Az utolsó órám

Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar, de ma délelőtt, 9,45-kor, ütött az utolsó órám!

A szomorú eset hátterében nem áll más, mint a panel-program keretében a közelmúltban felújított, extra hőszigetelésű, új ablakok, amelyeknek tudvalévőleg szép, széles, ideig óráig hófehér külső ablakpárkánya a már több helyen, többször megemlített, őszi rovarok kedvenc leszálló-pályája és sétaútja, amelynek következtében alig egy hét sem kell ahhoz, hogy szürkés porréteg (bár ez rovarok nélkül is bekövetkezne), sárga és narancsszínű, kerek foltok, fekete, tűszerű pettyek tarkítsák a párkányt.

A belső piszkításról saját hatáskörben gondoskodom, néha oda teszem a kávésbögrémet, a hamutartómat, és ez már önmagában elég ahhoz, hogy kellő gyakorisággal takaríthassam kívül, belül. ha feltétlenül ragaszkodom a fehér színhez.

Ma megint sikerült úgy fél három körül ébredni, úgyhogy egykettőre megfőztem az ebédet, kimostam, kiteregettem, olvastam, reggeliztem, kávéztam néhányszor, kicseréltem a vázákban a vizet, levágtam a virágok szárát, míg rá nem döbbentem, hogy most aztán azonnal le kell mosnom az ablakpárkányokat is, némi mosogató-, fertőtlenítőszeres, forró vízzel, mert a helyzet immár tarthatatlan.

Neki is álltam.

Természetesen minden belső ablakpárkányt – kellő elővigyázatossággal – mindenféle aprósággal pakoltam tele, hogy legyen elég feladatom minden ablaknyitáskor, és főképp az ilyen takarítgatáskor, így került az az achát-szeletből készült óra, amely hajdanán, fénykoromban, az MFB-s irodám egyik asztalkáján ketyegett, az erkély ablakába.

Természetesen nem mást, mint ezt az órát sikerült azonnal belepottyantanom a forró vízbe, mondani sem kell, hogy menten leállt, bár leheltem, szárogattam, tisztogattam, de mindhiába. Így aztán a fentebb megjelölt időpontban, ütött az utolsó órám, most már csak a telefonokkal tudom megtekinteni, hogy mennyi az idő.

Szegény utolsó előtti órámat, aranyhajú Zitám intézte el, amikor ütemesen odaveregette az asztal lapjához, de ez – lássuk be – nemes halál egy elemes kvarcóra számára (még akkor is, ha ez Apu egyik ajándéka volt).

Lapul még a táskámban egy utazó óra, amely becsukva kis dobozkának tűnik, azzal a céllal, hogy jártamban-keltemben hátha belebotlom egy éppen megfelelő méretű gomb-elembe, amivel életre kelthetem ezt a szerkezetet, de eddig nem jártam sikerrel.

Szóval mától hajnalonta, ébredéskor, csak saccolni fogom, hogy ezúttal mennyi időt engedélyeztek számomra alvásra az égi hatalmak.