A legélénkebb színfolt

Engem aztán kényeztet és élet! Mint ráckevei, vallásos nénikéim mondogatták a szerencse fiaira, én is itt ülök Szűz Mária kötőjében (csak el ne pénecoljam, phü-phü-phü, lekopogom, bal kézzel, alulról fölfelé, háromszor).

A nap ragyog, erős a szél, de ez is nagyszerű, hiszen ennek köszönhetően tiszta a levegő, ragyogóak színek, csillognak a rezgőnyárfa ezüstszínű levelei (meg a többi is).

Kávézom, az elhagyhatatlan cigaretta kíséretében és Karinthyt olvasok, aki – mint édesapám keresztapja – kitüntetett helyet foglal el, amúgy is az irodalom iránt elkötelezett szívünkben.

A 930’-as években, az „Az Est” lapokban megjelent krokik olvasását csak ajánlani tudom, hogy mennyi bennük a máig is érvényes fölvetés, egyszerűen csodálni való.

Mindeközben fel-felpillantok a konyhám ablakpárkányára, amin ott sorakozik egy száradni kitett, tavaly őszi disztök, az órám, egy kék vázában két kigyökerezett barka ágacska. Én vízben tartom a húsvéti barkát, mert nagy örömömre szolgál végignézni, ahogy a szürke, szőrmés barka megnyúlik, beborítják a sárga porzók, és a lepottyanás előtt, már sokkal jobban emlékeztet egy frissen kibújt kiscsibére, mint szőrös pamacsként, egy plüssnyúl farkára. Persze közben szétszóródik a virágpor, örökös takarítani-valót jelent, meg sokkal rövidebb életű, mint a „rendesen”, kiszárítva tartott, porfogó társaik, de mit tegyünk, nekem így telik évente ismétlődően gyönyörűségem ebben.

Rendszeres hozadéka ennek az eljárásnak, hogy egy-két szál meggyökeresedik, leveleket fejleszt, és akkor rendre ismétlődően felmerül a nagy kérdés, hova lehet elültetni a kis sarjadékokat, ahol aztán vagy megmaradnak, vagy egy türelmetlenebb fűnyírás áldozataként, fülsértő nyikorgás kíséretében bevégzik földi pályafutásukat. 

Most arra várnak a barkák, hogy Sárka kertjében találjanak otthonra, de még nem döntöttünk a helyükről, így jó társaságot nyújtottak annak a derékba tört papagáj-tulipánnak, amelyik a narancs, a sárga, a vörös és a zöld színeiben fodrosan pompázva, az ablakpárkány éke, dísze volt, egészen ma reggelig. A kis mutáns! Mert nem elég, hogy pompás, még ráadásul 7 szirma nőtt, holott tudvalévő, hogy az egyszikűek (jobbára) páros virágszirmokat növelnek, de ez volt a nagy kivétel.

Egyben – a szintén sárga, de már megkopó színű, száradó dísztök mellett- ez volt a legélénkebb szín, egészen ma reggelig, mert ma kibomlott az idei év első két pipacs-bimbója, és a harsány piros, kreppszerűen gyűrött virágszirmok mellett egyszerűen szinte észrevétlenségig halványult a tulipán, eddig csodás kivételnek tűnő pompája.

Mennyire mulandó, mennyire viszonylagos, mennyire esendő a szépség, a nagyság, a kivételezettség, a rövid életű vágott-szedett virágok esetében! Illetve – mint tudjuk, és többször, a saját bőrünkön is érezhetjük – nem csak ott.