Generációs ugrások

Ma aztán igazán érzelemdús napom volt! Magamat is beszámítva, nem kevesebb, mint négy generáció képviselőivel volt szerencsém időt tölteni kis „legénylakásomban”.

Délelőtt a lányom és az unokám látogatott meg. Zitám ma is fél perc alatt mindent a „’helyére” rakott, és könnyekig meghatott amint mindent, de mindent elmondott, amit csak akart, persze messze nem a hagyományos kommunikáció keretei között, hanem a maga módján.

Például szó szerint kirúgott a konyhából. Én az ajtóban álltam, Ő önfeledtem dobolt a fellépőkén, majd „pápá” felkiáltással utamra bocsátott. Nem értettem pontosan az instrukciót, ezért változatlanul a konyha-ajtóban állva várakoztam, mire behívott, a tengelyem körül megfordított, fenéken taszítva kilökött az ajtón, majd ismételt „pápá-„val elköszönt tőlem, immár bevégezve tervét. Nem sokadszor közös életünkben, én is elnyertem a Mamma fokozatot, amit eddig a mamáján és Sárkán kívül senki más nem ért el, de ma nekem is sikerült!

Volt, hogy néhány percre, önfeledten a vállamra borulva megpihent, volt, hogy átkéredzkedett a karomba, de végestelen végig játszott velem, hívott, kokettált velem, imádtam az együttlét minden egyes másodpercét.

Éppen csak megebédeltem, és egy-két fejezetet olvastam az aktuális regényemből, amikor érkezését jelezte édesanyám testvére, Csöpi nagynéném.

Ígéretem szerint, a busz végállomáson vártam rá, a zuhogó, vagy olykor elcsendesedő eső miatt ernyő alatt, félig átázott cipőben. Sikeresen hazasétáltunk és az én szuper-kritikus nagynéném sem talált említésre méltó kivetnivalót a lakásban. Békésen elüldögéltünk, sötétkék mintás, ólomkristály-poharaimból ittunk valamennyit Sanyi bátyám méregerős körtepálinkájából, elbeszélgettünk, élveztük az együttlétet.

Oda vagyok! Hány ember mondhatja el önmagáról, hogy néhány órányi különbséggel, mintegy 100 év látogatja meg a lakásában, ha szabadon alkalmazzuk azt a matematikai/statisztikai/szociográfiai axiómát, hogy egy generáció=25 év? Alighanem nem túl sok! Nagyon köszönöm!

Nagyon köszönöm azt is, hogy Zitám egyre békésebben illeszkedik új bölcsődéjének közegébe. ugyan a gyerekekkel még nem játszik (bár nekem úgy tűnik, hogy a többiek is inkább csak elvannak egymás mellet, mint egymással). 

Minden gyereknek boldogan „pápázik”, ha elmegy mellettük, de tántoríthatatlan híve a nagy konyhának, aminek kicsiny másával nálam is önfeledten játszott, hosszú perceken át, ami az ő életkorában nagyon is méltányolandó teljesítmény.

Köszönöm a mai napot!