Olvasás

Annyi mindent nem olvastam el! Sajnos ezek közül most már sokat nem is fogok.

Soha nem szerettem a francia romantikusokat és a francia realizmust, Victor Hugo, még csak-csak, de Balsac, Stendhal, soha!

Nem bírkóztam meg Dosztojevszkij-jel, többször nekifutottam, de közvetlenül a depresszió, vagy öngyilkossági vágy előtt feladtam. Voltak még számosan túl jó írók, akik, olyan húrokat pendítettek meg bennem, hogy fel kellett adnom. Alberto Moravia, Sartre, Németh László, például az Iszony-nyal.

Érdekes, hogy Jókain (tényleg szinte az összesen) túljutottam 13-14 évesen. Minthogy gyerekként sokat voltam egyedül, a szüleim dolgoztak, Nagyi vigyázott ránk, de ez már ilyen életkoromra arra korlátozódott, hogy át kellett mennünk hozzá ebédelni, majd haza kellett hoznunk a szüleink vacsoráját ételhordóban, egyébként miénk volt a világ. A Húgom jókat játszott Mészáros Marika barátnőjével, én meg szabadon, és ellenőrzés nélkül válogathattam a könyespocon, ahol – igaz hogy Olcsó könyvtári kiadásban - de ott volt a teljes világirodalom. Jókait faltam, máig sem értem szavai egy jókora (na jó, cirka 30 %-nyi) részét, és tőle tanultam meg a gyorsolvasást, az oldal lefényképezését, és a lényeges részek kiemelését, hogy haladjon is a történet, emlékezz az Aranyember első 150 oldalára, mire leérsz a Duna alsó folyására, már az életkedved is elszáll, de milliót tanultam is belőle, például: kótyavetye = árverezés, árenda = bérlet.

Soha nem olvastam el az Isteni Színjátékot, a Divina Comedia-t. „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém”, ez gyakran elhangzott otthon, Apu idézte, de ennyi, és nem több. Máig ott van a könyvespolcom első sorában Apu Isteni Színjáték kötete, de ahogy öregszem, egyre kevésbé vágyódom elolvasni, most már közel járok a purgatórium és a pokol bugyraihoz, nincs szükség a részletes ismeretekre, majd személyesen!

Viszont Madách, Az ember tragédiája, az egyik kedvencem, nagyrészt Kiss Jenő tanár úrnak (vagy 15-ször kérte meg a kezem, de talán nem gondolta komolyan) köszönhetően, máig hosszasan tudok belőle idézni.

Ugyanakkor részese voltam a 60-as évek egyik színházi katasztrófájának, amikor Madách,  Mózesének egyik előadásán, a Mózest alakító legendás Sinkovits Imre megszakította az előadást, előrejött, és kegyetlenül lebarmolta a nevetgélő, hangoskodó fiatal nézőket. El is hallgattunk (jobbára), de a Mózes, nem Az ember tragédiája, akárhogyis nézzük.

Vannak könyvek, amelyeket évente újra olvastam, ilyen Thomas Mann: József és testvérei regénye, „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? Feneketlennek még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik, vagy – fordítótól függően: Mélységes mély a múltnak kútja, mondhatnók inkább végtelennek”.

Ugyancsak évente újra olvastam Móricz Zsigmond, Erdély trilógiáját, és a legmagasabb szintű közgazdász képzéssel felért egy-egy megállapítása, az egymásra halmozódó, okos gondolkodás, hogy az ácsok, a kovácsok, a kőmívesek kedvezményes betelepítésével, az adókedvezményekkel, kereskedelmi privilégiumok alkotásával, hogyan mozdítható előre a végvárépítés, vagyis az ipar és kereskedelem, az életszínvonal fellendítése.

A jelenkor politikusainak figyelmébe ajánlanám, hogy az Erdély trilógia valamelyik fejedelme (Báthory, Bethlen ?) mondja, hogy a fejedelmeknek (döntéseik során) 150 évre kell előre tekinteniük. Ha csak 6-8 évre előrenéznének olykor, az már mindannyiunknak nagy nyereség volna!

A Varázshegy is visszatérő könyvem, „Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj -mesélj arról, mi a szép, mi a baj,” mondja József Attila, Thomas Mann üdvözlésére című versében. József Attila is szívem kedvence.

Ugyancsak többször olvastam a Gyűrűk urát, nemcsak Tolkien zsenialitása miatt, hanem Göncz Árpád szintén zseniális fordítása miatt is. Ez a trilógia is olyan, hogy csak az első 150 oldalon nehéz túljutni, utána annyira beszippant a történet, hogy ki se szabadulsz belőle.

Számos, vagy inkább számtalan olyan könyvet is olvastam, amit voltaképpen kár volt kézbevenni, kiváltképp, amióta közkönyvtári tag lettem, és Sárkám a háromheti, 20 kötetet szállítja, azonban az a végső meglátásom, hogy a legsilányabb írásműben is rejtőzhet egy-egy olyan gondolat, motívum, ami világrengető, vagy akár sorsfordító.

 Soha nem hagyom abba az olvasást, és most már az írást sem . Mindkető szenvedély. J