A szagos bükköny

Az impresszionista alkotásokat, az art nuovo képeit, a szecesszió vonulatait áthatják a növények. Az aranyló napraforgók, a lilában játszó íriszek, a kanyargó hajnalkák, a viruló pipacsok, borostyánok és vadszőlők, mind megjelentek, de hogyan maradhatott ki ebből a varázslatos kavalkádból a szagos bükköny?

Ezek a művészeti irányzatok, valami csoda folytán fogékonnyá váltak a látható és ábrázolható növényi mozgás iránt, amíg a korábbi irányzatok a háromszög-kompozícióba, az aranymetszés szabályrendszerébe pompásan beilleszthető, merev ornamentikáért rajongtak, addig ezeket az új irányzatokat elvarázsolta a növények mozgása, a mozgás szeszélyessége, kiszámíthatatlansága, varázslata.

Én magam két alkalommal találkoztam személyesen a bükkönynek ezzel a csodájával. 

Először a testvéremtől kaptam bükköny-magvakat valamilyen alkalomra, és annak rendje és módja szerint, el is vetettem azokat. Néhány közülük kikelt, a mellettük évelő margaréta szárára tekeredve megnőttek a növények, és megjelent számunkra a bükköny illatos, színes varázslata. Igaz, hogy vázába nem tudtuk bevarázsolni ezeket a pillangó-szerű, lebegő káprázatokat, de élvezhettük a fehértől, világos barack-színtől a mély liláig terjedő, áradó színességüket.

Másodszor a Hunor utcai lakásunktól sétálva találkoztam egy bükkönnyel, amely a dzsumbujban nőtt, rátekeredve egy tamariska bokor ágaira, a maga csodálatos, ciklámen ragyogásával. Éveken át jártam arra májusonként, hogy egy-két ágat, elágazást lecsippentve a kitartó növényről, hazavigyem a csodát. Aztán egyszer, egy átfogó, önkormányzati rendezés, fa-metszés, fűnyírás, gazolás végérvényesen kiirtotta a kis makacs, addigi túlélőt, vitathatatlanul civilizáltabb terepet rendezve, jelentsen ez akármit is.

Akkor döbbentem rá, hogy a napfény és a talaj közvetlen kapcsolata nélkül, a bükköny meghal. Nem kell több mint egy-két óra, és a színe megfakul, elhalványul, az illat elszáll örökre, és csak valami halvány szellem-árnya marad annak a varázslatnak, amiért a lelked és a kezed viszketett, hogy letéphesse, hazavihesse, visszaidézze, megőrizze tovább, mint egy séta egy-két pillanata.

Most abban reménykedem, hogy egy pillanat erejéig megoszthattam Veletek az engem elvarázsoló, elbájoló növények élményét.