Sárka lányom kimondottan rossz-evő
gyerek volt. Volt egy kerek év, amire úgy emlékezem vissza, hogy tejen és
kiflin kívül, nem evett meg semmit (persze biztosan torzít az emlékezés).
Esténként, amikor asztalhoz ültünk, Sárka beleszagolt a tányérba, és csak
annyit mondott, hogy fúúúj!
Hiába mondtam, hogy a fúj, az
tegnap volt vacsorára, ma finom ez, vagy az van, és csak kóstolja meg, legalább
egy kiskanállal, hajthatatlan maradt, és jött a kifli, meg a tej.
Telt-múlt az idő, és Sárka is
óvodába került, ahol nem volt apelláta, meg kellett ennie, amit adtak. Itt
először az a gond merült fel, hogy jónéhány étel nevét sem tudta. Például a
felvágottakat úgy írta le, hogy valami piros husi volt, fehér
pöttyökkel.
A tarhonyát a Nagyi se szerette,
nem is főzte, én meg Nagyi nevelése voltam, én se főztem (ma már
marhapörkölthöz nagyon szeretjük). Erről így számolt be Sárka: volt piros apró
husi, meg valami targonya, vagy targonca (azóta is így hívjuk).
Ami az óvodai konyhán abszolút
kedvencévé vált, az a tejbegríz volt.
Részemről a tejbegríz totálisan
tiltólistás étel volt, mert Nagyi hetente legalább háromszor adott uzsonnára
tejbegrízt, vagy fahéjjal, vagy kakaóporral megszórva. Mit mondjak, szívből
utáltam, a széléről ettem egy két kanálkával, majd jó gusztustalanra
összekevertem, és hiába fenyegetett a Nagyi egy jókora pofonnal, nem ettem meg.
Nem is főztem a gyerekeknek, egyszer sem.
Igen ám, de Sárka megszerette az
oviban, és otthon is kérte. Nekiláttam, és nagy örömmel, - végre eszik valamit
a gyerek - elkészítettem a világ legfinomabb, lágy de mégsem folyós, könnyű,
habos tejbegrízét, és mosolyogva vártam, hogy mit fog Sárka szólni.
Sárka kanalazta, eszegette, de
nem volt teljesen elégedett. Végül összegezte az ételkritikusi álláspontját:
finom volt Mami, de az oviban sokkal finomabb, ott tészta is van benne.
Még hogy tészta! Naná, hogy a
féligfőtt, nem rendesen elkevert grízcsomókat hiányolta az én válogatós lányom,
de akármennyire igyekeztem, azóta sem tudok „tésztás” tejbegrízt főzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése