Boldog pillanatok

Az ilyen pillanatokért volt érdemes megszületni!

Már többször bevallottam, hogy a lassú, komótos, kávés-cigis ébredéseim rendes kísérője, hogy átlapozgatom, elolvasgatom barátaim, családtagjaim (ha a Nyuszi lennék, akkor az üzletfeleimet se hagynám ki a felsorolásból) esti levelezgetését, megnézem a várható időjárást, és csak ezt követően térek át az éppen olvasott könyvemre.

Az egyszer már biztos, hogy közel-távol én tartom a „legkorábban elalvó”, büszke címét, immár az unokáim is később térnek nyugovóra nálam (igaz, mindenki később is ébred nálam).

Ma reggel is hosszas levelezéssel és két videó-üzenettel aranyozta be a hajnalomat a családom!

Csak reménykedem benne, hogy – hosszas próbálkozás, esetleg valami csoda, vagy majd telefonos segítség folytán – sikerül csatolnom ezeket a videókat a mostani mondanivalómhoz, de ha mégsem jön össze, vagy meggondolom magam, hogy na, ezzel már mégsem kellene előrukkolni, ez túl személyes, nos, erre az esetre álljon itt leírva, hogy mit is kaptam!

Zitám üdvözletét, Zazám mosolyát, Zsófim ölelését, Sárkám vicces válaszait. Lehet ennél értékesebb, vagy szív-melengetőbb dolog a világon?

Aligha!

Vagy csak nagyon-nagyon kevés dolog.

Egy jóízű összenevetés, közös mosoly egy régi baráttal, lehet akármennyire szomorkás, vagy szarkasztikus, néhány, mások által megfogalmazott, az enyémekkel egybecsengő gondolat, a főztömet némán kanalazgató, hümmögő-zümmögő, elégedetten elnémuló falatozók, a hónapokig tervezgetett, kézzel varrogatott, játékaimmal önfeledten játszó gyerekek a nagy-családi karácsonyokon. A (mindig csakis róluk szóló) meséimet váró és követelő gyerekek, ilyesmi.

Már azt is tudom, hogy húsvétra, szabadtéri játékokat kapnak majd, mostanában már „családi” ajándékokat, mert minden famíliában vannak nagyobbak, már iskolások, és apróbbak, és szerencsére sokan vannak, úgyhogy szóba se jöhet az egyéni ajándék, mert nincs annyi hét, hogy mindennel elkészülhetnék, ha így akarom folytatni, és nem a boltban vásárolható játékokkal.

Az már biztos, hogy a húsvéti ajándékok között, lesz festett, lapos kövekkel játszható amőba és malom, de remélem, hogy lesznek még ötleteim! Most azonban a karácsonyi játékokat kell befejeznem, már csak az alap-lapok hiányoznak, de ez a legunalmasabb fejezet ezért is maradt a végére, a hímzett, kitömött, gyöngyözött, színes figurák már elkészültek, a megrendelt kiegészítők, mágneses korongocskák, dobókockák, fonott kiskosarak, pörgettyűk, miegyéb már mind megérkeztek.

Csak azért sajnálom, hogy már nem a háromszintesben lakunk, mert Zazám, mikulásra, húsvétra, mindig sok, apró ajándékot kapott, egy hatalmas, rajzos táblával, amin – mikor még nem tudott olvasni – rajzokkal határoztuk meg, hogy hol kell keresgélni a meglepetést. Amikor már olvasott, akkor rajzokkal és szöveggel is, mikor iskolás lett, akkor pedig rajzokkal, számtan és írás-feladatokkal, és akkor indulhatott a keresgélés, ha megoldotta a feladatot.

Imádta!

Mindezt azonban a kislakásban már nem igazán lehet jól megszervezni, meg az ajándékok is inkább nagyobbak, nehezen elrejthetők, úgyhogy a viccességről (Zalán egyik legtartósabb igénye a viccesség) másképp kell gondoskodnunk.

Emlékeztek Lányaim? Amikor a kaparós sorsjegy volt Zaza szíve vágya (és egyben az egyik ajándéka is), és úgy hívta, hogy sorskaparó?

Meggondoltam magam, nem teszem közhírré a videót, de nagyon köszönöm ezeket a boldog hajnali pillanatokat, Mindannyiótoknak!