Orrcsepp, szemcsepp

 

Szerintem nincs emberfia, aki át nem élte a garatra folyó, égető, keserű, hányingert keltő orrcsepp rémségeit. Ezért aztán, aki akár csak egyszer is találkozott ezzel az élménnyel, kézzel-lábbal tiltakozik, ha csak meglátja, hogy valaki egy orrcseppes üvegcsével megpróbálja becserkészni.

Szerencsémre, még időben, szép emlékű gyermekorvosunk, Gegesi-Kiss Anna (Gegesi Kiss Pál, Kossuth-díjas gyermekorvos lánya), maga is három gyerek mamája, megtanította nekem, hogy az orrcseppnek egyáltalán nem kell szétmarnia a gyerekeim torkát, és nem kell irritálnia a gyomrocskákat, ha helyesen alkalmazom a gyógyító csöppeket.

Ennek az a titka, hogy amint becseppentünk az egyik orrlukba, hirtelen ugyanabba az irányba, oldalra kell fordítani a fejecskét, és a csepp, nem a garatra csorog, hanem az okosan megformált koponya, a csontok, izmok titkos csatornáin szétterülve, éppen a kívánatos helyeken oszlik szét.

Nem is volt a családban hiszti, a gyerekek rádumálása, hogy lássák be, erre szükség van, kergetőzés, rosszabb esetben erőszakos lefogás, mert nem kötődött kellemetlen élményük az orrcseppentéshez, és abban a fél percben, amit mozdulatlanul kellett tölteniük, félrefordított fejjel, éppen el lehetett mondani két sort egy kedvenc versből.

Mostanában, nagyszerű újítással találkoztam, létezik olyan orrcsepp is, ami egy-egy „puffantással”, porlasztva juttatja be a hatóanyagot, és fel sem merül a garatra csorgásnak még a leghalványabb esélye sem, de ha véletlenül valaki, hagyományos, avíttas csomagolású cseppeket kapna, hátha hasznos lehet ez a technika!

Viszont a szemcseppentésről a napokban tanultam valami újat! Nagyobb unokám, Zaza, nálam lábadozott a vírusfertőzésből következő, kötőhártya-gyulladással.

Zaza tanította meg nekem, hogy ha hanyatt fekszik, becsukja a szemét, és ha a csukott szem belső szemzugába csöppentek, ő pedig kinyitja a szemét, akkor ezzel a mozdulattal, automatikusan szétáramlik a teljes szem-felületen a gyógyító hatóanyag.

Ha mégis mellé csorog valamennyi, akkor nincs más hátra, mint előre, egy újabb, kisebb cseppet kell bevetni! A találati arányunk 10/8 volt, tehát alig kellett újra cseppentenünk.

Hurrá! Elmaradt, a szokásos, szerintem sokak által jól ismert koreográfia, nem volt szem-összeszorítás, az amúgy is égő-fájó szemecskék erőszakos szétfeszítése, a szerteszét csöppentés, a gyerek lefogása, viszont remekül szórakoztunk, mert éppen egy percet kellett a csöppentést követően feküdni, és Zazám, ezt úgy oldotta meg, hogy eltérő hangmagasságokban és hangerővel, elszámolt 60-ig, amit olykor még a földszinten is hallhatott, aki erre figyelt!

Egyébként is szuper volt ez a három nap, ettünk, főztünk, Zaza írt nekem egy Minecraft mesét, játszottunk olyat, hogy egy mondatot ő fogalmaz, meg, egyet én, és ebből a végére kikerekedett egy történet, és közben – ha tetszik - egyszerre tartottunk nyelvtan, fogalmazás, angol, rajz és énekórát, és élveztük az együttlét, minden egyes percét!

Még sok-sok ilyen napot kérek, ha lehet, Zazával, Zitával, Sárka peremre szoruló tanítványaival, mindazokkal, akik mellé hosszabb-rövidebb szakaszokra összesodor az élet!

Tudjátok, ha csak egy pillanatnyi önfeledtséget adhatunk, kaphatunk, egy másodpercnyi mosolyt oszthatunk meg, ha rácsodálkozhatunk egy január-reggeli szivárványra, ahogy nekünk sikerült Zalánnal, már érdemes volt megszületnünk!