Cicák a szomszédból

Ráckevei szomszédasszony-jóbarátunk, Magdi (és mindhárom lánya is), rettentő nagy állatbarát. Először is ott van Héra, a számomra azonosíthatatlan fajtájú, borjú nagyságú, irtó szőrös kutyájuk, aztán ott vannak még a macskáik, szép számban.

Voltak már kalandjaink, például amikor egy sziámi cicájuk karmolta össze mindkét karomat, amikor meg akartam menteni szegényt a mi két kutyánktól, vagy amikor az egyik cica hozzánk fialt, és az embert még nem látott, vad kiscicákat kellett átmenteni Magdiékhoz, a mi kutyáink elől, de most másképpen alakult a történet.

Marci kutyánknak a Ráckevei kirándulás, mindig hatalmas kihívás. Először is ott van a kis kerti tó, amiben minden alkalommal meg kell mártóznia, és utána legalább tíz tiszteletkört lefutni, ami egyenesen vezet a slaggal fürdetéshez, hogy az eredetileg fehér, azonban e produkciót követően sárbarna kutya visszanyerje eredeti állapotát (in integrum restitutio J). Na persze utána a száradásig tartó szobafogság jön.

A következő kihívás az, hogy mindhárom szomszédnál van kutya, az egyik oldalon kettő is, ezekkel barátkozni, harcolni, kommunikálni kell, ráadásul a szomszéd kutyák minden héten megbontják valahol a kerítést, amit mi reparálgatunk (pontosabban Sárka reparálgatja), de a kutyák szemfülesebbek nálunk.

Aztán ott vannak még a távolabbi kertek ebei, akik hol a repülőgépre, hol a szirénázásra, hol a holdra, hol az égzengésre kezdenek a legváratlanabb időpontokban vonyítani, ugatni, na ezekre is mindig válaszolnia kell a mi Marcinknak.

Ne említsük a kertben lakó sünöket, békákat, gyíkokat, madarakat, ezeket mind-mind meg kell kergetni, meg kell próbálni kikapargatni őket a búvóhelyeikről, a potyadékukban meg kell hempergőzni, amitől penetráns bűzt áraszt, még fürdetés után is a bundája.

Nem csoda, hogy Marci kutya minden ráckevei hétvégi kirándulást követően két napig olyan, mint akit agyoncsaptak, eszik, iszik, és alszik, szinte egész nap.

Zazás ráckevei hetünkön azt vettük észre, hogy Marci kutya a betonnak nevezett terasz-féleség sarkában szaglászik, nagyon kitartóan. A beton sarkára egy szintén betonból készült lábazaton L alakú épített padunk van, ami a sarokban egy elérhetetlen kis kuckót képez, na ennek a környékén szaglászott a mi Marcink.

Másnap reggel (inkább hajnalban) látom, hogy a kis kuckóból előkúszik egy kis fekete süldő-macska, maga is éppen csak felnőtt, felkapaszkodik a borostyánon, és eltűnik Magdiék kertjében. Kimentem megszemlélni, hogy mi a helyzet, és azon az alig 5 centi széles résecskén, ahol be lehet kukucskálni, nem láttam mást, csak két világító macskaszemet, és hallani lehetett a kiscica sírdogáló miákolását.

Mire elmúlt 9 óra, amikor már lehet telefonálni, Zalán unokám is megszemlélte a macskakölyköket, és beazonosított egy fekete, és egy szürke cirmos cicát (bár lehet, hogy a fekete az anya-macska volt).

Felhívtuk Magdit telefonon, aki jött is egy vödörrel, hogy hazaszállítja, a cicát, tudott róla, hogy ezt a kis feketét nem tűri Héra kutya, aki az összes többivel olyan jó barátságban van, hogy még a táljából is ehetnek, de ezt az egyet kergeti.

Beszélgettünk egy keveset, és akkor az jutott az eszembe, hogy az én Zalánomnak nem mindennap van lehetősége kiscicákat, és a róluk gondoskodó anya-macskát látni, meg nekünk is voltaképpen hasznos, ha van a ház környékén macska, Marcit, meg majd csak valahogy féken tartjuk, úgyhogy végül abban maradtunk Magdival, hogy ha ez neki is megfelel, hagyjuk a cicákat ott, ahol vannak.

Magdi szemmel látható megkönnyebbüléssel sétált haza az üres vödörrel, mi meg attól kezdve ínyenc falatokkal kedveskedtünk a cicáknak, persze csak ha Marcit előtte becsuktuk a házba, Zaza, meg amint az eső megengedte, hogy kimenjen, azonnal a cicákhoz sietett, egzecírozta Marcit, és lesett be a kis résen.

Hét végére is tervezzük a kevei kirándulást, remélem megússzuk komolyabb kutya-macska harc, és karmolás nélkül!