Azt mindig is tudtam az
unokámról, hogy nagyon szereti a vicces helyzeteket, nagyon szeret kiadós
nagyokat nevetni. Ha egyszer valami jól megnevetteti, azt többször felidézi,
ismételgeti, hogy Mandi emlékszel? Az rettentő, vagy szerfelett vicces volt,
amikor .... és felidézgeti a helyzetet.
Szereti a vicceket is, kedvence a
széles-szájú kisbékáról szóló vicc, aki mindenkit, aki szembe jön kikérdez,
hogy mi a neve, és mit eszik. Remek lehetőség mindenféle állatok
megszemélyesítésére, és nagyszerű mimikai gyakorlat, a széles-szájú kisbéka
megjelenítésére mindaddig, míg a gólyával találkozva, aki tudvalévőleg
széles-szájú kisbékákat eszik, a béka össze nem húzza egész kicsire az addigi
széles száját, mondva, hogy hát olyat meg hol látsz?
Azt azonban, hogy alkotó humora
is lenne, nem tapasztaltam eddig.
Kevéről jöttünk éppen hazafelé,
meglehetősen siettünk, mert fél óra késéssel indultunk, először haza kellett
mennünk Marci kutyát letenni, aztán Ürömre, hogy Zaza indulhasson apjával vissza
Budapest másik végére, egy születésnapi buliba.
Az előzményekhez az is
hozzátartozik, hogy a környékünkön, könnyű sétányi távolságban, az elmúlt
egy-két évben éppen két bankfiók zárt be, így a kártyás készpénzfelvétel
lehetősége meglehetősen beszűkült.
Ahogy jöttünk hazafelé,
viszonylag közel a lakásunkhoz, egy kanyarban Sárka megszólalt, nézd Mami itt
van egy autómosó. Így hallottam én, és bár nem értettem, hogy ez miért fontos,
elkezdtem nézelődni, hogy hol van ez az említésre méltó autómosó. Sárka látta a
bizonytalanságomat, és egyre hangosabban ismételgette, hogy ott van, ott van.
Én meg egyre nagyobb ívben forgolódva kerestem az autómosót, sikertelenül.
Végül rákérdeztem, hogy miért
érdekes most egy autómosó, mire Sárka hahotázva, most már pontosabban
artikulálta, hogy automata!
Zalán természetesen pontról
pontra végigkérdezte, hogy min nevetünk, mi olyan vicces, majd mosolygott egy
kicsit, de nem érezte úgy, hogy kacagnia kellene ezen.
Mentünk még vagy egy
kilométernyit, és elhaladva egy benzinkút mellett, nevetni kezdett Zazánk,
miközben csak ennyit mondott, hogy na Mandikám, itt van neked egy autómosó!
És ettől kezdve, már hárman
nevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése