Milyen az … II.

 

Most ellenőriztem, december 21-én, karácsony hetében írtam le „Milyen az…” címmel az akkori gondolataimat.

Azóta éppen csak szűk két hét telt el, megtöltve érzésekkel, élményekkel, szeretettel, örömökkel, és talán itt van az ideje, hogy számot vessek és adjak, ennek a mellék-áramlatnak az aktuális állapotáról is mindazoknak, akiket ez esetleg érdekelhet.

Természetesen a szomszédaimnak szánt, már hónapokkal korábban meghorgolt, feldíszített alátéteket, karácsonyéjszakáján kiakasztottam a kilincsekre.

Egy családtól érkezett szeretetteli viszonzás, a kislány, aki nyáron költözött a házba nem reagált, a harmadik szomszédasszonyom megköszönte az ajtódíszt, igaz, ő tavaly is megköszönte a kigyöngyözött, filcből varrt karácsonyfát azzal, hogy végre van tűpárnája is. Végül is, az igazi öröm az, ha sokféleképpen hasznosítható valami, amit az elkövető ugyan másra szán, de a megajándékozott megtalálja a teljesen eltérő hasznosítás lehetőségét.

A haragos szomszédasszony rácsozatán azonban változatlanul ott lóg az ajándékom, nem is érinti, nem vesz róla tudomást.

Én sem!

Ezzel szemben tegnap kaptam egy telefont a közös képviselőnktől, hogy ne lepődjek meg, van egy „irgum-burgum” levele a postaládámban, és megkér, hogy mindazt, ami abból relevanciával bír, vegyem komolyan. Ugyan késett egy cseppet a lakótársi panasz továbbításával, de az ünnepek az ő számára is ünnepek, most már azonban nem odázhatja, teljesíti a kötelezettségét. A „mindaz”, a tűzvédelmi előírásokra terjed ki, ezeket, már eleve komolyan vettem, az ablakok megközelíthetőek és az egy méter széles, szabad közlekedő sáv, bőséggel biztosított! Nincs gond, ezt a továbbiakban is be fogom tartani!

Az, hogy ismeretlen ciprus-félékkel megpakolt vázát tettem ki, és annak a szaga zavaró (szemben, a már megemlített, káposzta, avas olaj, zsír, fokhagyma és vöröshagyma, na meg a csatorna-rendszer, már megszokott, „kellemes” illatával) szinte említésre sem érdemes!

Nem kell erdőket, parkokat, botanikus kerteket, ligeteket látogatni, az ilyen kényes orrú embereknek, és már el is kerülték ezt a veszélyt, az én ágacskáim pedig egykettőre elszáradnak és minden visszatér az eredeti állapothoz!

Ami a lényeg, hogy Zalán unokám mától két napig nálam lesz, mert a vírusos torokgyulladás után, a kötőhártya-gyulladást is átvette Zitustól (aki már meggyógyult), nem megy iskolába, és úgy döntött, hogy nálam alszik. Szuper! Majd sütünk palacsintát, vagy mást, eszegetünk, játszunk, viccelődünk, élvezzük az együttlétet!

Az mindig kérdéses, hogy csak napközben marad, vagy itt is alszik, mert ugyebár erős a harc a mami, a kis-család iránt érzett, oldhatatlan kötődés, meg a nagymamához kucorodás érzése között.

Nekünk az az elvünk, hogy minél több helyzetben hozhat önálló, felelős döntést egy ember (legyen gyerek, vagy felnőtt), annál kevesebb oka van, a dacos, haragos, netán gyűlölködő ellenállásra, és ez megkönnyíti a jövőbeni életét.

Nem úgy, mint a szegény szomszédasszonyomét, akinek a bőrében nem szívesen töltenék el egy percet sem.