Új hang

Egyedül élek. (Egyedül, de semmiképpen sem magányosan, nagy-nagy szerencsémre.)

Egy – hál ’Istennek – jól szigetelt sarok-lakásban, ahol csak egy oldalsó, meg persze egy alsó és egy felső szomszédtól jöhetnének váratlan zajok, minden „saját” zörej felerősödik. Azonnal tudom, hogy mikor téved be egy-egy rovar, sőt már a plafonhoz koppanásból azt is tudom, hogy ki a látogató, egy kihessenthető darázs, méh, vagy egy-egy ostoba mezei poloska, esetleg légy, amelyek inkább elpusztulnak, mintsem a szélesre tárt ablakon kirepülve, a szabadságot választanák.

Zajjal csak a felső szomszédasszonyom, Évi lát el, aki - hozzám hasonlóan – hajnalonta kezdi el sütögetni mesés linzereit, sós süteményeit (néha kapok kóstolót, imádom, ahogy süt), és bizony el-elröppennek olykor az eszközök, koppan a sodrófa, fedők, vagy tortaformák landolnak a konyhakövön, odacsapódik valami az egész házon végig futó távfűtő-csövekhez, de nekem ezek kedves, otthonos zajok, mosolyra késztetnek.

Azt is tudom, hogy mikor látogatják meg Évit, a világban szétszóródott rokonok, a dédunokája például imád az ágyon ugrálni, ha jól következtetek a zajokból.

Zsófi lányoméktól az angyalok egy fagyasztó-szekrényt hoztak (némi késéssel), már több mint egy hete itt áll az új jövevény a régi hűtőgép mellett, és mostantól már egy panasz-szót sem ejthetek arról, hogy alig van mélyhűtőterem!

Az új masinával, egy új nesz is beköltözött. Aranyosan és nagyon halkan zümmög, amikor aktív szakaszban van, ez észrevehetetlen, ám amikor pihenőre áll, akkor egy olyasfajta hangocskát ad ki, mint amikor egy óbor palackjából, finoman, alig hallhatóan kihúzzák a dugót. Cuppan egyet.

Ahány cuppanás, annyi elégedett, boldog mosoly, annyi feléledő emlék, hajdani borospalackokról, Apuról, aki nagy barátja volt a jóféle vörösbornak, annyi hálateli szívdobbanás, hogy ilyen családom van, ilyen barátaim vannak.

Csak egy cuppanás, és még mennyi más!