Szándékosan úgy
írom le ezeket, a számomra örökre összeforrt, jelzős szókapcsolatokat, ahogy a
gyerekkor emlékezete megőrizte.
Sárgadinnye
szezonban, Nagyi irányításával, vadul kerestük a piacokon a kofáknál a kantalup
dinnyét, mert csak az volt a megfelelő, főképpen ha a zöldes héjon már látszott
az a tenyérnyi, sárga elszíneződés, ami a dinnye szárán vett szagminta mellett
eligazított, hogy ízetlen tök, vagy csorgó levű, mézédes gyümölcs bújik-e meg a
zöld, rücskös héj alatt.
Aztán
savanyúság-befőzés időszakában, ugyanilyen heves vadászat folyt, hogy találjunk
igazi kornison uborkát, mert tudvalévő, hogy kizárólag ebből, a legfeljebb
ujjnyi, vékony, szőrös héjú, szálegyenes és harsogóan zöld uborkából lehet – a
szigorúan titkos, féltve őrzött házi-recept szerint – azt a tél végén is
roppanós, igazi savanyú uborkát eltenni, semmi másból!
Az volt az etalon,
a szinte egy falatra elfogyasztható savanyúság, amit a szendvicses zsúrokon,
olyan kicsi, vékony szeletkékre lehetett vágni, és a zsúrkenyérre összerakott
szendvicseken, méltó párja lehetett, az ablakban érlelt, akár novemberig is
megmentett paradicsom-szeletkéknek, aminek a környékbeliek a csodájára jártak.
Az uborkafélék kövérkésebb,
hosszabb, girbegurba társait legfeljebb kovászolni lehet, vagy salátának
elkészíteni, esetleg a csalamádéba kerültek, de savanyításra ez a fajta az
egyedül használható!
Mindez abban a
történelmi időszakban, amikor szinte semmit nem lehetett kapni, húst, ha
hetente kétszer szállítottak a hentesboltokba, a hétvégére valamelyik kofától
szerzett élő csirkét, a Nagyi a konyhaasztal lábához kötve, kiterített
újságpapírokon etetgette, itatgatta, de nem engedett a 48-ból, (e képpen is) ragaszkodott
a már régen elmúlt, és soha vissza nem térő, középosztálybeli jólét és
értékrend íratlan szabályaihoz
.
Őszi vadászatunk
tárgya a maróni gesztenye volt, azt lehetett a piaci első zöldségesnél kapni, a
ferde tálcákra halmozott krumpli és vöröshagyma-hegyek mellett, közvetlenül a
naspolya tőszomszédságában. Hogy maróni volt, vagy valami egyéb fajta, azt
ember meg nem állapította, de kötelezően rákérdeztünk, és csak akkor vettük
meg, ha harsány igent vágott rá feleletül a zöldséges, mi mást mondhatott
volna, elvégre el akarta adni a portékát.
Írtam már
korábban, hogy a másik nagymamám, Mamuka, nagyon nem pártolta Apámék
házasságát, és ennek folytán az ebből a házasságból származó unokáit, bennünket
sem és soha, még egy zsebkendővel sem ajándékozott meg. Na, látjátok, ebben
tévedtem!
Csöpi nagynéném
esküvője környékén keletkezett a válság, hogy én, aki koszorús-lányként léptem
fel a jeles eseményen, milyen ruhát viseljek. Ekkor adott Mamuka Anyunak egy
jókora darab, vastag selyemszövetet, ami alighanem még a móringjából
származott, hogy varrathasson belőle valami ruhafélét. Valódi bugovó selyem -
mondta, és olyan jelentőségteljesen emelte magasra, amúgy is rátarti fejét,
hogy mind éreztük, itt a világ egyik csodájával találkozhattunk.
A selyem egyébként
ronda bugyirózsaszín volt, a móringba is legfeljebb hálóing-alapanyagként
kerülhetett be, ráadásul Anyu, úgy az 1920-as évek gyerekdivatjának
megfelelően, húzott szoknyás, buggyos ujjas, bubi-galléros, mellén-fodros ruhát
varratott belőle, holott már legalább 1961-et írtunk, és ha máshonnan nem, hát
a Lányok évkönyvéből, az ember pontosan tudta, hogy az egyenesvonalú,
hosszított derekú, kissé már az op-art irányzat felé hajló ruha a divatos!
Szerintem az
esküvőn kívül, soha, egyszer sem vettem fel ezt a ruhakölteményt, szorító,
izzasztó és reménytelenül divatjamúlt volt.
Persze volt egyéb,
áthághatatlan szabály is, például befőzésre csakis alma-paradicsomot
használtunk fel, mert annak volt finom édes lédús, de ugyanakkor kellően tömör
a húsa, hogy ne csak lé, de krémes pempő is kerüljön az üvegekbe. Étkezésre nem
jöhetett más szóba, csak a lucullus-paradicsom, mert azt szépen lehetett
szeletelni, salátába, csakis kifli-krumpli jöhetett szóba, mert az soha nem fő
szét, és elegáns, szinte egyforma nagyságú szeletkékre vágható.
Szóval tele
voltunk szabályokkal, követelményekkel, szinte tök mindegy volt, hogy ezeknek a
betartása mennyi energiát emészt fel, ragaszkodtunk hozzájuk. Mára meg még
ezeket a neveket is elfelejtette a többségünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése