Most már senki előtt sem titok,
hogy Ráckeve életem meghatározó része, alapélmény. Ide kívánkozik a Ráckevei
Szerb (vagy helyi szóhasználatban: rác) Templom is, ami a lokálpatrióták szerint (szerintem is) az ország egyik legszebb
temploma.
Gyerekkoromban még nagyon
elhanyagolt volt, és csak olyan tradíció-tisztelők tartották számon, mint
Édesapám is.
Minden nyaralásunk során,
kötelezően elsétáltunk a Szerb Templomhoz is, akkoriban mindig nyitva volt,
végigjártuk az előteret, a vérző Madonna ikon előtt Apu mindig elmesélte, hogy
valamikor, egy háborúban egy harcos, karddal megvágta a Madonna-ikont,
nyaktájon, és az abból azóta is vércseppek szivárognak. Valóban volt az ikonon
vércseppnek értelmezhető elszíneződés, és hát a mese, a legenda, a hit
segítségével éppen azt láthatunk, amit akarunk.
A kezdetben román stílusban épült
templomba barokk ikonosztáz került, de mögé – a vallási tilalomnak megfelelően
– mi nőneműek még akkor sem mentünk be, ha tök üres volt a templom.
Az
oldalkápolnában, a falnak támasztva, hosszú póznákon, ott álltak a megfakult,
nagyrészt elrongyolódott körmeneti selyemzászlók, silabizáltuk a padlóba
temetett pópák sírfeliratait, a freskókon a szentek neveit, de persze ezek
cirill-betűs feliratok voltak, és ez minden orosz-tudásunk ellenére, azért nem
volt könnyű feladat.
A hátsó kijárat körül, a teljes
falfelületet, egy valóban apokaliptikus, utolsó ítélet freskó foglalta el, bal
oldalán a purgatóriumba, és a mennybe jutók győztes csapata, míg jobboldalon, a
kificamodott pózba merevedő, pokolba zuhanók, és legalul maga a gyehenna tüze.
Aztán kilépve a hátsó kapun, az
augusztusi hőségbe, megcsapta az orrunkat az augusztusi, megszáradt fű, és por illata,
elsétáltunk a kovácsolt-vas ráccsal lezárt kúthoz, és hazamentünk.
A templom egész évben tetszhalott
volt, kivéve augusztus 28-át, akkor volt a templom védőszentjének névnapja, a
templom búcsúnapja, amikor életre kelt a templom, és a kertje. A templom elé
húzott barokk harangláb harangjai megszólaltak (az ott tanyázó denevérek
legnagyobb felháborodására), a templomkertet és a templomot is megtöltötték a
rác búcsúra, vélhetően Szerbiából, meg a görögkeleti vallást még tartó,
környező falvakból érkező hívek.
A templom minden, kovácsolt
vasból készült, a plafonról láncon lelógatott csillárjában gyertyák égtek, az
ikonok előtt, csak a viasz-cseppekkel a földre ragasztva, az ember-magas álló
gyertyatartókban is, amik mellett a haj meggyulladásának kockázatával számolva
lehetett megállni, vagy elmenni.
A templomban az ikonosztáz előtt
misézett a pópa, hatalmas szakállal, körötte férfiakkal, hömpölygött a
tömjénfüst, és több szólamú, betanított vegyeskart megszégyenítő harmóniával,
minden hangszer-kíséret nélkül, énekelték a „Goszpogyi pomíluj”-t a pópa
változó előéneklésére válaszul (mi-mi-mi-mi-re-fá-mi J).
A szertartás a kertben
folytatódott, ahol a feszület előtt volt egy szabadtéri oltár, szép szőttessel
letakarva, rajta – minden bizonnyal – szentelt vizes tál, és a Pópa a vízbe
mártott rozmaring csokorral szórta az áldást és a vizet a hívekre.
A hosszú hajú, testes asszonyok, a
vadító augusztusi hőségben (ez akkoriban akár 30 fokot is jelenthetett J)
is, egytől-egyig, hosszú ujjú, bő szoknyás bársonyruhában voltak, a meggyvörös, a
mélybordó, a fekete és az élénk középkék bársonyruhák nyakán horgolt, széles
csipkegallérral, fonott copfból kerekített kontyukat a tarkójukra, vagy a fejük
tetejére tekerték. Az asszonyok kezében csipkeszegélyes kendők voltak, azzal
legyezgették magukat, törölgették a homlokukat, nyakukat. A férfiak mind-mind
fekete, mellényes szövetöltönyben.
Tudom, hogy gyerekként rettentően
sajnáltam őket, mert én biztosan megfőttem volna ilyen ruhában, meg már akkor
is vonzott a divat, és a szép ruhák világa, és ez az öltözet bizony igen távol
állt az 50-es, 60-as évek divatvonulataitól.
Apu élete végéig, minden
augusztus 28-át Ráckevén töltötte, és soha nem hagyta ki a rác búcsút. Mi már
nem vagyunk ilyen szorgalmasak, de a gyerekeimet azért minden
nyáron elvittem templomnézőbe.
Mostanában, egy (egyébként
borzalmas) forgalmi rend változásnak köszönhetően, minden alkalommal elmegyünk
a rác templom mellett, és nagy örömmel látjuk, hogy a templom és környéke egyre
rendezettebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése