Hajnali rémálom

Hosszú, de igazán nagyon hosszú elmélkedés, tervezgetés, vitatkozás után végül és végre sikerült eladnunk a Hunor utcai, három szintes, sorházi lakásunkat, és kétfelé költöztünk. Elméletben vagy néhány milliószor futottunk neki a kérdésnek, gyakorlatban mindössze kétszer, igaz több, mint 4 év kihagyással. Az első nekilendülés totális fiaskó volt, Budapest szinte valamennyi ingatlan-cége megkeresett bennünket, mindahány lekutyapi…zta a házat, mélyen az általam elképzelt ár alatt tartotta eladhatónak az ingatlant, noha én minden statisztikát, átlagárat, hírmondást átnéztem, mielőtt belőttem volna az értékesítési árat. Végül úgy döntöttünk, hogy ennyiért inkább maradunk, békésen marakodtunk tovább, és álmodoztunk az önálló életről. Ezúttal, egy a családban már kipróbált ingatlanost bíztunk meg az értékesítéssel, és sikerrel jártunk!

Én egy panel-programos, 8. emeleti, belül is felújított 1+2 félszobáshoz jutottam, és már nagyjából be is rendezkedtem, szokom a fényeket, a neszeket. Elődeim, a felújítás során az egész lakásban kazettás álmennyezetet rakattak fel, ami nagyon mutatós, ám a beröppenő legyek olyan zajjal ütköznek a mennyezetnek, mint őszi erdőben, az avarra koppanó makkok. Időbe telt, amíg beazonosítottam ezt a számomra szokatlan zajt, ám most már tévedhetetlenül felismerem, hogy hívatlan vendégem van, elő a légyirtóval, vagy légycsapóval, papír-zsebkendővel a tetem eltakarítására, és harcra fel!

Azzal az illúzióval, hogy jól jártam a szúnyoghálós ablakkal, már egy hét elteltével leszámoltam, mert azon kívül, hogy a kilátást súlyosan csorbította, olyan volt, mintha rossz raszteres ködfátyolon keresztül szemléltem volna a budai hegyeket, a siklóernyősöket, az ürömi kőbányát, az éjjeli, narancssárga holdat, a napkeltéket a konyhából, és a napnyugtákat a beablakozott, dohányzó üzemmódban hasznosított erkélyről. A szúnyogháló, sokkal inkább rovarcsapdaként működött, mintsem védelemként, úgy szálltak be a legyek, a méhek, darazsak és sóskazöld mezei poloskák, hogy képtelen voltam a réseket beazonosítani, úgyhogy végül üzemen kívül helyeztem a szúnyoghálókat, mondván, hogy az az egy-két látogató, amelyik betéved, majd jól megbánja, én viszont csorbítatlanul élvezhetem a látványt.

Történetesen ma 2 körül dobott ki az ágy. A hajnalokat rendszerint főzésre fordítom, a kitárt konyhaablak mellett, a hajnali friss levegőn élvezet volt feltenni a borsóból, kukoricából, bébirépából álló, sós-cukros zöldséget a rizs mellé, rizibizi készítés közben.

Először csak egy légy szállt be, ami bevallom jócskán meglepett, hiszen ilyenkor még szunnyadnak a rovarok, ám amikor a jobb ablakra néztem, döbbentem láttam, hogy vagy tíz, frissen ébredt légy vánszorog lefelé az ablakon. Mit tíz! Mire lélegzetet vettem, vagy ötven légy röpködött a konyhámban és ütközött, ütemes koppanásokkal az álmennyezetnek, a hajamnak, a fülemnek, a szememnek. Sir Alfred bizonyosan percentet adott volna ezért az ötletért, én azonban letakartam, amit csak lehetett, és elfújtam vagy fél flakon légyirtó szert. Még csak sikítozni sem lehetett, bár volt rá vágyódásom. Perceken belül félholt, ám még zümmögő léggyel volt tele minden, a tűzhely, a csöpögtető tálca, a pultok.

Én még ennyi legyet egy rakáson életemben nem láttam, pedig laktam piac mellett Óbudán, vidéken, ahol mindenféle lábas jószágot, esetenként hízókat is tartottak szomszédok, olykor mi magunk is, kutyákkal kertes házban, ahol a döglegyek úgy rajzottak a kutyák „hagyatékán”, ha időben nem gyűjtöttem be, mint annak a rendje, de lakáson belül, ennyi szárnyas jószágot még soha nem láttam. Lógtak a mi lámpáinkról is a ragadós légypapírok, amelyeken roppant gusztustalanul fenntapadtak a beröppenők, raktunk cukrot a cseles üvegpalack alá, kis papírszalvétán, hogy a felröppenő legyek a búrában rekedve, végül az ecetes vízben leljék végüket, de mondom újra, egy rakáson, ennyi döglődő legyet soha nem láttam. Arra jutottam, hogy a szép fehér redőny és szúnyogháló tartó tok egyben valószínűleg keltetőházként is működhetett, és ezt bolygattam meg hajnali főzőcskémmel. Ehhez képest az a tény, hogy ki kellett dobnom a sajtos szelethez tervezett trappista sajtot, és -  improvizálva – ezúttal camember sajt, tejszín, tejföl került a hirtelen sült hússzeletekre, már semmiség, és még mindig nem pitymallik!