Brüsszel

A 90-es évek derekán, abból a megfontolásból, hogy a banknak, ahol dolgoztam, akár jelentős szerepe is lehet majd az uniós források áramoltatásában, képviseletet nyitottunk Brüsszelben.

Az ünnepélyes megnyitóra politikusok, diplomaták, a gazdasági élet jelentős személyiségei kaptak meghívást, és néhányan a bankból is ott tölthettünk egy-két napot.

Az első brüsszeli út (is) életem egyik meghatározó élményévé vált.

Először is ott erősödött meg bennem az a már korábban megfogant gondolat, hogy hivalkodik a szegénység, rejtőzködik a gazdagság. (Persze ha máshonnan nem, hát a Koldusoperából ezt már tudhattam volna, de az ember olykor azt hiszi az irodalmi élményekről, hogy azok csak az adott korra jellemző igazságokat tartalmazzák, amelyek nem általánosíthatók, tetszés szerinti más korszakokra.)

Brüsszel belvárosában senkin nem láttam ujjam-vastag aranyláncokat, babszem-nagyságú brilliánsokat, legfrissebb divat szerinti ruházatot, viszont láttam elnyűhetetlen, láma-gyapjú átmeneti kabátokat, kényelmes, bőrtalpú bőrcipőket, gyapjú, vagy tweed kosztümöket, csupa időtálló, kényelmes és igényes viseletet. (Apu egyszer nekem is hozott egy láma-gyapjú kabátot, hordtam vagy 20 évig, nem kopott meg, nem fakult, nem gyűrődött, meleg volt és időtálló, és ha Gyuri kutya nem rágta volna szét, máig hordanám.) És derűt, és nyugalmat.

Ez - magyar szemmel - már a 90-es évek derekán is szokatlan volt. Mainapság, sajnos még inkább az.

Aztán a város (már amit láttam belőle J), a millió szépséges épületével, a tobzódó szecesszió és art nouveau, mindenhol felbukkanó alkotásaival, az olykor zenei rendezvényekbe, olykor virágszőnyegbe boruló főterével, a mellékutcák előkertjeit elborító, kék- és rózsaszín virágú hortenziák tobzódásával, ahova néztem, onnan a béke, a harmónia, a szépség áradt.

Sehol a világon, olyan különleges éttermekbe, sörözőkbe nem jutottam el, mint itt, pedig ettem Washington és Pittsburg indiai és amerikai éttermeiben, Törökország luxus-éttermeiben, és titkos sörözőiben, ahol csak akkor szolgáltak fel alkoholt, amikor „Allah szeme már csukva volt”, és rettenetes feltűnést keltett két európai nő, amint a csak férfiakkal zsúfolt étteremben sört rendelt, Egyiptomban, a Níluson közlekedő luxus-lakóhajón, fél Közép-Ázsiában, ahol a csemegeként felszolgált, főtt lófej sokaknak okozott maradandó emésztési válságot, de a brüsszeli élményeket semmi sem közelítette meg!

Voltam egy sörözőben, ami kriptának volt dekorálva. A feketére festett falakra, sírokra való koszorúkat akasztottak, a koporsókra tett üvegasztalokra szervírozták a koponya formájú söröskorsókba mért, finom belga söröket, csak gyertyákkal világítottak, de mindez semmiség volt ahhoz képest, amivel a toaletten szembesültem. Kimenve azt tapasztaltam, hogy a női WC semmiben sem különbözik egy metrós WC tisztaságától, mondjuk egy FTC-Románia rangadó után. Amikor azonban rájöttem, hogy a lerágott almacsutka, az eldobott, gyűrött cigaretta-doboz, az elnyomott csikk a szemetes tetején, mind csak dekoráció, akkor megdöbbentem!

Aztán voltam egy olyan étteremben, ahol pontosan úgy jártam, mint Sába királynője, Salamon udvarában. A rosszindulatú pletykák szerint Sába királynője gyönyörű volt, mint a nap, ám soha, senki nem láthatta a lábait (mert azok szőrösek és görbék voltak, sajna). 

Ebbe azonban a bölcs, és csavaros észjárású Salamon nem nyugodhatott bele, ezért építtetett – költséget és fáradtságot nem kímélve – egy üvegpadlós szobát a palotájába, és a padló alá megépíttette, magát a tengert, korall-szirtekkel, növényzettel, halakkal.

Sába királynőjét – következő látogatásakor - bevezette ebbe a terembe, a királynő pedig, rálépve az üvegpadlóra megijedt, hogy a vízbe lép és nyakig rántotta gyémántos-gyöngyös-aranyos-hímzett selyemruháját, felfedve kicsit sem vonzó lábait.

Noha, ha rajtam valaha is szép volt valami, az a lábam volt (esetleg a szemem J), belépve az étterembe, mégis pont úgy jártam, mint Sába királynője, húzogattam-emelgettem a szoknyámat, amint a lassan úszó, több kilós, színes aranypontyokkal teli vizet borító üvegfelületre léptem, kollégáim legnagyobb derültsége mellett. A fejedelmi tengeri-herkentyűs vacsora ehhez képest, csak ráadás volt!

 A harmadik „első” élményem természetesen a legendás Manneken pis-hez kacsolódik, mert a kis szökőkút környékén van egy söröző, ahol csak trükkös poharakban, korsókban szervírozzák az ismételhetetlenül finom söröket. A trükk abban áll, hogy akármelyik alkalmatosságot kapja is a vendég, egy biztos, hogy egy bizonyos ponton a nyakába,, ölébe, ruhájára ömlik a sör jelentős része. Szerencsére engem a fiúk kiokosítottak, nem lettem tetőtől talpig sörös, de egy jó kis fulladozás, azért összejött!

Aztán a mesés boltok! Brüsszeli csipkés, apró napernyők, ősi flamand falikárpitokat másoló mellények, párnák, ma is egy hercegnői sátrat, és egy unikornist formázó párna simul egy-egy karosszékembe, a finom belga csokik! 

Annyira szeretnék egy narvál-szarvat, mert aki tudja tudja, a középkorban a narvál-szarvakat tekintették az unikornisok létezését bizonyító tárgyaknak! Milyen szépséges lények!

Még kétszer adta meg a sors, hogy Brüsszelbe mehettem. Mindhárom alkalommal ragyogott a nap, szépséges volt a tavasz, vagy az ősz. Köszönöm! Neked is Andris, mert jelentős részed volt benne!