Visszatérő álmok

A minap átfutott a szemem egy cikk címén, ami arról szólt, hogy az emberiség több mint 82 %-ával (?) előfordult, hogy olyan intenzív álom-élménye volt, hogy nem tudott különbséget tenni az álom és valóság között (sajnos nem olvastam el, most meg már nem találom).

Jelentem én is ehhez a 82 %-hoz tartozom, például sokáig ébren is átfutott a lelkemen a neheztelés, mert az egyik álmomban éppen utolsó pár napommal vergődtem, mint rákbeteg, a koszorúimat terveztem, és a testvérem csak annyit mondott, hogy hát kösd meg magadnak, még van rá időd (éppen akkoriban végeztem el, ötvenpár évesen a virágkötő szakmunkás tanfolyamot, de koszorút kötni nem szerettem).

Az elmosódó határvonalú, álom-valóság mellett, nekem vannak visszatérő álmaim. Na nem arra gondolok, amikor az ember verejtékezve riad föl egy lidérces álomból, megpróbál vissza-aludni, és természetesen az álom megismétlődik, vagy folytatódik. Ilyen is előfordul, de mostanában már inkább fölkelek, (nem bánom az egészet, sétálgatok szobámba le- föl, ingben, köröttem a családi fészek, a szájakon lágy, álombeli mézek... J), lemegyek, kávézom, olvasgatok. Ez nekem sokkal jobb időtöltés, mint birkózni a lidérccel.

Az én igazi, kedvenc folytatásos álmom a házamról szól, ahol éppen takarítgatok, rendezgetek, tologatom ide-oda a karosszékeket, és egyszer csak, a szoba egy eldugott beszögellésében (újra és újra) megtalálom az elfelejtett tapéta-ajtót.

Az ajtó mögött, pedig ott a lakásom másik (szebbik) fele, elfelejtett, napfényes szobák, újra felismert, régi, szeretett bútorok, garnitúrák hiányzó székei, kanapéi, jól berendezett, tágas konyha. A szebbik rész terasza a nappaliból nyílik, és egy mesebeli, napsütötte, vörös sziklafallal övezett, kis, homokos, saját tenger-öbölre nyílik. 

Ahogy álmomban sétálok a forró homokon a tengerhez, és abban lépegetek tovább, újra és újra mérges vagyok magamra, hogy miért is nem használom soha a lakásnak ezeket a rejtett részeit, miért nem viszem át a kedvenc bútoraimat a másik házrészbe, és miért nem vettem még eddig strandbútort, napernyőt, ebbe a pici, saját öbölbe.

A másik visszatérő álmom is lakással függ össze, ebben az álomban éppen lakást akarok venni, és egy domboldalon épült házsorban nézegetek egy lakást, amikor bemegyek a szomszédos házba, és kiderül, hogy ott van már egy lakásom, amit körbejárok, és megállapítom, hogy ennél jobbat nem is lehetne találni. Ez a házam gyökeresen eltér a másik álombelitől, modern bútorokkal van berendezve, a redőnyök félig leeresztve, minden tökéletesen ízlésem szerint való, és megállapítom, hogy változatlanul elégedett vagyok magammal, és be is fogok azonnal költözni.

A harmadik folytatásos álmom Ráckevén zajlik, Anyu és Apu még élnek, olyan ötvenesek, én fele idős vagyok, mint ma (J), a lányaim viszont mostani életkorukban jelennek meg, úgyhogy inkább testvéreim, mint lányaim (a való életben is egyre gyakrabban érzem őket testvéreimnek, mint gyerekeimnek) és vannak unokáim is. Az álombeli kevei ház olyan is, meg nem is, mint valójában, éppen vendégeket várunk, ételeket készítünk, és a nagy egymást támogatásban inkább hátráltatjuk a másikat, mint segítjük. De mindenki olyan, mint volt, Apu pipázik, Anyu zsörtölődik, a lányok szabadulnának, az unokák láb alatt vannak.

Én nem próbálom megidézem ezeket az álmokat, nem is tudnám, mert úgy alszom el, hogy még olvasgatok az ágyban, és többnyire csak arra ébredek, hogy a könyv kiesik a kezemből, vagy az arcomra, vagy a párnára. Félálomban leteszem a szemüvegem, arrébb teszem a könyvet, hátranyúlok a lámpát leoltani, és már alszom is. Sokkal „logikusabb” lenne, ha az éppen olvasott könyvet folytatnám álmomban, de ilyesmi a legritkábban történik meg.

Egyébként belül máig is olyan jó harmincasnak érzem magam, ha csak úgy vagyok, teszek veszek, és éppen nem gyötör valami nyavalya, egy jó ki isiász, vagy ízületi gyulladás. Előfordul, hogy amikor vásárolni megyek, a kirakat üvegében meglátok közeledni egy középkorú, rokonszenves hölgyet, és amikor közelebb érek vigyorodom el, hogy hiszen ez én vagyok! Még szerencse, hogy tetszem magamnak J!