettem, és a nappaliban, az akkor már meglévő TV-nek háttal ülve, bármelyik a család által nézett műsor alatt, nyugodtan tanulhattam, olvashattam, ábrándozhattam.

Ennek nagyon sokat köszönhetek, mert soha életemben nem zavart, akárhány kollégával kellett egy légtérben dolgoznom, bárki telefonálhatott, tárgyalhatott, csapkodhatott, pörölhetett körülöttem, nekem több évtizedes rutinom volt a mellékzörejek kikapcsolásában. (Persze ez a munkában töltött életem nagyobb részében ez már nem okozott gondot, mint kisebb-nagyobb főnöknek járt a külön szoba, de annak mindig nyitva tartottam az ajtaját, kollégáim nem maradéktalan örömére, talán hiányzott a koncentráláshoz a háttérzaj?)

Az atyai pater familias alól házasságba kerültem, kötelezően közös hálószobával, amiben – ahogy születtek és cseperedtek a lányaim, hajnal felé egyre többször hárman, majd négyen aludtunk, mint ketten, mert mindkét lányom – persze az összes alvó rekvizitummal együtt – átvándorolt.

Mivel nekem tilos volt Anyuék ágyába átmennem, akármennyire rettegtem is, a tudvalévőleg az ajtó mögött lakó sárkányoktól, ezért természetesen én megengedtem a lányaimnak az éjszakai átmászkálást.

Még teóriát is gyártottam hozzá, és ehhez tartom magam máig is, hogy ugyanis az emberiség közös almon nőtt föl, ezért az őssejtig nyúló emlékezetünkben az összetartozás, a védettség érzete társul az összebújással, és ettől az érzéstől nem akartam megfosztani a lányaimat. Meg – kár ezt szépíteni - rettentően szerettem is, ahogy hozzám bújtak, megnyugodtak, elcsendesedtek a legrosszabb álom, legnagyobb riadalom, bármilyen betegségük esetén is.

Mindez azonban nem támogatta annak a vágyamnak a megvalósítását, hogy az ágyban olvashassak elalvás előtt. Ez gyerekkoromban Apu privilégiuma volt, az én férjem meg nem tűrte az égő villanyt a hálószobában és csak leeresztett redőny mellett, tök sötétben tudott aludni. (Én sötétben nem tudok aludni, megfulladok a sötétségben.)

Aztán egyszer csak végre összeszedtem minden bátorságomat, és az alig húsz évnyi házasságból, egy jó kis válással kiléptem. Ez egybeesett a jelenlegi sorházba költözésünkkel, ahol enyém lett, a rég áhított, furcsa formájú, félig manzárd, zugos-kuckós, saját hálószoba!

Először is nincs még áttetsző függöny sem az ablakomon, viszont benövi a ház északi falát a vadszőlő, ez a függönyöm. Egy-két takarítónőnk olykor-olykor letépte a vadszőlőt, mert nem felelt meg az ízlésének, de most már nem fenyeget ez a veszély, magam takarítok.

A vadszőlő most már a szomszéd sorházi házra is átterjedt, egy darabig közösen próbáltuk kordába szorítani a növekedését, de ebben a családban, az arra a frontra nyíló oldalon lakó két felnőtt gyerek, szintén beleszeretett a vadszőlő-függönybe, úgyhogy most már nem szaggatjuk ősszel, hanem csak alakítjuk.

Másodszor akkor van nyitva az ablakom, amikor csak akarom, vagy csak bukóra, vagy egészen, mindig kapok levegőt, nincs roló, nincs sötét, ha éjszaka felébredek, csak kinézek, és az ég színéből kalkulálom, hogy még aludjak, vagy már felkeljek (néha a telehold becsap, de sebaj, viszem a könyvem, és a korai kávé mellett várom a hajnalt).

Hamadrészt senki horkolása, zaja, riadalma nem ébreszt, legfeljebb ha én horkantok nagyobbat, vagy hangosan felnevetek álmomban, arra ébredek egy másodpercre. Az én (el)hízásra hajlamos, jó uram, aki nekem volt, rettentően horkolt, és nem volt olyan éjszaka, hogy „Marika, Marika! Nagyot dobbant a szívem!” felkiáltással, fel ne rázott volna. Rettegett  is a szívbajtól. Ugyan minden orvos elmondta, hogy csak húsz kilót kell lefogynia, és nem fogja a hasi, zsigeri háj nyomni alvás közben a belső szerveit, a szívét, ami persze egy nagyobb dobbanással jelzi, hogy ez így nem jó, ezt a projektet nem sikerült megvalósítani együttélésünk során (azóta sem). Marikának pedig – rajta kívül – Anyu hívott, többnyire akkor, amikor valamiért meg akart szídni, ezért máig kilel a hideg, ha Marikáznak.

Negyedsorban akkor és annyit olvasok az ágyamban, amennyit akarok, vagy tudok, mert többnyire egy-két oldal után leragad a szemem.

Nem is fogadtam a válásomat követően együtt-alvó társat magam mellé, olya(noka)t igen, akikkel boldogan éltünk, ki ki a saját lakásában, és csak az örömteli együttléteket osztottuk meg egymással, nem az éjszakai alvást.

Már az életkorom is olyan, hogy fontos ünneplőbe öltöztetni a szívemet: „Mindig mondd meg előre, mikor jössz, és én ünneplőbe öltöztetem a szívemet. Tudod, szükség van bizonyos szertartásokra is. Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg. Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek, mondta a róka. Attól lesz egyik nap más, mint a másik."

Meg ünneplőbe kell öltöztetni egész fizikai valómat is, ami még viszonylag jól megy, ám 368-szor 24 órán keresztül már nem vállalom, és azt, hogy gyengének, esendőnek, náthásnak, fejfájósnak, izomgörcsösnek, kócosnak, klimaxos-izzadósnak lásson bárki is, na azt, bizony nem akarom!

Az együtt-alvás tilalma alól egy nagy kivétel van, az én Zalán unokám. Ha nálunk van a hét végén (mint most is), velem alszik. Elmesélem, a szigorúan csak egy Zalán nevű kisfiúról szóló, aznapi mesémet, megfogja az ujjam, már nem bújik, hiszen nagy fiú, és már nem is mumikázik (nem szopja az ujját J). Éjjel azonban forog az ágyon, Sárka mesélte, hogy amikor ő is aludni ment, akkor éppen a derekam volt Zalán párnája, úgy feküdt keresztben, a lába lelógott, és a hóna alá szorította a Puha kutyát. A másik két alvótárs, a sebes Mikulás és Dart Vader össze-vissza hevertek körülöttünk. Ennél alig van jobb dolog a világon!