Képtelen vagyok elhinni

Rendes szokásom szerint, hajnali 3-4-kor, amikor ébredni szoktam, első utam a miniatűr konyhámba vezet, ahol megiszom az első (egy-két), hosszú kávémat, elszívom az első (egy-két) cigarettámat, folytatom a félbehagyott könyv olvasását, szemlélgetem a nyolcadik emeletről elém táruló látványt, és mindeközben beindul a listázás, az aznapi, közeljövőbeni teendőim számbavétele.

Ezek között szinte mindig vannak nemszeretem feladatok, amiket lökdösnék, halasztgatnék, és egyben ezek gondoskodnak a stressz-szintem kellő magasságban tartásáról. A listázást nem csak fejben végzem, mindig van egy gondosan sorszámozott cetlim is a még előttem álló tennivalókról, és a győzelem boldogító érzésével tölt el, ha egyet-egyet kihúzhatok róla, mert végeztem vele!

Az e heti listámon 15 tétel szerepelt, és ma döbbentem észleltem, hogy mindent elvégeztem, és nem tudok a fejemből előbányászni egyetlen frusztráló, vagy szimplán csak rutinszerű feladatot sem, amit a roppant boldogító, egyéb élvezkedéseim előtt (mint például karácsonyi ajándékok varrása, hímzése), feltétlenül el kell végeznem.

Kitakarítottam, a korábbi, háromszintes 160 m2-es után, az 50 m2-es lakás alapos, szekrénytetőkre és felső ajtóperemekre is kiterjedő takarítása is csak egyszerű, bemelegítő ujjgyakorlat. Ablakot szerettem volna mosni (elvégre akkor kell megtenni, amikor jól esik), de tegnap hajnalban ezen is túljutottam. Mosni most nem tudok, mert csak ma reggel jön a mosógépszerelő, majd délután-este, nem kell főznöm, mert tegnap estefelé megfőztem két napra, egyben sült sertéscomb, fokhagymásan, egyik napra habart zöldbab-főzelékkel, másik napra borsós-kukoricás-bébi répás rizi-bizivel, egyedül a mozarellás, őszibarackos, balzsamecetes madársalátát fogom majd frissen összerakni, de az 5 percnél tovább hámozással, aprítással sem tart.

Keresem magamban azt a legalább fél évszázada jól megszokott, gyomorszáj-szorításból induló, lassan a gerincemen keresztül az agyamig futó bizsergést, ami a listázással rendszerint együtt jár, a „na ma kivel-mivel kell megharcolni” érzést, és nincs ellenfél!

Lehet, hogy alig öt évvel a nyugdíjba vonulást követően, most érkezett el – lehet, hogy csak egy napra – az a bizonyos aranykor? A nyugalom kora? Próbálom távol-, vagy legalábbis féken tartani az azonnal feltámadó lelkifurdalás-bűntudat párost, hogy megengedhetem-e ezt én magamnak, és ma (ha a sors egy-két percnél, óránál tovább megengedi), igenis élvezni fogom, hogy a tényleg szabadon választott feladatokon kívül, nincs más dolgom!
Naná, hogy az önfeledt öröm percei megszámláltattak! Pillanatok alatt sikerült begyűjtenem egy NAV-os megkeresést, ahol észlelték, hogy vettem egy lakást, viszont - a megküldött adás-vételi szerződés dacára - nem észlelték, hogy el is adtam egyet, ami megalapozza az illeték-mentességet. Úgyhogy most a vevőmtől, az ügyvédemtől beszerzendő igazolásokkal, bejegyzésekkel, másolatokkal, igazolhatom, szigorúan 8 napon belül, hogy jogosult vagyok!
Na és alighanem pontot tehetek majdcsak arra az immáron 15 éve elhúzódó átíratási ügyre is, hogy a ráckevei villanyszámla ne Apu nevére és az én címemre, hanem az én nevemre és az én címemre érkezzen, bár ehhez is kell földhivatali igazolástól kezdve hagyatéki végzésen keresztül ez+az. A házat érintő, egy napos fűtés kiesés már csak említést sem érdemlő epizód!