Nagyszüleim unokatestvérei

Na ez aztán nagyon foghíjas visszaemlékezés lesz!

Apai nagyszülők unokatestvérei:

Mamuka, Bodor Mariska unokatestvéreiről nem tudok semmit.

Vannak szórványos emlékeim Apu elbeszéléseiből egy bizonyos Jolán néniről, aki olyan nagyivó volt, hogy bármikor az asztal alá küldte a legállóképesebb férfiakat is. Volt valami olyan csínytevése, hogy amikor a rokonságba tartozó férfiak már minden iható szeszesitalnak a nyakára hágtak, illetve – hogy elkerüljem a képzavart – mindent nyak alá küldtek, vagyis megittak, Jolán néni a savanyított káposzta levét merte ki a hordóból, s azt tette kancsóban az asztalra. Mivel a Ráckeve-környéki, homoki bor gyakran volt zavaros és világos (ha nem került bele a direkttermő otelló szőlőből színezéknek), és főleg savanyú, a kellően kapatos férfinépnek fel sem tűnt, hogy immár vitaminkúrát, és nem kalapkúrát tartanak.

Jolán néni tevékenységben is meglehetősen férfias volt, ugyanis asztalosmunkát végzett. Egy Ráckevén kerti asztal szerepet betöltő konyhaasztala idén nyárra esett elemi részekre, sajnos. Szép esztergált lábakat csinált a nagyfiókos, termetes asztalhoz, amely mellett hatan-nyolcan vidáman megebédelhettünk.

Ükanyám nyomán több Terézia volt a családban, akiket becenevük szerint különböztettünk meg egymástól, Terus, Teréz és Terézke. Terézke néninek még gyerekkoromban is trafikja volt a falu főutcájában. Igen szegényes kis trafik volt, egy-két pakli pipadohány és a kor cigarettái voltak ott kaphatók, én a Symphoniára, Munkásra emlékszem, de biztosan volt még egy-két egyéb márka is.

Egy üres, piszkos ablakos, fémrácsos kirakat, egy fémredőnnyel zárható bejárat, olajos padló. Ezzel szemben Terézke néni ápolt vénkisasszony volt, rövid fehér haja mindig frizírozva, arcán pirosító és az a bizonyos, halvány rózsaszínre színezett púder, amit vattadarabbal pufferoltak a hölgyek az arcukra. A púder jellegzetes édeskés hintőpor-illata most is az orromban van.

Az olajos padlóról jut eszembe a gyerekkorom ráckevei vegyesboltja. Ott is olajos padló volt, vagyis a vályogházak döngölt földre helyezett gerendákhoz szögezett hajópadlóját itatták át olajjal, ettől vízállóbb és strapabíró lett a deszkapadló, a szú sem támadta meg, a télen óhatatlanul megjelenő talajvíz sem tett benne kért, az évek során sötétbarnára színeződött. A vegyesboltban a petróleumtól, a kerti szerszámoktól kezdve felvágottat, (persze csak parízert) vajat, tejet, kerti szerszámokat, zsírt, gyufát, lisztet, mindent lehetett kapni, de olyan kiflit, mint amit ott vettünk, soha többé nem süt már senki, ropogós volt, jóízű, a belseje omlós, maga volt a csoda.

Szokás volt még a hajópadlót olajfestékkel is lefesteni, az egyik kevei szobában még előtűnik néhol a hajdani, sötétzöld olajfesték nyoma. A fekete szobabútorral szép lehetett.

Terézke néni a faluban tőlünk beljebb (a mi házunk a falu déli széle felé áll), a disznófős házban élt, mintha egy roppant beteges testvérnénje is lett volna, aki kora gyerekkoromban meghalt. A disznófős ház természetesen onnan kapta a nevét, hogy az utcai frontján, az ablakok fölött, úgy kétméterenként, kőből faragott disznófejekkel volt díszítve, mivel a ház előtti aprócska téren volt Apu gyerekkorában a disznópiac, ahol a tenyászállatokat adták-vették. Sajnos a házat már lebontották, évek óta épül a telken egy ma divatos ház. Terézke nénihez gyakran eljártunk Édesapámmal, csak egy kicsit beszélgetni, mindig jófajta állott linzertésztát kaptunk. A ház bejárata az utcafronttal párhuzamos, hátsó részen volt, az ajtóig vezető út mellett, sűrűn az az igazi, kerti petúnia virágzott, a maga világos pasztellszíneivel, és bódító vaníliaillattal. A petúniát soha nem ültették, a több évtizedes, bolygatás nélkül maradó földsávon a petúnia elszórt magjai keltek ki a következő évben.

Kändl János nagyapám unokatestvérei közül csak az egy Hajniky Béla bácsiról tudok, akit már említettem a Nagyapámról szóló bejegyzésemben. Béla bácsi révén állt a család rokonságban Kiss Ernő aradi vértanúval, akiről az a családon belüli titkos történet járja, hogy amikor elfogták, és kötél általi halálra ítélték, a lánya, Róza, minden ékszerét pénzzé tette, és megvesztegette az őrök egyikét, hogy hagyja menekülni az édesapját. Lopakodás közben érte – a történet szerint – a golyó a menekülőt, hátulról, talán más őrködött, talán félt a megvesztegetett őr, ki tudja. A hatalom nem tehetett mást, mint eltusolta a szökést, mégha az sikertelen is lett, és így, papíron, megváltoztatták a kötél általi halálra vonatkozó ítéletet golyó általira. Remélem nem követek el nagy történelem-gyalázást, de ezt Ili néni mesélte nekem, akinek viszont Hajniky Béla bácsi, a keresztapja mesélte el, nagy titokban.

Ugyancsak Hajniky Béla révén kerültünk rokoni kötelékbe Schratt Katalinnal, ő ugyanis elleméri és ittebei Kiss Miklós felesége volt. Katalin asszony – lásd Wikipédia - a Burgtheater örökös tagja, majd udvari színésznő volt. Miután a császár és Erzsébet királyné házassága megromlott, a színésznő Ferenc József császár szeretője lett. Olyan titokban randevúztak, hogy arról a Ferenc József őrzésével megbízott titkosrendőrség nem tudott, viszont a császárné igen, a rossznyelvek szerint Sissi boronálta össze a szeretőket.

A mi családunkban így aztán Ferenc Jóska is családtag lett, még az én gyerekkori otthonomban is volt egy fiatalkori képe, igaz az egyik ajtó mögött. Édesapám, ha Bécsben járt, mindig elment a kapucinusok templomába, a császári kriptába, a Habsburgok temetkezési helyére. Engem is magával vitt.

Nagyapámat és Béla bácsit – a rokonságon kívül - holtig tartó barátság kötötte össze.

Béla bécsi novelláinak, versenek, politikai pamflettjeinek másolatát őrzöm, hasonlóképpen kézzel rajzolt, vicces képeslapjait is, amiket Nagyapámnak küldözgetett.

Anyai nagyszülők unokatestvérei:

Nagyanyám, Rábl Petronella, nagyon tartotta a rokonságot. Évtizedeki levelezett unokatastvéreivel, akiket szerte-szét szórt a történelem. Mariska néni például a testvérével együtt még a 29-33-as világgazdasági válságban menekült ki Amerikába, ahol férjhez ment, de még a korai 60-as években is írta a leveleit. Mindig nagy izgalom volt, amikor a légipostai hártyapapírra írt, többoldalas levele megérkezett, ami azért is nagy családi esemény volt, mert szegény egyre pocsékabban írt magyarul, és halálra nevettük magunkat az elírásain, évekig emlegettük egy-egy fordulatát, például a „bláne, hogy az Irén fija” máig idézett elírása. Mariska néni Rábl József dédapám testvérének, Rábl Jakabnak (Kóbi bácsinak) volt a lánya, a vele együtt emigráló fiútestvér nevére Csöpi nagynéném sem emlékszik már.

Mariska néniek is küldtek egy csomagot (lehet, hogy többet is, de egy volt emlékezetes), onnan származott a gyerekkoromban csodásnak tartott, pöttyös nejlon ruhám, amihez alsószoknyás kombiné is volt. Györgyi húgomnak megvarratták a hasonmását, hogy egyforma ruhánk legyen, mint mindig.

Most derült ki a számomra, hogy Csollány Antónia dédanyámnak volt egy fiú ikertestvére, és az édesanyjának (Schäffer Antónia) volt egy második házassága, egy Kuncze nevű úrral, ahonnan volt egy féltestvére, Kuncze Nándor, aki szintén Amerikába menekült a válság elől.

Dédapám Rábl József édesanyja Holdampf lány volt, onnan is volt Nagyinak egy unokatstvére, Holdampf Hendrich bácsi, aki úgy  negyedévente belátogatott Süttőről a Nagyihoz egy kis likőr, kávé sütemény melletti beszélgetésre. Hendrich bácsi alacsony, testes, pirospozsgás, fehér hajú, nagy fehér bajszú férfi volt, emelt hangon és kifejezetten svábosan beszélt, nagyokat nevetett. Csöpi szerint Süttőn még mindig számos Holdampf él, akik mind a rokonaink.

Hargita, Hübner Nagyapámnak összesen 31 unokatestvérét sikerült összeírni, még amikor először kezdtem foglalkozni a család történetével, és még élt Szekér Baba néni, mindenek tudója. Ez a szám azért nem furcsa, mert – mint már említettem egy másik helyen – Silbernagel Emil ükapám 16 élő gyereket hagyott maga után. Szekér Baba néni akkor csaknem mindenkiről fényképpel is ellátott, de én ma – másfél évtizednyi távolságból – már képtelen vagyok a nevek és fényképek társítására.

A 31 között számos Sibernagel van, néhányan magyarosította, Sziklay, Ezüstszegi, majd a férjek révén Mühlheims, Schmidt, Kartmann, Lehrbaum, Miele, Körtvélyesi, Bihari, Katona Horváth, Berényi, Hegedűs vezetéknév fordul elő. Az utódok Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában és Németországban szóródtak szét.

Akivel viszont élő maradt a kapcsolat, az Silbernagel Jolán Matild, akit dr. Szekér József feleségeként, mint Szekér Baba nénit már említettem. Kimeríthetetlen forrása volt a Silbernagel család történetének.

Íme Baba néni és Jóska bácsi:

Emlékszem már nem voltak egyáltalán fiatalok, amikor úgy 70 évesen egy többszobás lakásba költöztek, valahol a Belváros peremén, ez az 1970-es évek végén lehetett. A hall kék selyemhuzatú, fekete art deco szalongarnitúrával volt berendezve, fekete zongorával, és egy fekete páncélszekrénnyel. Az ebédlőbe flamand bútor került, ott terítettek nekünk a 24 személyes, hagymamintás Meisseni porcelán étkészlettel, amit Baba néni lánykorától, darabonként vásárolt össze, és a családi örökségből származó, szintén 24 személyes ezüst evőeszközzel.

A hálószoba magyaros hangulatú volt, erdélyi csergével és szőttes falvédőkkel, torontáli szőnyegekkel.

Minden szobába más színű függönyt tettek, a kárpitokkal harmonizáló színben, természetesen szép, öreg perzsaszőnyegeket, egyszóval áradt a jó ízlés és a jólét. Rettentően irigyeltem, a legolcsóbb szekrénysor, két heverő, egy konyhaszekrényke és mosogató, Nelli Nagymamám hálószobai asztala és két tonett széke volt az akkori lakásunk teljes bútorzata, de volt lakásom, noha üres szoba is volt benne.

Egy unokatestvér örökölt mindent, pedig annyira szerettem volna egy emléktárgyat a Silbernagel-hagyatékból. Különösen két fajansztálra fájt a fogam, talán emlékeztek még a Budapesti Porcelángyár, vagyis a Fischer Ignác által, 1800-ban alapított „Porczellán festészeti intézet". hajdani fajansz étkészleteire, piros és kék mintás tányérokra.

A sors olykor teljesíti az ember vágyait, apai ágról, Hajniky Béla bácsi feleségének, Marionka néninek a hagyatékából végül is kaptam két Fischer Ignác tálat, és egy bájos szószos tálat is. Hajszálra ilyen, mint amit mellékeltem. J