Aligha
van a világon nagyszerűbb élmény annál, mint amikor a nálad alvó unokád, aki
szintén hajnalban ébred, mint te, egyszer csak kitárja a hálószoba ajtaját és
csak annyit mond, gyere Mandi, nézd meg milyen csodálatosak a fények!
És
csak álltok, és álltok, az unoka az ágyon, te a földön, összeborulva, összesimulva,
és nézitek, amint a mesterséges és természetes fények villódznak, változnak,
erősödnek és halványulnak a szemetek láttára!
Egy
gyerekkori emlék sejlik fel, amikor Apuval ültünk a ráckevei ház, „betonján”,
azon a négy négyzetméteres, sima betonfelületen, ami a szomszéd ház és a nyári
konyha szegletében, a hajdani tyúk- és disznóólak helyén megmaradt, és esténként
nézegettétek az esti égboltot.
Apu
biztonsággal kalauzolt a csillagképek térképén, én máig is, csak a kis- vagy
nagy Göncölszekeret ismerem fel, ki tudja, hogy melyiket, és mintha egyszer az
életben, láttam volna a Fiastyúkot is, de a többi, örökös rejtély maradt, na,
meg csodás emlék!
Zalán
elmesélte, hogy Mamival, Zsófi lányommal olykor, esténként, hanyatt feküdtek a
kertben, és csak nézték a csillagokat!
Ha
semmi más, csak ennyi volna az apámmal közös hagyatékunk (pedig pontosan tudom,
hogy ennél százszorta több), akkor már sokkal többet kaptunk és adtunk, mint
amit valaha remélhettünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése