Anyu és a kígyó

A ráckevei ház hosszasan megőrizte az eredeti állapotát. Az utcára nézett a legnagyobb szoba két ablaka, a harmadik a tornácra, ezt a szobát a konyha követte, itt volt a háza bejárata is. A konyhának csak egy keskeny ablaka volt a tornácra. A konyhából nyílt a kisebbik szoba. Ezt a tornácról megközelíthető boros kamra követte, ennek még döngölt föld volt a padlója, egyik oldalon a fal mentén végig gerendák feküdtek, azon feküdtek dongáikon a boroshordók. A másik oldalon kiszolgált szekrényekben a lopók, a borászat egyéb eszközei, az állóprés, itt lógtak a füstölt sonkák, oldal-szalonnák, kolbászok a téli vágástól, amíg el nem fogytak. Máig az orromban van a boros kamra savanykás, füstös, kénes illata.

A ház hátoldalán volt a padlásra vezető falépcső, annak az alsó fokain tömte Terus néni a hízlalásra szánt libákat, oda lehetett leüldögélni és olvasgatni.

A kert három részre volt osztva, az első rész a ház hátuljánál ért véget, és léckerítés választotta el a középső résztől, ott voltak a tyúkólak, a disznóól (bár disznó az én életemben már nem volt), a gémeskút, a szemétdomb, ahova a szerves hulladék került, ez volt akkoriban a mai komposztálás megfelelője, ide került a tyúkólakból takarításkor a szalma és gané is, és ősszel némi vásárolt marhatrágyával keverve ezt terítették szét a kert harmadik részén, ami szintén kerítéssel volt elválasztva, itt álltak a gyümölcsfák és itt volt a veteményes is.

A ház előtt végig szőlőlugas volt (és van ma is), az előtt vagy fél méter széles virágágyás, mindig estikével és szellővirággal beültetve. A ház sarkánál állt és áll a nyári konyha. A nyári konyha és az utcai kerítés között volt a virágoskert, rózsákkal, jázminbokorral.

A ház csak annyiban nem őrizte meg eredeti parasztház jellegét, hogy – mint egy felújításnál kiderült – egyszer leégett, olyan ember-magasan látszott a kormos, üszkös égésnyom. Ezt követően a házat jelentősen megmagasították, olyan bő három méterre, már nem gerendás plafont, hanem vakolatosat kaptak a helyiségek, és azt gondolom, hogy akkor került a régi szalmatető helyére a mai gerendázaton nyugvó, hódfarkas cseréptető.

A házba azonban nem vezették be a folyóvizet, ezért a középső kertben változatlanul állt a hagyományos, széles deszkából épült, pottyantós reterát. Hát mit mondjak, mi pestiek, akik csak nyaralásra, hétvégére jártunk Ráckevére, ezt nem nagyon szerettük. Pláne nem szerettük, hogy éjszakára éjjeli edény, vagy bili, vagy serbli (kinek mi tetszik J) volt a megoldás, mert a férfiak még csak-csak elintézték ügyeiket a kert nekik leginkább tetsző csücskében, de az asszonyok és gyereklányok, akik tudvalévőleg irtóznak a békáktól, éjjeli lepkéktől, csíboroktól, pókoktól és mindenféle éjszakai lényektől, végképp nem vállalták, hogy a kert második traktusáig járuljanak éjszakánként, maradt tehát az éjjeli edény, és annak fondorlatos, titkos kiürítése és megtisztítása reggelenként.

Aztán Apu a ház többlépcsős komfortosítása során, egyszer bevezettette a folyóvizet, na nem a házba, csak a kertig sikerült, és ennek folyományaként megépült a régi pottyantós helyén, immár téglából, egy komplett angol toalett, porcelán ülőkével, vízöblítéssel.

Ez volt maga a csoda! Mivel a házra merőlegesen állt, sehonnan nem lehetett belátni, lehetségessé vált, hogy reggelente békésen, napfényben, akár nyitott ajtó és egy jó könyv mellett elüldögélhessen ott az ember, miután „északra megyek” felkiáltással tudatta a család többi tagjával, hogy hol ne zavarják.

Leginkább a végzetesen urbánus lelkű Anyu élvezte ezt az újdonságot, egészen addig, amíg egy reggelen, kígyó felkiáltással el nem kezdett visítozni a kis épületben, magára csapva az ajtót.

Már én is férjnél voltam, úgyhogy két férfi is volt a családban, ők mentek kellően felfegyverkezve, hosszú bottal, fejszével elől, mi meg a nyomukban, és valóban, a padláslépcső alatt, a fáskamra előtt felhalmozott, még aprításra és eltüzelésre váró ághalmazon, egy kiszolgált szalma lábtörlő alól, egy csaknem 20 centi hosszú, mintázatos kígyófarok lógott ki. Apu halált megvető bátorsággal arrébb lökte a lábtörlőt, és akkor realizáltuk, hogy a világ valószínűleg leghosszabb házatlan (meztelen) csigája hozott frászt Anyura és a családra. 

A mi emlékeinkben a meztelen csiga inkább minta nélküli, barnás lény volt, ezért is volt annyira ijesztő a hát mintázata, de mindegy is, örültünk, és lassan lassan Anyu is megnyugodott. A csigát, meg – mint minden irtani való jószágot – a kert hátuljában szabadon engedtük.

Azóta az öreg ház kapott egy toldalék-épületet, ott van a konyha, van hideg-meleg folyóvíz, csatornázás, a hátsó traktuson egy kádas, meleg vizes fürdőszoba, toalett, a boros kamrából étkező lett, a régi konyhából nappali, az éjjeli edényekbe pedig nyaranta muskátlikat teszünk, végig a nyári konyha oldala mellett.