Tejbepapi

Kaptatok-e Ti is hajdanán reggelire, vagy pót-vacsorára tejbepapit?

Ez nem más, mint szikkadt zsömle, kenyér, vagy kifli, felkockázva, tejjel bőven meglocsolva, egy-két kanálnyi, kristálycukorral megédesítve, és némi vajacskával dúsítva, felmelegítve, lehetőleg pléh-tányérban.

Ennél kevés dolog finomabb, egy édesre éhező ember számára!

Persze, ma már mindenfélével dúsítható, mazsolával (amit rendületlenül utálok, kiköpködök mindenből, amibe „gyárilag” belekerül), nagyobb szemcsékre darabolt dióval, mogyoróval, keserű csokival, aszalt gyümölcsökkel, kakaóporral, de a maga eredeti formájában is finom, a peremeken megpiruló, lágy édességében, nagykanalas fogyasztási módjával!

Hajdanán, két-, háromféle aszalt gyümölccsel lehetett találkozni, alapból ott volt az aszaltszilva, a koszorúba préselt füge, na meg a datolya, amivel, a kemény magok miatt, óvatosan kellett bánni. Néhány háztartásban, ahol volt a háttérben kert és hagyományokat őrző nagymama, nagynéni, felbukkant az aszalt alma is nyomokban, de ez nem volt tipikus.

Manapság, az aszalt gyümölcsök garmada áll rendelkezésünkre, a nagyon finom aszalt sárgabaracktól az áfonyáig, a színes kosarakban árult, vegyes aszalt gyümölcsökig, amelyekben körte, kiwi és más, sokféle finomság rétegeződik, de a tejbepapi, a maga natúr valóságában, effajta kiegészítések nélkül is, maga a tökéletesség!

Azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy ma, tejbepapit fogok reggelizni, már ha a cukor helyett alkalmazott szacharin, a tejnek aligha nevezhető, 1,5 %-os „fehér víz” (ahogy Zitám, a még mindig anyatejes nagylány nevezi), és a mindenféle vitaminnal dúsított margarin, akárcsak érintőlegesen is közelíti a hajdanvolt ízeket, de próba, szerencse!