Faramuci egy nap

Az már biztos, hogy faramuci egy napra ébredtem! Pedig nem történt az ég adta egy világon semmi különös, keltem, mint rendesen, négy körül, olvastam a szokásos hajnali, indító kávék és cigaretták mellett, még azt is pontosan tudtam, hogy mit is akarok főzni a következő napokra. Sárkának főzelék-hiánya támadt, így kézenfekvő volt, hogy kedvencét, a minden egyes alkalommal, épp csak egy parányit elsózott, habart zöldbab-főzeléket főzőm meg, saját kedvemre pedig rakott kelkáposztát.

A bajok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy alig egy leveskére való zöldbab van itthon, de sebaj, már hétre kisétáltam a közeli boltba, megvenni a zöldbabon kívül is, mindazt, ami még kellett.

A bajok ott folytatódtak, hogy a boltban nem volt kelkáposzta. Szerencsére még a boltban rájöttem, hogy kelbimbóval is kitűnően helyettesíthető a hiányzó zöldség, és azt találtam is, úgyhogy 9 után nem sokkal már kész is volt a Stefánia vagdalttal együtt a főzelék is, a rakott kel is, meg is reggeliztem, és akkor jöttem rá, hogy miért is annyira faramuci ez a nap.

Biztosan voltatok már úgy, hogy befejeztek egy nagyon szeretett dolgot, még tart a lendülete, ami miatt eddig minden egyebet roppant gyorsan el kellett végezni, hogy végre hozzáláthassunk a nagy favorithoz, és most nincs mihez hozzákezdeni!

Még nem kerekedett ki a következő terv, még nem született meg a lelkesítő, új gondolat, de még tart és most céltalanul kóvályog az ember ereiben, agyában, lelkében az eddigi lendület, amely most tárgytalanná, okafogyottá és ezért idegesítővé vált.

Kerengek a rádió és olvasás, a TV és varrogatás, a számítógép és netezgetés háromszögében, és várom a csodát, a megvilágosodást, vagy legalább azt, hogy egyébként kedvenc háromszögem valamelyik csúcsa végre lekössön, de egyelőre egyik sem győzte le azt az ideges ürességet, ami egy kedvenc elfoglaltság megszűnését követően keletkezik, és a tenni vágyás és célkeresés együttese engem még csak egyre türelmetlenebbé tesz. 

Na! Ezt fejeztem be,

és még fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő. Átmenetileg az unokáimnak varrogatok egy-egy lajhárt, mert egyik kedvenc mesehősük Villám, a lajhár a Zootropolis-ból, de már azok is mindjárt elkészülnek. 

Aztán – kis jószándékkal – félig kész, vagy csaknem félig, a Zitámnak készülő, horgolt elemekből álló, színes poncsó, de néhány fonal elfogyott és pont azokat az árnyalatokat nem találom sehol, majd valamelyik következő szállítmánynál biztosan szerencsém lesz. Úgyhogy most csak nyugtalanul kerengek tovább, egészen a következő, megváltó ötletig!