Újra pipacsok

Tudom, hogy vagy úgy két évvel ezelőtt már meséltem a pipacsokról, de nem tehetek róla, képtelen vagyok ellenállni a varázsnak, csodának, amit nekem a pipacsok jelentenek.

Családi örökségem, voltaképpen Hübner Nagyapámtól eredően, a vadvirág-csokrok el nem múló összeállítgatása és szeretete. Nelli nagymamám meséje szerint Hübner nagypapa (a férje), képes volt nyaranta hajnalban kelni, és hosszas sétákat tenni, hogy mire a család reggel felébred, már frissen szedett, mindenféle füvek kalászaival díszített mezei csokorral térjen haza reggelizni.

Én is, Dóri unokahúgom is, Sárka lányom is így szedi csokorba séta közben az árokpartokon, házak tövében, gátoldalon felbukkanó, mindenki más számára csak értéktelen gyomnak tűnő növényeket, sőt, mostanában Zalán unokám is rendre meglepi az édesanyját egy-egy maga szedte csokrokkal, amiket a srácokkal közös biciklizés közben szed.

A közhiedelem szerint pipacsot nem szabad szedni, mert amint letépjük, azonmód eldobálja a szirmait, ám ha csupán a bimbós szálakat szedjük le, napokon keresztül, valóságos csoda szemlélői lehetünk.

A pipacsbimbó, a maga kacskaringós, szeszélyesen kanyarodó szárán, mindig lefelé hajlik.

Alighanem a virág súlyához képes nehéz fedőlevelek miatt. Csak akkor kezd felfelé emelkedni, amikor már közel van a fedőlevelek ledobásának ideje. A pipacsbimbó többnyire nem a csúcson pattan fel, hanem a szár közelében, és ennek folytán, amikor előbukkannak a virágszirmok, még mindig ott trónol a fedőlevél-páros, mint egy félbetört szív, az összegyűrt krepp-papír gombócra hasonlító virágkezdemény tetején.

Majd lepottyannak a fedőlevelek, és végre kibomlik a virág, a leggondosabban ráncolt balerina-tütünél is szebben ráncolt szirmok, a tövükben a kis fekete foltokkal a fény felé fordulva, teljes pompájukban virítanak és a virágcsésze közepén, törékeny fekete porzók gyűrűjében ott pompázik, még zölden a mákgubó kicsinyített másaként, a millió, apró majdan fekete magocskát rejtő bibe.

A csokor él és változik, szemmel láthatóan mozog a vázában. Az esti utolsó pillantáshoz képes reggelre egy egészen más elrendezésű kompozíció vár, és ez a csoda napközben is folytatódik, egy-két óra különbséggel, oda- odapillantva, minden alkalommal valami újdonságot találhatunk.

Én eddig a tulipáncsokroknál és a vázában kinyíló íriszeknél, pünkösdi rózsáknál figyeltem meg hasonló jelenséget. Mérhetetlen hálával, életszeretettel és örömmel töltenek el ezek a csokrok, nem tudok betelni velük. Nem is akarok!