Alkonyati merengés

Olyan érzelmeket felkavaró, a nyugalomra vágyódást felfokozó napok állnak mögöttem, ezért a szokásos, rendes elfoglaltságok, mint mindenféle ajándékok hímezgetése, varrogatása, olvasgatás, némi felszínes takarítgatás, rámolgatás helyett semmi, de semmi egyébre nem vágyódtam, mint csak a nézelődésre, szemlélődésre, merengésre. Ezúttal a konyhában „merengtem”, észak felé szemlélődve, amikor egyszerre csak megszínesedett az égbolt. Ma nem a szinte már-már sztereotip, vörös égalj fogadott, (kapásból, négy részlet bukkant fel az elmémben, Petőfitől Radnótiig, Adytól a jó Babitsig), nem, ma kora estére, a legújítóbb impresszionisták pasztell színeiben tobzódóan, folyton átalakuló, változó kékek, szürkék, rózsaszínek olvadtak egymásba. Mint a legigényesebb animáció, a folyamatos, ám simogatóan lassú változás fogva tartotta a szemem, és átmosta, lecsitította a gondolataimat.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Spanyolhon. Tarka hímü rét.

Tört árnyat nyujt a minarét.

Bus donna barna balkonon

mereng a bibor alkonyon.

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Egyszer János vitéz a hajófödélen

Sétált föl s alá az est szürkületében.

A kormányos ekkép szólt legényeihez:

"Piros az ég alja: aligha szél nem lesz."

Egyszerre a Budai hegyek felől, a Duna irányában, átrepült egy varjú. Aztán három követte, majd hirtelen, innen egy tenyérnyinek tűnő területről, nagyobb raj varjú követte az előhírnököket (vagy ki tudja, esetleg lemaradókat). A tömegesen, rendezetlenül röpködő esti pihenőt kereső madár-raj, hirtelen, közvetlenül előttem, elkapott egy felszálló – és emiatt nyilvánvalóan meleg – légáramlatot, és annak mentén, felfelé törekvő spirálban, egy a szinkron-úszáshoz hasonló, lassú, spirális keringőzésbe kezdett. A spirál, a felszálló légárammal együtt, fokozatosan mozgott a Duna felé, mígnem eltűntek az ablakaim jobb peremén. 

Hasonló formában és alakzatban térnek éjszakai nyugalomra tavasztól őszig a galambok is, azzal az elbűvölő többlettel, hogy a sötétebb háttollak és a szinte fehér hasi tollazat miatt, ezek az örvénylő spirálok néha szinte eltűnnek, majd fordultukban, ismét előbukkannak az alkonyati égbolt hátteréből. Ugyanilyen formában – csak sokkal nagyobb tömegben – röpülnek a seregélyek is.

Még három ilyen varjú-csapat elvonulását nézhettem végig, Kaszásdűlő különböző, „tenyérnyi” területeiről, már az ég is elszürkült, amikor hirtelen átcikázott az ablakom előtt néhány. az esti vadászatot éppen csak megkezdő, kicsinyke denevér.

Milyen boldogító, megnyugtató érzés lehet ezeknek a madaraknak, a meleg légáramlat simogató, tollborzoló élménye, a hideg széllel szemben megfeszülő izmokat ellazító emelő-erő?

Ugyanilyen elsimító, a nap közben felfújt, felnagyított problémáimat helyére tevő hatása volt ennek az alkonyati szemlélődésnek. Köszönöm, hogy csaknem egy órára ismét a természet része, eleme lehettem!
Most, másnap reggel, úgy fél hétkor jelentek meg az első visszaszálló varjak. Messze nem olyan rendezetten, nem rajokban, hanem csak három-négy madárnyi kis csoportokban, de lassan egy órája tart a nappali hely keresése. És micsoda károgást, kurrogást csapnak közben! Némelyek a levegőben csapnak össze, némelyik irányt téveszt és hirtelen visszafelé repül, az egyik csaknem nekicsapódott a konyhám ablakának! Alighanem előbb-utóbb ide is ki kell majd ragasztanom egy madárformát, hogy elkerüljem a becsapódást, mint ahogy a Hunor utcában is kellett. Az egyik éppen most ejtette el azt az útközben zsákmányolt diót, amit - gondolom - egy pózna vagy egy ház tetején akart elfogyasztani. Ha nem lenne ennyire Hitchkock-os, jobban élvezném!